Amint az előző részből láttuk, a gombák elsődleges anyagcserefolyamatai az energiaszerzést (a sejtlégzés vagy az erjesztés révén) valamint a sejtalkotó makromolekulák szintézisét biztositják. Ezeken a reakciókon túl azonban léteznek bizonyos gombákban ún. másodlagos anyagcsereutak, amelyek termékei a másodlagos anyagcseretermékek. Ezek olyan kis molekulatömegű, biológiailag aktiv vegyületek, amik a gomba alapvető életfolyamataihoz ugyan nem nélkülözhetetlenek, de valamely, evolúciós szempontból előnyös tulajdonsággal vértezik fel az ezeket előállitó élőlényeket. Ezek az előnyök néha logikusan kikövetkeztethetők, ám néha homály fedi azt, hogy mire is jó az adott gombának egy bizonyos anyagot termelni. A legismertebb ilyen vegyületek talán az antibiotikumok, amik a konkurrens baktériumok elleni harc eszközei, de hogy a szintén mikroszkópkius gombák által termelt mérgező mikotoxinok vagy a különböző rákellenes, immunszupresszáns, virus- és gombaölő hatású vegyületek milyen előnyhöz juttatják az azokat termelő szervezeteket, sok esetben rejtély.

Kicsit megkésve, de elkészült a szeptemberi Impakták is, ahol a jövő orvoslása mellett szót ejtettünk a Human Brain Project-ről és az emberi konnektómáról is. Hallgassátok :-).

Az ember által behurcolt élőlényekre sajnos nagyon sok példát lehetne hozni. Ezek legtöbbje szárazföldi növény vagy állat, amit egy olyan szigetre hurcolt be az ember direkt vagy véletlenül, ahol az eredetileg nem fordult addig elő. Mivel ezeknek az élőlényeknek természetes predátora nem fordul elő az új élőlény-közösségben, egész hamar elszaporodnak, a helyi flóra és/vagy fauna kárára.

Ezek közé az invaziv élőlények közé tartozik a közönséges és vörös tűzhal (Pterois miles és volitans) is, amelyek eredetileg az Indiai-óceán környékén őshonosak, de valószinűeg egy (vagy több) óvatlan akvarista közbenjárásával 1985 óta az Atlati-óceánt és a Karib-tengert is meghóditották.

A gombák anyagcseréjéről

 A gombák, mint a növények, a tápanyagokat oldott állapotban veszik fel a sejtfalukon keresztül. A növényekkel ellentétben viszont fotoszintézisre nem képesek, vagyis a növekedésükhoz és szaporodásukhoz szükséges anyagokat úgy állitják elő, hogy már meglévő, komplex vegyületeket bontanak le. Ebben amúgy nagyon jók, kevés más élőlény képes például a fák komplex szénhidrátjait, mint pl a lignin és a cellulóz, bontani. Az élő illetve elhalt növényi szöveteken kivül élő és elhalt állati szöveteken, illetve szövetekben és sejtekben telepedhetnek meg gombák. Ahhoz, hogy a tápanyagul szolgáló anyagokat fel tudják venni, az élő vagy elhalt sejtekből, szövetekből különféle enzimekkel fel kell szabaditaniuk ezeket.

Rég volt már film-/sorozat ajánló, így amúgy is itt lett volna az ideje egynek és keresve sem lelhettem volna jobb apropót, mint Adam Rutherford sorozatát a BBC-n. 

A "The Beauty of Anatomy" azt mutatja be miként fejlődött egymással karöltve a történelem során az anatómia és a művészet: az emberi test felépítésének pontosabb ismerete életszerűbb ábrázolást tett lehetővé, a pontos (és általában művészi) anatómiai rajzoknak köszönhetően, pedig egyre többen, egyre többet tudhattak meg a test felépítéséről.

A BBC-től megszokott (lassan elvárt) színvonalú sorozatban előkerül Galénosz, Leonardo da Vinci, Vesalius, a Hunter testvérek, Henry Gray és Rembrandt. Ha van ötször fél órátok, mindenképpen nézzétek meg.

Feltételezem, hogy mindenki evett már banánt, ám a genetikája kevéssé közismert. Az étkezési célokra használt banán, amit mi a boltban veszünk triploid, azaz minden egyes kromoszómájából három példányt tartalmaz minden egyes sejtmagja. Ennek előnye, hogy nem tartalmaz magokat, mivel a számfelező sejtosztódás végén általában életképtelen leánysejtek jönnek létre, így a banán gyakorlatilag képtelen magot hozni, vagyis ivarosan szaporodni. Valamiért senki sem nevezi ezt "terminátor technológiának" és nem is tüntet senki sem a betiltásáért, illetve hogy a gazdák kizárólag termékeny banánt ültessenek.

