Újabb GMO-s hír a médiában, ami Magyarországon ma sajnos egyet jelent a népbutítási gépezet felpörgetésével.

Mi is akar lenni tehát az a bizonyos Amflora fedőnevű krumpli, aminek az európai termesztésére és forgalmazására a napokban kapta meg a BASF az engedélyt.

A krumplit, a mindenki által kétségtelenül jól ismert étkezési/takarmányozási célokon túl az iparban is felhasználják keményítőtartalma miatt, pl. papírkészítésre.

Az eljárás során a krumpliban levő keményítőt használják fel, pontosabban annak is csak az amilopketin komponensét. A másikat, az amilózt, ipari méretekben, energiát, vizet és reagenset nem kímélve leválasztják. Utóbbi lépést kikerülendő fejlesztette ki a BASF az Amflorát, amely nem (pontosabban csak alig) termel amilózt.

Méltatlanul elhanyagoltuk egyik kedvenc témánkat, a pigmentáció evolúcióját, de most remek apropó nyílik arra, hogy visszatérjünk rá.

Az utóbbi időben egyre aktívabb Hopi Hoekstra csoportja most az egerek után egy másik kistermetű gerinces csoportot célzott meg: az Új Mexikóban élő gyíkokat.

Egész pontosan három fajt, a keleti sövényleguánt (Sceloporus undulatus), a csíkos teju (Aspidoscelis inornata) és a Holbrookia maculata-t (magyar nevéért még nyomozok) tüntették ki figyelmükkel, mivel mindhárom fajnak ismertek "albínó" populációi, amelyek a Chihuahuan sivatag White Sands nevű gipszdűnéin élnek. Ebben a környezetben érelemszerűen előnyös fehérnek lenni, hiszen így kevésbé keltik fel az állatok a ragadozóik figyelmét, s mivel a táj kb. 6000 éve alakult ki, így ez egy viszonylag friss formáját jelenti az evolúciónak.

Az fő gyanúsított (mint ilyen esetekben lenni szokott) a pigmentációs útvonal kulcsgénje, a melanocortin-1-receptor (mc1r) volt: tudjuk, hogy ha ez a receptor-gén olyan mutációt szed össze, ami folytán folyamatosan aktív lesz, az fekete mintázathoz, ún. melanizációhoz vezet, míg a működését tönkretevő mutációk, világos (vöröses) színkomplexiót okoznak. (Itt egy kicsit szakmai, de zanzásított képi összefoglaló az útvonal működéséről.)

Méltatlanul elhanyagoltuk egyik kedvenc témánkat, a pigmentáció evolúcióját, de most remek apropó nyílik arra, hogy visszatérjünk rá.

Az utóbbi időben egyre aktívabb Hoppi Hoekstra csoportja most az egerek után egy másik kistermetű gerinces csoportot célzott meg: az Új Mexikóban élő gyíkokat.

Egész pontosan három fajt, a keleti sövényleguánt (Sceloporus undulatus), a csíkos teju (Aspidoscelis inornata) és a Holbrookia maculata-t (magyar nevéért még nyomozok) tüntették ki figyelmükkel, mivel mindhárom fajnak ismertek "albínó" populációi, amelyek a Chihuahuan sivatag White Sands nevű gipszdűnéin élnek. Ebben a környezetben érelemszerűen előnyös fehérnek lenni, hiszen így kevésbé keltik fel az állatok a ragadozóik figyelmét, s mivel a táj kb. 6000 éve alakult ki, így ez egy viszonylag friss formáját jelenti az evolúciónak.

Az fő gyanúsított (mint ilyen esetekben lenni szokott) a pigmentációs útvonal kulcsgénje, a melanocortin-1-receptor (mc1r) volt: tudjuk, hogy ha ez a receptor-gén olyan mutációt szed össze, ami folytán folyamatosan aktív lesz, az fekete mintázathoz, ún. melanizációhoz vezet, míg a működését tönkretevő mutációk, világos (vöröses) színkomplexiót okoznak. (Itt egy zanzásított képi összefoglaló az útvonal működéséről.)

Egy korábbi posztban már kitaglaltuk, hogy az antobiotikum rezisztens baktérium törzsek gyakorisága jól összefügg az antibiotikum fogyasztással és ez minden valószínűség szerint ok-okozati összefüggést jelez.

Mivel azonban számos antibiotikum természetes anyagokból származik (Flemming is gombából izolálta a penicillint), értelemszerűen antibiotikum rezisztencia nemcsak antropogén környezetben jöhet létre, hanem mindenféle emberi behatás nélkül is, tehát vadállatokban is lehetnek rezisztens törzsek. A kérdés az, hogy mennyire gyakori ez?

