Ha a Retraction Watch blog értesülései pontosak, Gilles-Eric Séralini 2012 -es "Long term toxicity of a Roundup herbicide and a Roundup-tolerant genetically modified maize" című cikkét vissza fogják vonni. Ez önmagában nem meglepő, a számomra mellbevágó a visszavonást kísérő levél közepe felé található, a visszavonás indoklása:

"Unequivocally, the Editor-in-Chief found no evidence of fraud or intentional misrepresentation of the data. However, there is legitimate cause for concern regarding both the number of animals in each study group and the particular strain selected. The low number of animals had been identified as a cause for concern during the initial review process, but the peer-review decision ultimately weighed that the work still had merit despite this limitation. A more in-depth look at the raw data revealed that no definitive conclusions can be reached with this small sample size regarding the role of either NK603 or glyphosate in regards to overall mortality or tumor incidence. Given the known high incidence of tumors in the Sprague-Dawley rat, normal variability cannot be excluded as the cause of the higher mortality and incidence observed in the treated groups.

Ultimately, the results presented (while not incorrect) are inconclusive, and therefore do not reach the threshold of publication for Food and Chemical Toxicology. The peer-review process is not perfect, but it does work. The journal is committed to a fair, thorough, and timely peer-review process; sometimes expediency might be sacrificed in order to be as thorough as possible. The time-consuming nature is, at times, required in fairness to both the authors and readers. Likewise, the Letters to the Editor, both pro and con, serve as a post-publication peer review. The back and forth between the readers and the author has a useful and valuable place in our scientific dialog."

Magyarul semmi nyomát sem találták adathamisításnak, vagy az adatok szándékos félreértelmezésének. A kísérleti állatok alacsony számát már a referálás során is kifogásolták, de akkor úgy döntöttek, hogy ettől még leközlik a vizsgálatot. Miután újra alaposan átvizsgálták az adatokat, arra jutottak, hogy nem zárható ki, hogy a talált különbség egyszerű szórás. Mivel a szerkesztők most mégis úgy gondolják, hogy a cikk nem elég jó a Food and Chemical Toxicology újságba, inkább visszavonatják utólag.

Nem tudom mások, például a blog többi szerkesztője mit gondol erről, csak a saját magánvéleményemet tudom leírni, de nekem ez a dolog egyáltalán nem tetszik. Ha Séralini nem hazudott és a kísérleteket tényleg elvégezte, akkor tulajdonképpen miért kellene visszavonni a cikkét? Nem mondom, hogy jó a cikk, az idétlen kísérlettervezés iskolapéldája, kellő sajtócirkusszal körítve, a legjobb lett volna, ha meg sem jelenik. De ha az újság egyszer már úgy döntött, hogy megüti a mércét náluk, akkor nem igazán értem, hogy utólag hogyan mondhatják, hogy mégsem elég színvonalas. Ez teljesen fölöslegesen erősíti a GMO összeesküvés-elméletet. Ezúttal különösen örülnék, ha a hozzászólások közt minél többen kifejtenék, mit gondolnak a dologról.

A GMO-szkeptikusok expozéiban előszeretettel jelennek meg a genetikailag módosított növények, mint amolyan fotoszintetizáló Frankensteinek (lásd "frankenfood" és tsai), habár előállításuk módja nem igazán analóg a Mary Shelley által megálmodottakkal. Ha már valóban ilyeneket keresnénk, akkor azoknak sokkal inkább az oltványozással létrehozott növények felelnének meg, hiszen azok esetében tényleg különböző növényi fajok direb-darabjait "férceljük" össze. 

Előbbi eszmefuttatásom demonstrálásához álmodni sem tudnék jobb példát, mint a közelmúltban felkapott krumplicsom (TomTato), azaz krumpli és paradicsom összeoltásából létrhozott kiméra növény.

Metodológiailag nincs itt semmi különös, a kitartó és szorgos munka hozta meg gyümölcsét, ahol szellemesen kihasználták, hogy a két rokon faj (ui. mindketten a burgonyafélék - Solanaceae - közé tartoznak) közül az egyiknek a gyökere, a másiknak pedig a termése vált az emberi fogyasztás tárgyává.

