Nagyon régi vicc, még az átkosból. Futóversenyt rendeznek az USA elnöke és a SZKP Főtitkárja közt. Az elnök nyer. A Pravda másnapi címlapja: „Az imperialista elnök szánalmas erőlködése csak az utolsó előtti helyre volt elég, ám pártunk főtitkára az előkelő második helyen végzett.”

Ma egy ilyen esetet fogunk szemügyre venni, ahol tökéletesen látszik, hogyan lehet végül is nem-hazugságokból olyan üzenetet összeállítani, ami után az olvasó éppen a valósággal ellenkező következtetésre jut. A másik húsbavágó ám ehhez kapcsolódó kérdés a dezinformáció. Hogyan lehetséges, hogy a sajtó teljesen félretájékoztatja az embereket?

Elméletben nagyon könnyű megkülönböztetni a propagandát a dezinformációtól, a propaganda szándékos félretájékoztatás, valamilyen tudatos céllal indul, a dezinformáció ezzel szemben önjáró, akik terjesztik maguk is valósnak gondolják. Azonban a valóságban ez a két jelenség nem igazán választható el egymástól, az egyik szereplő által elindított propaganda könnyen változhat dezinformációvá, ha elég sokan elhiszik és jóhiszeműen terjesztik. Ugyanígy a széles körben terjedő dezinformációt újra becsatornázhatják propagandacélokra. Az egész rendszerben egyfajta ellensúlyként kellene működnie a sajtónak, elméletileg az újságírók feladata lenne, hogy ellenőrizzék, mit írnak le, mit tárnak az olvasóközönség elé. Ma egy olyan történetet követünk végig, ami nagyon szép példája, hogy milyen tökéletesen működésképtelen ez a rendszer. 

Mik a tények? Nem is olyan rég, 2022 májusában robbantotta a bombát az Átlátszó.hu cikke, miszerint „Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében”. Már a címmel bajok vannak, de a cikk nem fukarkodik a változatos jelzőkkel („toxikus hatású”, „mérgező”). De az első kérdés, hogy mi az a mérgező anyag? Mert már az eredeti cikkben is szerepel, hogy „A földtani közeg és felszín alatti vizek szennyezettség-vizsgálatáról szóló rendelet ugyan nem sorolja ezeket az anyagokat a veszélyes anyagok közé, biztonsági adatlapjuk alapján – a vizsgálati anyagban ezek is megtalálhatók – toxikus hatásúak és használatukat számos előírás szabályozza.” Vagyis, ezek azért keltettek ekkora figyelmet, mert „toxikus hatásúak”. Viszont ha így vizsgáljuk, gyakorlatilag minden „toxikus hatású”. Ha meginnék tíz liter vizet egy ültő helyemben, a mentő vinne el, orvosi segítség nélkül bele is halnék. Akkor a víz toxikus hatású? Mérgező? Ha megennék másfél kiló C-vitamint, valószínűleg meghalnék, akkor a C-vitamin egy méreg? Míg ha megennék harminc gramm koffeint, meghalnék. Akkor a koffein mérgező? Míg ha D3 vitamint ennék, már három és fél gramm elfogyasztása után feldobnám a pacskert. Akkor a D3 vitamin mérgező? Ha viszont kálium-cianidot ennék, abból 51 mg is elég lenne, hogy kicsináljon.

Eleve mérgező anyagokról beszélni durva csúsztatás, szó szerint minden mérgező, minden ismert anyagból elfogyaszthatunk annyit, amitől meghalunk. Ettől a vizet nem tartjuk méregnek vagy toxikus hatásúnak. De ugye ha minden mérgező, akkor semmi sem az. Ezért ha nem pánikkeltési célzattal locsogunk „toxikus hatású” anyagokról, akkor érdemes összehasonlítani valamivel. Általában egy méreg erősségét az LD50 értékével írjuk le, vagyis azzal a mennyiséggel, amit ahhoz kell bejuttatni a szervezetbe, hogy a kísérleti állatok éppen fele beledögöljön. Azért a fele, mert nagyon nagy egyedi különbségeket mutatnak általában az élőlények, egy-egy különösen ellenálló egyed a többire nézve halálos adag többszörösét is vígan megeszi és túléli. Ezt az értéket

