Hat év után újabb jelentéssel rukkolt elő az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC). Ez már ötödik a sorban és ha nagyon szűkszavú akarok lenni, annyiban különbözik az előzőtől, hogy még nagyobb bizonyossággal állítja, hogy a körülöttünk észlelhető klímaváltozás emberi eredetű.

Ez igazából már az előző alkalommal sem volt kérdéses, csak egy nagyon kicsi, de vokális csoport kérdőjelezte meg. Azonban azon kétkedőket, akik nem anyagi megfontolásból, vagy tömény hülyeségből iratkoztak fel a szkeptikusok táborába, le kellett szereljen a két évvel ezelőtti BEST jelentés, amelyet egy, az IPCC-től teljesen független csoport, teljesen új statisztikai módszerekkel csinált (sőt, nota bene, pont a klímaszekptikusok pénzelték az egész projectet, csak nem azt kapták, amit szerettek volna, mert a tények már csak ilyen makacs dolgok).

Ma is arra szeretnék egy példát mutatni, hogy a természetben mi minden kerülhet be egy élőlény genomjába csak úgy. Régebben már írtam olyan élősködő darazsakról, amelyek egy szimbionta vírus segítségével fertőzik meg a gazdaszervezetüket, de a ma bemutatott szervezetek kicsit tovább viszik az együttélést. A Brachonideae és az Ichneumonidae családba tartozó mintegy negyvenezer darázsfaj tagjai ugyanis nem egyszerűen egy szimbionta vírust hordoznak magukban, hanem a genomjukba épültek a vírus gének, így a saját kromoszómáikról íródnak át a gazdaállatot megfertőző vírusrészecskéket kódoló gének.

A mai cikket az egyik régebbi bejegyzés hozzászólásai között javasolta Tgr. Ugye általában úgy gondoljuk, hogy az olyan élőlények, amik genomjába a belátható múltban nem-fajtársaikból származó idegen gének jutottak be, azok GM-nek számítanak. Találni -e ilyeneket a jelenleg is tenyésztett állataink között? Meglepő módon igen, Zhepeng Wang és munkatársai azt vizsgálták meg, hogy mi okozza három tyúkfajta jellegzetes tulajdonságait.

A GMO vitában a Monsanto ekézése és a toxin illetve méreg szavak ütemes ismételgetése mellett rendre elsikkadnak azok a találmányok, amik annyira újszerűek, hogy egész iparágakat válthatnának ki, ha egyszer végre engednék őket termeszteni. Ma egy ilyenről lesz szó.

Egy 16 éves isztambuli lány, Elif Bilgin nyerte a Scientific American 2013-as, ötvenezer dollárral járó Science in Action (a tudomány akcióban) díját találmányáért. Elif kidolgozott egy eljárást, amellyel banánhéjból állítható elő úgynevezett bioműanyag. Üdvözlendő a fiatal hölgy projektje, bár egy kicsit érthetetlen, miért is ekkora a felhajtás e hír körül. Ugyanis már régóta állítanak elő ipari méretekben szerves alapanyagokból (különböző növényi olajok, cellulóz, kukorica keményítő) műanyagot, sőt, a Grazi Műszaki Egyetem Animpol nevű projektje is hulladékból szándékozik bioműanyagot előállítani, mégpedig húsipari melléktermékekben megtalálható állati zsírból gyártanának PHA-t, ami teljes mértékben le is bomlik. Valószínűleg a figyelemfelhívás áll leginkább a díj mögött.

Valahogyan mostanában felkapták a "hosszútávú etetési vizsgálatokat", mint a GM élőlények vizsgálatának szent grálját. Hirtelen minden fórumon megjelent az igény, hogy a termesztésbe vont GM növényeket ilyen vizsgálatokkal értékeljék ki engedélyezés előtt. De hát végeztek -e valaha ilyen vizsgálatokat és ha igen, mi lett az eredményük? Találtam egy összefoglaló jellegű közleményt, amiben éppen ezeket a vizsgálatokat gyűjtötték ki a szakirodalomból.

Találni -e adatokat arra, hogy mi az eddig felhasznált GM termények hatása a mezőgazdaságra? Nem meglepő módon sokan foglalkoztak ezzel a kérdéssel, ma egy ilyen cikket vennék elő.

Valahogyan mindig oda lyukadunk ki ha génmódosításról beszélünk, hogy az ellenzői szerint természetellenes, mert a vadonban ilyesmi nem történik. Éppen ezért szeretnék egy példát mutatni arra, hogy bizony a természetben is történik olyan, hogy egy baktérium a génjeit egy növény genomjába építi, ahol azok működni kezdenek.

Az Agrobacteriumok sok különböző növényt megfertőzni képes kórokozók, amelyek a gyökereken daganatokat képeznek. Ha egyszer elindult a folyamat, a továbbiakban már a baktérium jelenléte nélkül is tovább folytatódik. Hogyan lehetséges ez? Meglepő módon úgy, hogy a baktérium saját génjeit juttatja a növényi sejtek genomjába, ahol azok kifejeződnek és megváltoztatják a növényi sejtek működését. Az A. tumefaciens baktérium általában sérült részeken támad, érzékeli a növényi sejtekből kiszabaduló anyagokat (cukrokat, fenolokat), ekkor beindítja a Ti plazmidon található gének átíródását, valamint a plazmid DNS egy szakaszának a T-DNS -nek a másolását. A Ti plazmidon belül a T-DNS két, huszonöt bázispárnyi szignálszekvencia közti 10-30 kilobázisnyi szakaszt jelent. Az ezekről képződő fehérjék közrefogják a plazmidon kódolt T-DNS szakaszt és bejuttatják a növényi sejtbe, majd a sejtmagba. Itt a baktériumból származó T-DNS szakasz a bejutó fehérjék segítségével beépül a genomba. A bekerült baktérium gének működni kezdenek és növényi hormonok termelődését indítják be, amik serkentik a sejtosztódást és az opinok termelését, amelyet az A. tumefaciens baktérium táplálékként hasznosít.