Amiért azonban mégis megemlíteném ezt a növényt, az több, mint puszta érdeklődés. A krumplicsom az oltványozás nagyszerűségén túl ugyanis remekül demonstrálja, hogy a GMO-szkeptikus tábor két fontos érve mennyire nem értékalapú, hanem inkább csak puszta opportunizmus terméke:

- az egyik amit fontos észben tartani, mint arról korábban írtam is, hogy oltványozás során nem csak egyszerű DNS darabok, hanem teljes organellunok mozoghatnak a különböző fajok között. Ha úgy vesszük, ez sokkal durvább, mint az egyszerű ciszgenezis, ahol csak ugyanazon faj különböző fajtái közt vinnénk át géneket, mégis ez az utóbbi ami kvázi tiltott (pontosabban csak körülményes és hosszú áttenyésztéssel valósítható meg).

- a másik érdekes dolog, hogy a krumplicsom nem olcsó: a 15 fontba kerülő tövek közel nagyságrendnyivel drágábbak, mint a hagyományos paradicsomok (nem is szólva a krumpliról). Vagyis, meg merem kockáztatni, hogy a befektetett pénzüket és energiájukat most egy formás haszon formájában igyekeznek ellensúlyozni a növény létrehozói.

Mégsem olvastam sehol, hogy ez egy mennyire, de mennyire veszélyes, a fajok közti géntranszfert lehetővé tevő technológia, illetve, hogy milyen szemetek a krumplicsom megalkotói, hogy hasznot akarnak húzni termékükből. Márpedig, ha itt ezek nem merülnek fel, akkor kérdés, hogy máshol miért kell évtizedek óta ezen lovagolni...  

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy a génmódosított élőlények körüli vallásos elutasítást egy olyan termék fogja megtörni, ami valamilyen, a fejlett országok lakosait is nagy számban érintő betegségre nyújt valamilyen gyógymódot. A ma bemutatott paradicsom elég jó eséllyel pályázik erre a címre. Az érelmeszesedés a nyugati világban népbetegség, gondolom minden olvasóm ismer olyat, akiben már tüneteket is okoz ez a folyamat.

Nyakunkon a Halloween és a Mindenszentek, a boszorkák, kísértetek, szellemek és halottak ünnepei. Ilyenkor kedélyesen töklámpást farag a jónép, a tökfejek félelmetesen világítanak a sötétben, miközben a meleg szobában a fejetlen lovas legendájára borzong boldog-boldogtalan. Hogy mekkora valóságalapja lehet egy ilyen történetnek, amiben egy ember fejvesztve lovagol, vagyis inkább a hóna alatt szorongatva a fejét, ne firtassuk, de az bizonyos, hogy egy Mike nevű fiatal kakas fej nélkül élte le élete utolsó másfél évét.

A folytatás csak erős idegzetűeknek ajánlott!

Mik azok a mikotoxinok? Gombák erősen mérgező másodlagos anyagcseretermékei, gyakorlatilag minden gabonafélében megtalálhatóak, olyannyira, hogy egészségügyi határértékeket is megállapítottak, aminél több mikotoxint nem tartalmazhat az emberi vagy állati fogyasztásra szánt élelmiszer, és ezeket a boldogabb országokban folyamatosan ellenőrzik is. Általában mérgezőek és rákkeltőek, de mivel a táplálékunk csak keveset tartalmaz belőlük nálunk a mikotoxinok fogyasztása utáni halálozás elég ritka, de Afrikában elég komoly egészségügyi kockázatot jelent.

Az alkalmazott kutatás nagy általánosságban az alapkutatások eredményeit felhasználó projektek gyűjtőfogalma. Van azonban egy olyan új alkalmazási területe a biológiának, ami ennek a kategóriának eléggé a határesete; a biodizájn, vagyis valamilyen élőlény (mikroorganizmus vagy növény) felhasználása használati tárgyak előállításához.