A válasz nem is olyan triviális, hiszen igazából hol is kereshetünk mindenféle emberi kontaktustól mentes vadakat manapság? Egy friss tanulmány szerzőinek végül a Spitzbergákon élő jegesmedvékre esett a választása, mert ezek nemcsak távol élnek minden emberi településtől, de a táplálékuk (pl. fókák) sem igen találkozik emberekkel élete során. Vagyis ha bennük vannak rezisztens törzsek, az kifejezetten a természetes állapotot fogja tükrözni. És mivel a bacik a bélcsatornában élnek leginkább, a vizsgálat tárgya természetesen a jegesmedve-ürülék lett.

A válasz röviden az, hogy vannak rezisztenciát hordozó bacik még itt is, de nem sokan: összesen négy ilyen törzset sikerült izolálni. Korábbi olasz és portugál kutatók munkája az emberi közelségben élő állatoknál - kutyák, macskák, lovak - sokkal több ilyen baktériumot mutatott ki (átlagosan tizenháromra, de pl. sertések esetében tizenhat rezisztens törzsre leltek). Összehasonlításképpen, kórházi betegekben a rezisztens törzsek száma negyven.

Azaz, a végeredmény jól alátámasztja azt, amit eddig is gondoltunk: rezisztencia létrejöhet magától is, de az emberi behatás ezen a folyamaton nagyságrendnyit dob és utána nem győzzük elszotyogtatni magunk körül az ellenálló baci törzseket.

(Megj: a kép csak illusztráció. Valójában a medvéket lényegesen macerásabb úton vizsgálták: altató lövedékkel elkábították őket és egyenesen a végbelükből történt a mintavételezés.) (via)

Glad T, Bernhardsen P, Nielsen KM, Brusetti L, Andersen M, Aars J, Sundset MA. (2010) Bacterial diversity in faeces from polar bear (Ursus maritimus) in Arctic Svalbard. BMC Microbiol 10: 10. doi: 10.1186/1471-2180-10-10

Bizony drága olvasók, itt ilyenek vagyunk, egyenlőtlen küzdelemben, előre megfontolt sötét és simlis szándékokkal tesszük tönkre a kis embert, aki mindössze élni szeretne szólásszabadságával. Legalább is valami hasonlóra következtethetünk, ha elolvassuk a Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közösségének sajtóanyagát januári TEDx-es akciónkról.

Az ördög persze a részletekben lakik, és hát mivel kezemben van Tasi István korábbi levele (amiről már röviden írtam), azt kell mondjam, hogy a krisnás barátaink háza táján valaki nem bontja ki az igazság minden részletét.

(SexComb, ismét)

Az egyik legutóbbi blogbejegyzés hozzászólásai között bukkantam egy érdekes hivatkozásra, Dr. Holovács József egyik előadásának az összefoglalójára. Nem sok időt pazarolnék rá, csak kiemelném a fontosabb megállapításait:

"Mivel az információ szellemi, intellektuális kategória, ezért bármilyen vezérlési rendszer tervezése, létrehozása és működtetése megfelelő intellektuális erőforrást igényel."

" A természettudomány terjedelmes tudományos érveléssel rendelkezik az evolúcióelmélet kritika terén. Az utolsó évtizedekben ez a kritika fegyelembe veszi az információ, mint filozófiai kategória, tulajdonságait is. A filozófia alapkérdésének a megoldása attól függ, hogy milyen a válasz a „teremtés kontra evolúció” kérdésre. A jelenlegi tudomány válasza – „teremtés”."

"A célszerű „mozgás”, a vezérlés mögött mindig az információ van, és az információ keletkezésére szükség van egy intellektuális egyénre, aki akarattal rendelkezik, képes célokat megfogalmazni, és a céloknak megfelelő vezérlési algoritmusokat létrehozni. Ezért, ha egy objektumról kiderül, hogy annak a „mozgása” reguláris, akkor egyértelmű, hogy ennek a „mozgásnak” a hátterében egy intellektuális erőforrás van."

"Az objektum „mozgása” intellektuális komponens nélkül csak kaotikus lehet."

"A belső vezérlésre esetén a vezérlési algoritmusok és más információ be vannak építve az objektumba. Például, ide tartoznak

• - automatikusan működő műszaki rendszerek
• - költöző madarak autonóm repülése
• - a DNS-ben tárolt információ, mely alapján történik a fehérje szintézise."

"Nyilvánvaló, hogy bonyolult dinamikus tulajdonsággal rendelkező objektumok bonyolultabb intellektuális komponenst igényelnek."