általában mg/testsúlykilogrammban szokás megadni, pont azért, mert ezzel az egyes egyedek közti méretbeli különbség is kezelhető. Így összehasonlítva a „toxikus hatású anyagokat” már egészen más kép tárul a szemünk elé. Az LD50 értékeket a Merck SDS lapjairól vettem a patkány szájon át mért LD50 értékét ábrázoltam. Az első képen néhány, nagyrészt találomra kiválasztott anyag LD50 értéke látható, a magasabbaktól az alacsonyabbakig, vagyis balról jobbra haladva egyre mérgezőbb anyagokat láthatunk. A második kép az első jobb oldalát mutatja, másik skálával, mivel akkorák a különbségek az ábrán belül, hogy nem igazán látszanak az alacsonyabb értékek, hiszen a bal szélre került C-vitamin LD50 értéke 11900 mg/ttkg, vagyis egy száz kilós embernek több mint egy kilót kellene megennie belőle, hogy ötven százalék eséllyel elhalálozzon, a jobb szélre került kálium-cianidé pedig 0,51 mg/ttkg, vagyis ugyanennek az embernek elég lenne belőle 51 mg, ami lássuk be elég kis mennyiség. No de mindkettőből elérhető a halálos dózis, mindkettő „mérgező anyag”. McHugh és munkatársai 2008 -ban pont egy ilyen végzetes C-vitamin túladagolást írnak le, ahol egy ember veséi végül leálltak a folyamatosan, nagy adagban bevett C-vitamin hatására.

Mérgekről, veszélyről beszélni így teljesen értelmetlen az LD50 érték illetve a mennyiség említése nélkül. Megfelelő mennyiségű víz vagy C-vitamin is megöl, míg eléggé híg kálium-cianid oldatot is megihatunk és túléljük. Ezért roppant fontos elhelyezni valahol, mennyi mérget is juttatunk a szervezetünkbe. Például C-vitamint is meglehetős biztonsággal lehet szedni, mivel bármilyen káros hatást csak olyan adagban vált ki, amit már nem nagyon szoktak az emberek bevenni. Ezért szoktak más értékeket is megadni, valamilyen egészségügyi határértéket, ami azt a mennyiséget jelöli, ami még biztonságosan fogyasztható, nem okoz problémát. Például a C-vitaminra általában 2000 mg -ot adnak meg, napi két gramm aszkorbinsav még nem okoz problémákat.

No, ennek fényében, mit is ír az a bizonyos jelentés? A kutak vizében találtak magnéziumot, kalciumot, fluoridot, alumíniumot, arzént, bórt, báriumot, kobaltot, krómot, rezet, higanyt, lítiumot, molibdént, nikkelt, ólmot, szelént, cinket, ahogy minden vízmintában ez szokásos, ezek az elemek a minket körülvevő kőzetekben jelen vannak, természetesen bekerülnek a talajvízbe is. Azonban mind a törvényben meghatározott egészségügyi határérték alatti mennyiségben. Kivéve a lítiumot, amire nincs is ilyen határérték. A vizsgált kutak vize 2,32-4,39 µg/l mennyiségben tartalmazott lítiumot. A magyar 6/2009. (IV.14) KvVM-EüM-FVM rendelet ugyan nem határoz meg az ivóvízre határértéket, az USÁ -ban az USGS és az EPA a 10 µg/l mennyiségű lítiumot még teljesen biztonságosnak tartja az ivóvízben (ha a víz az egyetlen lítiumforrás, a 60µg/l határértéket használják). Gödön ennek a felét-negyedét mérték. Továbbmegyek, a Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható ásványvizek messze több lítiumot tartalmaznak, a Balfi 200 µg/l -t (A Gödön mért érték 40-80 szorosát), a Visegrádi 140 µg/l -t, a Mohai 110 µg/l -t. Ennyi lítiumtól még ásványvízként is el lehetne adni ezeknek a kutaknak a vizét. Ráadásul ezt olyan titkos forrásból merítettem, hogy mint a következő képen látszik, a Gödért egyesület által megrendelt talajvízminta vizsgálat eredményének a negyedik oldalán szerepel éppen így. Ezt olvasniuk kellett az Átlátszó.hu szerzőinek, mert ebből írták az egész cikküket, mellékelték is a cikkükhöz. Valamilyen furcsa okból mégsem sikerült megemlíteni, hogy a lítium mennyisége nem hogy minden létező határérték alatt marad, de még töredéke a boltban kapható ásványvizek lítiumtartalmának is. Pedig a vizsgálatot végző mérnök egy egész bekezdésben próbálta ezt elmagyarázni, de nyilván leszarták.