William Myers, a Biodesign című könyv szerzője és a rotterdami Het Nieuwe Institute (Új Intézet) Biodesign kiállításának kurátora hihetetlen sok építészeti és iparművészeti projektet szedett össze egy csokorba, amelyek mindegyike valamilyen élőlény felhasználásával készült. A színes papírdarabokat megrágcsáló, majd azokat különböző színes művészeti alkotásként kiürítő csigáktól kezdve, a változatos alakú tárolóedényekben növesztett, majd bioüzemanyagként eltüzelt szobaalgákon át, a növényi gyökerekkel kombinált légszűrő berendezésekig számos érdekes projektet lehet megszemlélni a kiállításon. Egy-kettő közülük igencsak érdekes, sőt akár reális megoldás lehet számos jelenlegi gazdasági vagy ökológiai problémára.

Közéjük tartozik a EcoCradle nevű csomagolóanyag, ami a hungarocell valós, már piacon levő alternatívája. A különböző elektronikai termékek illetve üvegek csomagolására használt anyag gombafonalak szövedéke. A gomba az adott formába öntött, szerves hulladékból álló forgácsot kb 5 nap alatt szövi be, majd hőkezelés után közvetlenül használható is. Használat után a csomagolóanyag pedig szerves hulladékként komposztálható, teljes mértékben lebomlik.

A jövő úgy tűnik elkezdődött, a szerves anyagokból készülő és teljesen lebontható műanyagok térnyerése már csak idő kérdése.

Valamikor a nyári punnyadás közepén keltett nagy feltűnést egy magyar kutatók által jegyzett cikk, amely nem kevesebbet állított, mint hogy az általunk fogyasztott növények DNS-e képes belekerülni a véráramba.

A hír önmagában is érdekes lett volna (hiszen azt implikálja, hogy nagyobb DNS szakaszok képesek épen átvészelni a bélrendszer enzimatikus aktivitását és felszívódni a véráramba), de valaki(k) ennyit nem érezhettek elégnek, ezért gyorsan meglovagolva az itthon divatos GMO-szkepticizmust, az eredményeket bemutató cikkekhez még hozzáfűzték, hogy lám, milyen veszélyes is lehet a génmódosított növény, hiszen a transzgén akár a vérünkbe is kerülhet. 

Hogy ez utóbbi észrevétlen teljesen indokolatlan (és jobbára alaptalan) volt azt jól levezette Tátrai Péter az origón, de hogy a cikk alaptézisei nem vehetők per pillanat készpénznek, azt jól mutatja, hogy nem sokkal a megjelenés után feltűnt egy nagyon részletes komment, amiben egy michigani kutató, Richard Lusk írja le, hogy szerinte miért lehet akár az egész kutatás mérési hiba.

Az utóbbi napokban/hetekben alkalmam nyílt mind Luskkal, mind a magyar szerzők közül Spisák Sándorral és Csabai Istvánnal beszélgetnem/leveleznem (akik, BTW, nem értették miért és honnan vette a sajtó a GMO vonalat, mert szerintük (is) ez a dologban a kevésbé lényeges) és ez alapján álljon itt néhány gondolat a kísérletek technikai részéről.

A múltkor már volt szó az Agrobacetriumokról és a T-DNS -ről. A kérdés az, hogy ismerünk -e olyan eseteket, amikor a T-DNS bekerült egy növény csíravonalába is, vagyis amikor a természetben baktérium gének jutottak egy növényi genomba? Tatiana V. Matveeva és munkatársai éppen ezt vizsgálták, Szentpétervár környékén gyűjtöttek kétszikű növényeket, aztán megpróbálták kimutatni a genomjukba épült T-DNS -t. Százhuszonhét mintából egynél jártak sikerrel, egy közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris) mintában bizony megtalálták a genomba épült T-DNS -t, vagyis olyan baktérium géneket, amik csak úgy a természetben beépültek egy növény genomjába és a növény génekkel együtt öröklődnek. Még szerencse, hogy ez nem számít GMO -nak, mert az biztosan veszélyes volna.