"Ha valaki az evolúcióelmélet alapján kijelenti, hogy az élővilág (az embert is beleértve) spontán módon jött létre, akkor ez a kijelentés azt jelenti, hogy egyidejűleg:

B_k << B_n

és

I_k >> I_n,           I_n = 0

(0 érték azt jelenti, hogy nincs szükség intellektuális erőforrásra, mivel a rendszer spontán módon jött létre). Természetesen a gyakorlatban ezt nem tapasztalható. Tényleg, ha kijelentjük, hogy egy rendszer spontán, kaotikus módon jött létre, akkor egyidejűleg ez azt is jelenti, hogy ebben az esetben nincs szükség intellektuális erőforrásra, hiányzik a célvektor, hiányoznak a vezérlő algoritmusok. Ez abszurdum, mivel még a legegyszerűbb objektum létrehozása is bizonyos intellektuális erőforrást igényel."

Kemény szavak ezek valóban, de olvassunk csak el egy összefoglaló közleményt, ami a PLoS Biology című lapban jelent meg nemrég! Maga a cikk egyébként bárki számára ingyen hozzáférhető, érdemes megnézni a hozzá mellékelt filmeket is, nagyon aranyosak a küszködő robotok. Miről is szól ez a közlemény? Több kísérletet foglal össze, ahol azt vizsgálták, hogy véletlenszerűen előállított vezérlőrendszerek a legalapvetőbb darwini evolúcióval képessé válhatnak –e bonyolult feladatok elvégzésére? Ehhez apró robotokat építettek, amelyek vezérlőprogramját véletlenszerűen állították elő, majd kiválasztották a legjobban működőket (=szelekció), ezekben hibákat hoztak létre a programokban (=mutáció) és újra a legnagyobb fittneszű programot kiválasztva abban újra véletlenszerű hibákat hoztak létre. Ezeket a kísérleti rendszereket nem meglepő módon "evolúciós robotikának" nevezték el. No de min is dolgoztak ezek a derék kutatók?

Napjaink alulértékelt, de komolyan veendő problémáinak egyike az antibiotikumrezisztens bakteriális kórokozók terjedése. A Távol-Keleten lappangó madárinfluenza variánsokkal egyetemben, ezeknek van a legnagyobb esélye arra, hogy globális káoszt okozzanak.

A probléma persze nem teljesen váratlan, sőt ha jobban megnézzük kialakulásában igen jelentős és jól dokumentált szerepet játszottunk mi magunk, emberek is.

Az egyes antibiotikumokkal szembeni rezisztencia ugyanis minden esetben szabványos természetes szelekcióval alakult ki: az alkalmazásukkal egyetemben szelekciós nyomás alakult ki a bakteriális célpopuláción, amelynek eredményeképpen a "célcsoport" vagy elpusztult (szerencsére ez volt a gyakoribb), vagy egy-két mutáns "hírvivő" révén fennmaradt. Ez azzal magyarázható, hogy az antibiotikum kezeléssel párhuzamosan természetesen a baktériumok a szervezetben tovább osztódtak, és minden egyes osztódás során bizonyos valószínűséggel mutációkat szedhettek össze. Ha megfelelő mutáció jön létre, akkor a baci kikerüli az antibiotikumok hatását, rezisztensé válik és vidáman osztódik tovább.

"Az utolsó időben az evolúcióelméletet komoly kritika éri, első sorban a természettudományok irányából. Az előadás bemutatja, hogy az evolúcióelmélet ellentmond az informatikának, termodinamikának, kémiának, matematikának, paleontológiának, de még a biológiának is. Szó esik az evolúcióelméletet társadalmi vonatkozásairól is."

Remélem kedvcsinálónak elég ennyi Dr. Holovács József előadásához, amelyet az EKTF Tudományos Szieszta programja keretén belül tart majd. Gondolom a cím arra vonatkozik, hogy ez egy olyan időszak lesz, amikor a tudományos gondolkozás sziesztázik...

(Megj: az EKTF rektora ősszel egy mini-konferencia meghívottjait köszöntve vadul ecsetelte, hogy ők készek mindenre, az egyetemi státusz megszerzéséért. Talán ott kellene kezdeni a dolgot, hogy egy kis minőségellenőrzést tartanak a főiskola rendezvényein...)

Amikor pár éve a bully whippetek kinézetéért felelős myostatin (MSTN) mutációról írtam, akkor megpedzettem, hogy a szóbanforgó gén allélikus vizsgálatán alapuló tesztek hamarosan eldönthetik bizonyos versenyszámokban, hogy egyáltalán kinek érdemes indulnia és kinek nem.

A "versenyelőny" oka a gén által kódolt fehérje funkciójából ered: a MSTN az izomőssejtek osztódását szabályozza, s azokban az egyedekben ahol alig, vagy egyáltalán nem működőképes, ez az osztódás sokkal kevésbé szabályozott, ami több izomrost kialakulásához vezet.