Még valamikor a nyári uborkaszezon közepén futott egy kört a magyar médiában (is) a hír, hogy Olaszországban egy zebra apától és szamár anyától származó kis jövevény látta meg a napvilágot.

Ippo, a kis zebramár, mint minden fajok közötti (interspecifikus) hibrid természetesen biológia érdekesség, de mint azt sok helyen megjegyezték sajnos aligha jelenti egy keverékfaj létrejöttét. Ugyanis akárcsak az öszvérek, vagy más hasonló "korcs" élőlények, Ippo minden valószínűség szerint steril.

Az ok amit a legtöbb helyen megadnak, az a szüleinek eltérő kormoszómaszáma: a zebrák 22, a szamarak pedig 31 pár kromoszómával rendelkeznek, ami alapján a zebramár zigóta sejtjei összesen 53 kromoszómát fognak hordozni. Ami, szól az érvelés, páratlan szám, így meióziskor életképtelen ivarsejtek alakulnak majd ki. (A lovakban 32 pár kromoszóma van, így az öszvérek testi sejtjei 63 kormoszómát hordoznak.) 

A gond persze nem is annyira a páratlan kormoszómaszám, hanem inkább az, hogy ez önmagában olyan kromoszómaszerkezet-eltéréseket kódol, ami miatt az ivarsejtek jelentős része használhatatlan lesz.

Az 1. típusú cukorbetegség elég kellemetlen állapot, egy autoimmun betegség, ahol az immunrendszer megtámadja és elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit. Gyógymód nem létezik rá, a hiányzó inzulint külső forrásból pótolják, illetve próbálják csökkenteni a hasnyálmirigy gyulladását, mindkettőnek elég sok mellékhatása lehetséges. A bélbe kerülő fehérjék ellen az immunrendszer nem indít immunválaszt, sőt, immuntoleranciát alakít ki, kézenfekvő volt a megoldás, hogyha az autoimmun betegséget kiváltó fehérjéket a táplálékkal juttatnák be, megelőzhető lenne az 1. típusú cukorbetegség kialakulása. Tatiana Takiishi és munkatársai ezt a jelenséget próbálták kihasználni.

Gátlástalan, erkölcstelen, ostoba. Aligha lehet bármi mást mondani arról a csoport tüntetőről, akik pár nappal ezelőtt az Ingo Potrykus vezette "aranyrizs"-project egyik Fülöp-szigeteki tesztültetvényét szétdúlták.

(És ugyan az első hírek szerint a génmódosított növények ellen tünteti helyi farmerek álltak az esemény mögött, mára már az sem tűnik lehetelennek, sőt, hogy részben fizetett vandálok voltak az elkövetők.)

Az, hogy a GMO-ellenesek a vandalizmusra adják a fejüket sajnos nem újdonság, az utóbbi években egyre több ilyen esetről olvashattunk, és emlékezetes, hogy bő egy éve a Rothamsted Research kutatói a nyilvánosság bevonásával próbálták meg jobb észre téríteni a munkájuk megsemmisítésével fenyegető mélyzöldeket (tegyük hozzá hiába, a rendőrségnek kellett végül a vandalizmust megakadályoznia).

De a mostani eset akár ikonikus fordulóponttá is válhat. A magas β-karotin tartalmú "aranyrizs"-et hosszú évek óta  kifejezetten non-profit céllal fejleszteik, hogy a krónikus A vitamin hiányban szenvedő gyerekek millióinak életét jobbá tehessék vele. Nincs racionális ok, ami miatt jóérzésű ember ellenezni tudná a dolgot, mert a Greenpeace és csatolt részeinek dogmatikus GM-ludditizmusa aligha tekinthető akárcsak kiindulási pontnak ezen a téren. A Greenpeace "erkölcstelen és embertelen" álláspontja ezügyben az egyik fontos ok volt abban, hogy nem is olyan régen egy veterán GM-ellenes aktivista, Mark Lynas, damaszkuszi fordulaton ment át GMO ügyben.

A GM-ültetvények lassan rendszeresnek tekinthető vandalizálásával a GM-ellenesek remekül demonstrálják, hogy két folyvást hangoztatott érvük, igazából nem több üres fecsegésnél. Hiszen egyrészt mindig azt kérik, hogy hosszútávú hatásvizsgálatok legyenek a GM-növényekről (amelyet ők maguk megakadályoznak), másrészt ugyan ők mindig azt hangsúlyozzák, hogy csak valódi választási lehetőséget kívánnak a farmereknek nyújtani, csak épp az egyik lehetőséget, a hatásvizsgálatok akadályozásával, ők maguk veszik el tőlük.

Szerencsére az "aranyrizs"-tesztültetvények más területeken is voltak/vannak, így évek helyett "csak" hónapokkal csúszott el a vizsgálat eredménye. De mindenkinek, aki netán örül az efajta vandalizmusnak, esetleg úgy érzi maga is részt venne hasonlóban, jó lenne elszámolnia a lelkiismeretével és végiggondolnia, mi is jogosítja fel őt arra, hogy gyerekek millióitól a gyógyulás reményét is elvegye.

Egy nyílt levél is fut a történtek elítélésére, itt írható alá.