De találhatunk ennél furcsább példákat is a növényvilágban. A dohány elég régen termesztett növényünk, elég jól ismert a ma is termesztett fajok kialakulása, ráadásul már a nyolcvanas évek óta ismert, hogy a Nicotiana glauca genomjában megtalálhatóak Agrobacterium által bejuttatott szekvenciák. A szerzők az ismert negyvenkét dohányfajt vizsgálták végig és arra jutottak, hogy a N. glauca nem egyedi eset, tizenöt különböző dohányfaj tartalmaz Agrobacteriumokból származó szekvenciákat a genomjában, igen, a N. tabacum is. A megtalált baktérium eredetű gének láthatóak az első ábrán. Megvizsgálták, hogy a baktérium eredetű gének kifejeződnek -e a dohánynövényekben, nem meglepő módon azt tapasztalták, hogy némelyikben RNS másolat is készül a genomba került baktérium eredetű génekről. Ez látható a második ábrán. Szerencsére ez nem számít ettől GM-dohánynak, hiszen az biztosan veszélyes volna.

Magyarul ha valaki attól fél, hogy mi lesz, ha baktérium géneket juttatunk növények genomjába, az megnyugodhat, a természetben ilyen növények vesznek minket körül, sőt még a haszonnövényeink közt is akad, amelyet a fene tudja mióta úgy termesztünk, hogy baktérium géneket is tartalmaz az örökítőanyaga. Érdekes módon folyton azt olvasom, hogy a "hagyományos" növénytermesztés során csak közeli rokon fajok közt cserélődnek gének, de mint a mellékelt ábra mutatja ez nem igaz, a "hagyományos" kultúrnövényekben is találni idegen géneket, ha vesszük a fáradtságot, hogy megkeressük őket.

Matveeva, T. V., Bogomaz, D. I., Pavlova, O. A., Nester, E. W., & Lutova, L. A. (2012). Horizontal Gene Transfer from Genus Agrobacterium to the Plant Linaria in Nature. Molecular Plant-Microbe Interactions, 25(12), 1542-1551.

Intrieri, M. C., & Buiatti, M. (2001). The Horizontal Transfer of Agrobacterium rhizogenes Genes and the Evolution of the Genus Nicotiana. Molecular Phylogenetics and evolution, 20(1), 100-110.

Most jövök a delfti TEDx konferenciáról, ahol Maarten Frens, rotterdami neurológus professzor a transzkraniális egyenáramú agystimulációról (transcranial direct current stimulation - TDCS) tartott egy igencsak érdekes előadást.

A kezelés során a koponyára helyezett elektródák révén az agy gyenge egyenáramú elektromos áramot kap, és ennek hatására megváltozik az elektród alatti agyterület neuronjainak viselkedése. Ha az anódot helyezik egy bizonyos agyterület fölé, akkor az idegsejtek membránja depolarizálódik, míg a katód hatására hiperpolarizálódik. Vagyis az anód esetében a kezelés az idegsejtek extra aktivitását, míg a katódos stimuláció az agyfunkciók blokkolását eredményezi. A kezelés eredménye függ attól, hogy melyik agyterület felé helyezik az elektródát, azon belül is a pozitív vagy a negatív pólust, valamint az sem mindegy, hogy mennyi ideig és mekkora áramerősséggel folyik a kezelés.

A napokban a Természettudományi Múzeumban megnyílt argentin dinoszauruszokat bemutató kiállítás ugyan nem lesz az év eseménye, de kétségtelen, hogy remek programot nyújt egy borongós délelőtt felnőtteknek, gyerekeknek. Ugyanakkor, ha a néhol kicsit száraz múzeumozási élményt fel akarjuk pezsdíteni, akkor a Múzeum meglátogatása előtt ajánlom a Coursera Dino 101 kurzusát: egyből izgalmasabbá válik a csontvázak nézegetése, ha a hozzájukvaló leírás kisilabizálása helyett, saját kútfőből tudjuk megmondani, pusztán a medence és egyéb csontok alakja alapján, hogy a dino melyik csoportba is tartozik és hogy is élt.