Mostanra beérett a jóslat és megjelentek az első genetikai tesztek - igaz egyelőre nem emberekre, hanem csak lovakra.

Egy delfinben és egy denevérben látszólag nincs túl sok közös (már azon túl, hogy emlősök), de a látszat ez esetben is csalóka lehet. Ugyanis mindkét állat képes ún. echolokoációra, azaz hangokkal való tájékozódásra (most eltekintenék az ilyenkor kötelező radar/szonár köröktől, akik akarja úgyis megtalálja).

Emiatt pedig remek kis példái lehetnek a konvergens evolúciónak. Mindkét állat (pontosabban állatcsoport, hiszen több delfin ill. denevérfajról van szó) esetében az echolokációs-kunszt alapját a nagyon magas frekvenciák érzékelése jelenti, amiben fontos szerepe van a belső fülben elhelyezkedő csigának, pontosabban az ebben levő szőrsejteknek. (Fiziológiásan a hallás érzete úgy keletkezik, hogy a belső fülbe érkező rezgések elhajlítják ezeknek a sejteknek a csillóit, ami aztán ioncsatornák kínyílását eredményezi és létrejön az idegrendszer által feldolgozandó ingerület).

Az emlősök tüdeje tipikus "zsákutca" melynek a bemenete egyben a kimenet is, így a belélegzett levegő a gázcsere megtörténte után ugyanazon az úton távozik, ahol beérkezett.

De nem minden állatnál van ez így, pontosabban az állatok egyik nagy csoportjánál, a madaraknál a tüdőben (pontosabban annak ősibb részében) a levegő mindig egy irányban áramlik. Erre a légzőrendszer "járulékos szervei" az ún. légzsákok adnak lehetőséget, amelyek egyben kulcsszerepet kapnak a test súlyának csökkentésében is, ami nem elhanyagolható repülő fajok esetében.

A csodálatos cím sajnos nem az én kreativitásomat dicséri, hanem egy 1997-es Nature cikk tetején volt található, amit a Hox gén-kutatás egy félistene, Denis Duboule jegyez. A napokban futottam bele egy másik cikk irodalomjegyzékében, és mivel a címen túl a téma is meglehetősen érdekes, egyértelmű, hogy itt a helye.

A cikk egyike azoknak a korai publikációknak, amelyek a Hox gének végtagokban való kifejeződését vizsgálják, pontosabban az egyik klasszikus mutáns-leíró cikk "utórezgése".

Az ún. A és D Hox gén-klaszterek utolsó (poszterior) génjei a végtagfejlődés során két fázisban fejeződnek ki a fejlődő végtagbimbóban, egyszer klasszikus kolinearitás alapján (vagyis minél előrébb helyezkedik el a gén a klaszterben, annál közelebb kezdődik a kifejeződése a testhez), egyszer (a fejlődés során később) pedig fordított kolinearitás szerint. Ekkor az ujjak identitását határozzák meg és míg a hátsó Hox-gének (Hoxa13 ill. Hoxd13) a teljes tenyérben kifejeződnek, a többiek a leendő hüvelykujjból hiányoznak (itt egy bővebb leírás a teljes folyamatról).

Avagy epilógus no. 2 múlt heti nyílt levelünkhöz: tegnap megkeresett a HVG Könyvek kiadóvezetője (aki egyben a TEDx Danubia egyik szervezője), hogy továbbítsa Tasi István válaszát a levélre.

Tömören összefoglalva a lényeg az, hogy Tasi végül elő fog adni a TEDx-en, a "vallások közös etikai alapelveiről". Ne tévesszen meg senkit a látszólagos egybeesés, a témaváltás nem a levelünk miatt van, sőt nincs is szó témaváltásról, hiszen eredetileg is ez lett volna az előadás témája, csak a szervezők ragadtak ki szerencsétlenül egy mondatot a Tasival készült öt perces interjúból a hvg-videóhoz. A peches címválasztás szintén a szervezőkön múlt, mert ők akarták ezt használni, hiszen a hasonló című könyv nemzetközi sikere miatt "ez benne van a köztudatban" Tasi István személyével kapcsolatban. Jelen előadás esetében "A természet IQ-ja" azonban "a vallások által egyaránt feltételezett természetfeletti lehetőségekre utal".

Mi természetesen örömmel vesszük tudomásul, ha Tasi István végül nem "az állati viselkedésről", hanem szakterületébe vágó etikai és vallásfilozófiai kérdésekről fog előadni. Mint azt a szervezőknek levelünkben is jeleztük, akciónkat elsősorban TED brand tisztelete vezérelte. Egyébként értelemszerűen a szervezők feladata (és felelőssége) az előadók listájának összeállítása, a TED-színvonal biztosításához. Ha végül nívós rendezvény alakul ki, mi is örülni fogunk.