A lítiumra rendes LD50 értéket sem találtam, ha mondjuk a táblázatban található lítium-klorid LD50 értékét vesszük alapul (526 mg/ttkg), a gödi vízből egy hatvan kilós embernek hétmillió literrel kéne meginnia egy ültő helyében, hogy ötven százalék eséllyel elhalálozzon. Maradjunk annyiban, hogy mivel a víz maga is mérgező (LD50= 90000 mg/ttkg) egy száz kilós ember egy ültő helyében kilenc litert ihat meg, mire eléri az LD50 adagot, sokkal de sokkal hamarabb fog belehalni a vízivásba, mint a lítiumtartalmába. Slusszpoén, Magyarországon kapható egy „Life Extension, memory protect, 36 kapszula”, ami napi egy tablettát ajánl az emlékezet javítására, tablettánként 1000 µg lítiumot tartalmaz. A gödi vízből napi 227 litert kellene meginnunk, hogy ugyanannyi lítiumot vigyünk a szervezetünkbe, mint amennyit a „Life extension, memory protect, 36 kapszula” segítségével. A lítiumot gyógyszerként is használják, a szokásos adagja 300-900 mg naponta, vagyis 300.000 – 900.000 µg -ot még simán felírnak naponta, ez egy liter gödi víz lítiumtartalmának hatvannyolcezerszerese-háromszáznyolcvannnyolcezerszerese és a betegek általában túlélik. Bárhogyan számoljuk, a gödi víz elhanyagolható mennyiségű lítiumot tartalmaz, senkinek sem fog ártani ennyi lítium.

A másik anyag, amit az Átlátszó cikkében említenek az N-metil-2-pirrolidon (NMP). Az NMP koncentrációja 12,4-17,8 µg/l, szintén elhanyagolható. Sajnos az NMP -re sem határoz meg egészségügyi határértéket ivóvízben a magyar 6/2009. (IV.14) KvVM-EüM-FVM rendelet, de ehhez már kapunk egy határértéket arra, hogy az emberek által belélegzett levegő mennyit tartalmazhat. Ezt a szakértői jelentés tartalmazza is, ipari munkavállalók hosszú ideig dolgozhatnak 40 µg/l NMP -t tartalmazó levegőben. A gödi kutak vize ennek a felét-harmadát tartalmazza. Még így is elhanyagolható mennyiségű az NMP a talajvízben, pedig a belégzett levegőre vonatkozó határértéket használjuk. A különbség lényege az, hogy levegőből naponta tizenegyezer litert lélegzünk be, vízből meg mondjuk három-négy liternyit iszunk meg. A levegőben lévő bármilyen vegyületből alacsonyabb koncentráció mellett is sokkal többel kerülünk kapcsolatba, ezért a belélegzett levegőre lényegesen alacsonyabbak az egészségügyi határértékek, mint az ivóvízre, de az NMP talajvízbeli koncentrációja még a levegőre vonatkozó határérték felét-harmadát éri csak el. Ez így szerepel a szakértői jelentésben is, sajnos az átlátszó cikkében nem találom. De játsszunk el azzal, hogy mennyire mérgező is az NMP! A jelentéshez mellékelt biztonsági adatlap alapján szájon át bevéve az NMP LD50 értéke 4150 mg/ttkg, vagyis a fenti skálánkon elhelyezve körülbelül annyira mérgező, mint a gyümölcscukor. A gödi kútvízből egy hatvan kilós embernek olyan tizennégymillió liternyit kellene meginnia egy ültő helyében, hogy elérje az NMP LD50 értékét. Az EU egy jó hosszú jelentést írt az anyagról, itt foglalkoznak a magzatkárosító hatásával is, a mérések alapján az a legmagasabb érték, ahol még semmilyen káros hatást sem mértek (NOAEL) 160 mg/ttkg naponta, vagyis egy hatvan kilós nő még megihatna napi félmillió literrel a gödi kútvízből és az NMP nem károsítaná a magzatát. Az IPCS meghatározott az NMP -re egy egészségügyi határértéket, amit úgy fejeznek ki, hogy ekkora mennyiséget naponta megehet egy ember élete végéig és nem lesz tőle baja (TDI-tolerable daily intake). Ez az érték 0,6 mg/ttkg, vagyis egy hatvan kilós embernél 36 mg naponta. Ezt naponta 2022 liter gödi kútvíz elfogyasztásával lehetne bevinni a szervezetbe. Nem túl valószínű, hogy bárki ilyen szomjas lenne Gödön.

Bár a szakértői jelentés mindkét esetben leírja, hogy a kútvízben talált mennyiségek elhanyagolhatóak, senkinek sem fogják károsítani az egészségét, az Átlátszó cikkében én ezt valahogyan nem találom. Helyette egy ilyen mondat került a cikkbe: „ A vizsgálat során készült jegyzőkönyv és szakértői elemzés tanúsága szerint mindhárom vízmintában kimutatható volt a lítium, illetve az N-metil-2-pirrolidon viszonylag magas jelenléte, amelyek akár a Samsung gyárából is származhatnak.” A „viszonylag magas jelenléte” sajnos nem értelmezhető. Mitől magas? A víztorony tetején mérték? A koncentrációja magas? Mihez képest magas? A vasedényhez képest? Mert a szakértői elemzés éppen azt magyarázta, hogy alacsony, alatta is marad minden határértéknek amit ezekre az anyagokra valaha meghatároztak.

És ha elolvassuk a szakértői jelentést, találunk ám benne még egy érdekes részt. A gödi kútvíznek ugyanis minden más iontartalmát is lemérték, és bizony találtak a három mintában 82-105 mg/ l koncentrációban nitrátot is. Amivel ugye az a bibi, hogy erre bizony meghatároz egészségügyi határértéket a magyar 6/2009. (IV.14) KvVM-EüM-FVM rendelet, kerek 50 mg/l -t, vagyis éppen a felét, mint amit a gödi kútvíz tartalmaz. A gödi víz emberi fogyasztásra eleve alkalmatlan a magas nitráttartalma miatt. A nátrium-nitrát ugyanis kicsit jobban mérgező, mint az NMP, az LD50 értéke 3430 mg/ttkg, azonban a gödi kútvíz némileg többet is tartalmaz belőle, míg NMP -ből a legmagasabb mért érték 17,8 µg/l, addig nitrátból 105.000 µg/l -t is mértek (a 4,39 µg/l koncentrációjú lítium meg csak nevetséges a nitráthoz képest). Eléggé érthetetlen, hogy az egészségükért annyira aggódó polgárok hogyan nem vették észre a szakértői jelentésben ezt a szörnyű toxint, amiből nagyságrendekkel többet mutattak ki a kútvízben, amire tényleg van egészségügyi határérték és azt messze túllépi a mért koncentrációja. Nagyon nehéz mást feltételezni, mint hogy mivel a nitrát nem az akkumulátorgyárból került oda, így célzatosan kihagyták. Pedig éppen úgy „mérgező hatású” vegyület. Sőt, e miatt kellene inkább aggódni, a másik kettő miatt meg nem. 

Mi a probléma ezzel? Ez a történet végigment a teljes magyar sajtón, minden újság lehozta. A Telex, a 24.hu, a HVG, az Index.hu, a Magyar Hang, a Blikk, a 168 óra, de lehozta a sztorit a Hungary Today angolul is, tovább nem keresgéltem. Olvassuk el ezeket a cikkeket! Nyolc magyar lap írt erről az Átlátszó.hu cikkről, gyakorlatilag mindegyik az Átlátszó.hu írásának valamilyen zanzásított változata. Egyiknél sem sikerült odáig menni a tényellenőrzésben, hogy megfogják az egeret, rákattintsanak a szövegben megtalálható hivatkozásra és ellenőrizzék, hogy az átlátszó szerzője igazat írt arról a bizonyos jelentésről vagy nem. Másképpen nehezen hihető, hogy nem sikerült tisztázni az alaptényeket.

1-A gödi kútvíz lítiumból kevesebbet tartalmaz, mint a Balfi ásványvíz.

2-A gödi kútvíz NMP tartalma minden létező egészségügyi határértéknél alacsonyabb.

3-A gödi kútvíz emberi fogyasztásra alkalmatlan, mivel nitrátból az egészségügyi határérték dupláját tartalmazza.

Ellenben minden újság ellenőrzés nélkül, újraközölte a súlyosan félrevezető cikket. Pontosan így vernek át, így alakul a propaganda dezinformációvá: akik második, harmadik, sokadik körben terjesztik, már fogalmuk sincs miről írnak. Valaki megír valamit, a teljes magyar sajtó pedig kérdés nélkül szajkózza. Talált valaki egy olyan cikket, ahol legalább az újságíró rákattintott a forrásra és elolvasta? A szerencsétlen mérnök a jelentésében megpróbálta elmagyarázni, hogyan kell értelmezni az eredményeket, de az Átlátszó ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyta, súlyosan félrevezető írást rittyentettek belőle, a többi lapot pedig nem érdekelte a forrás. Nagy kérdés, hogy a világháló korában mi szükség van erre? Teljesen szabadon rá tudok kattintani az Átlátszó cikkére is, teljesen fölösleges tucatnyi újságban újraközölni ész nélkül. Ellenben az erre pazarolt munkaórákból ha megoldható lett volna, hogy sajtóként működjenek és ellenőrizzék a híreket, legalább annyira, hogy a szövegközi hivatkozásokra rákattintanak mielőtt leközlik őket, máris jobb lenne a helyzet.

A közfelháborodás nyomán például írt erről a Duna Menti Regionális Vízmű is, ők is megpróbálták elmagyarázni, hogy bevizsgáltatták az ivóvizet (mármint azt, amit tényleg isznak az emberek, nem a nitrát miatt eleve fogyaszthatatlan kútvizet) és abban is igen kevés lítiumot találtak, NMP -t pedig a kimutathatósági határ alatt (=köznapi nyelven „nem találtak a vízben NMP -t”). Ennek nyomán természetesen semmi sem történt. Hiszen a sztori már lement, elmondták ezerszer, „igazsággá” változott, a sajtónak további dolga nincs vele, mint időnként hivatkozni a korábbi írásra. A valóság pedig senkit sem érdekel, a kattintások jönnek a cikkekre, hiszen minél szenzációhajhászabb címet adunk a gyakorlatilag semminek, annál jobban bepánikolnak az emberek.

McHugh, G. J., Graber, M. L., & Freebairn, R. C. (2008). Fatal vitamin C-associated acute renal failure. Anaesthesia and intensive care, 36(4), 585-588.