A termékeny banán látható ugyanis az első képen, telis-teli apró magokkal. Viszont ennek a következménye, hogy a banánt ivartalanul szaporítják, klónozással, így minden egyes banánnövény annyira hasonlít egymásra, amennyire csak lehetséges. Éppen ezért ha valamilyen betegség támadja meg a termesztett banánokat, akkor az egész fajtát letarolja, mivel kicsi a genetikai változékonyság az egyes egyedek között, amit növelni szinte lehetetlen, hiszen nem tudják mivel keresztezni a triploid növényeket. Ezek nem feltételezések, hanem történelmi tapasztalatok, a korábban szinte egyeduralkodó Gros Michel banánfajtát az ötvenes években egy gomba támadta meg (Panama betegség), ami tíz év alatt Thaiföldet kivéve az egész világon kiirtotta. A gyümölcstermesztők az egyetlen rendelkezésre álló megoldással éltek és lecserélték az ültetvényeiket egy másik banánfajtára, a Cavendishre, ami ellenállt a kórokozó gombának, bár állítólag íze meg sem közelíti a Gros Michelét. Ezt ismerjük mi mindannyian banánként, a Cavendish teszi ki a kereskedelmi célú banántermelés nagyját. Azonban a banánnemesítés azóta is folyamatos, egyrészt újabb betegségek bukkannak fel amikre a Cavendish is érzékeny, másrészt nyilván a nemesítők folyamatosan újabb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező banánfajták létrehozásán ügyködnek. A banánnemesítés egyik módja, hogy termékeny diploid fajtákat, amelyek minden kromoszómából kettőt tartalmaznak tetraploid fajtákkal kereszteznek, amelyek minden kromoszómájukból négyet hordoznak sejtmagonként, így a két termékeny banán utódja minden kromoszómából hármat tartalmaz majd, azaz terméketlenné válik. Viszont időnként ez a módszer nem várt meglepetésekkel szolgál, egy ilyet mesélnék el ma.

Egy másik blogon követhető volt szélmalomharcom a lugosító és hasonló vizekkel kapcsolatban (itt). A harc nem csak eredménytelen, de kilátástalan is volt természetesen, de ma valami olyan jött szembe velem, ami felidézte a régi szép időket. A Biogenic Sports Waterről van szó, ami nem csak lugosít és nem csak oxigénnel dúsított, de az oxigénje stabilizált is és a víz maga mágnesesen strukturált is. Ez olyan szintű értelmetlenség, ami előtt megemelem a kalapom.

Azonban mindez egy kísérletre is sarkallt: a mondás szerint nem tudunk olyan színt elképzelni, ami ne létezne, de vajon el tudunk-e képzelni olyan áltudományos terméket, amit ne létezhetne? Ezért hoztam létre az áltudományos termékgenerátort, képes-e olyan dolgot létrehozni, nem lehet megmagyarázni, hogy mire és miért jó, ami ne lehetne ott valamelyik biovásáron:

Nekem még nem sikerült.

Valamiért a köztudatban rögzült a "hagyományos nemesítés" mint valami külön módszer. Egy érdekes példát szeretnék csak mutatni, hogyan is működik a valóságban a "hagyományos nemesítés". Nem is olyan régen, 1989 -ben találtak egy szója mutánst, amely szép, rózsaszín virágokat hozott. Kiderült, hogy valamiért ezek a mutánsok 22% -kal nagyobb tömegű magokat termettek, így azonnal szaporítani kezdték, semmilyen hatástanulmányt, egészségügyi vizsgálatot nem végeztek rajtuk, nem vizsgálták meg, hogy rákkeltő -e, esetleg allergén vagy mérgező -e a termés, de még a hosszútávú hatásainak a bevizsgálását sem követelte senki sem, így azonnal emberi táplálékként is felhasználható. A recesszív mutáns allélt wp -nek nevezték el. Természetesen az ebből készült élelmiszerek csomagolásán nem tüntették fel, hogy "wp szóját tartalmaz".

Később kiderült, hogy a wp allélt egy mozgékony genetikai elem beépülése hozta létre, egy CACTA elem illesztett be 5,7 kilobázisnyi új DNSt a szója favonon-3-hidroxiláz (F3H) enzimjét kódoló gén második intronjába, amelyet TGM-Express-1 -nek neveztek el. Ez az elem szokatlan szekvenciákat tartalmazott, ugyanis több növényi gén szakaszai találhatóak meg a mozgékony genetikai elemben, egy szakasz a szója fruktóz-6-foszfát-dehidrogenáz enzimet kódoló génből, egy szakasz a malát dehidrogenázt kódoló génből, egy szakasz a cisztein szintáz enzim génjéből, illetve egy további szakasz a CDC2 kinázt kódoló génből és egy egy UP nevű fehérjét kódoló génből, ezt mutatja a második ábra.

Állandóan felvetődik kérdésként, hogy mégis mennyi vizsgálatot végeztek génmódosított élőlények hatásairól és a laikusok hol tájékozódhatnak ezekről a vizsgálatokról? Voltak, akik tettek is az ügyért és nemrég elindult a GENERA (Genetic Engineering Risk Atlas) adatbázis, amely bárki számára szabadon hozzáférhető, kereshető és amelyben megpróbálják egy helyen összegyűjteni a kérdésről íródott közleményeket. Egy adatbázisról nagyon nehéz általánosságokban szólni, ezt a szerzők is tudják, úgyhogy a jelenlegi béta állapotú adatbázisból pár száz véletlenszerűen kiválasztott cikket elemeztek az itt látható két képen. Az első azt mutatja, kik fizették a vizsgálatokat, valószínűleg GMO elleneseknek meglepő módon a hatásvizsgálatok kb. felét kormányok fizetik, bizony, a génmódosított élőlények hatásvizsgálatait független kutatók is elvégezték, nem meglepő módon ők sem találták nyomát az annyit emlegetett veszélyeknek.

A világon termelt génmódosított növények 70-90% -át haszonállatok eszik meg, amik így elég nagy vizsgálható populációt jelentenek, ha a génmódosított élelmiszerek hatásaira lennénk kíváncsiak. Az USA évente kilenc milliárd haszonállatot termel, ezek 95% -a GM takarmányt kap. Az USA azért is alkalmas az ilyen vizsgálatokra, mivel az ottani állategészségügyi szervek régóta folyamatosan figyelik a haszonállatok egészségét. A mai cikk szerzői az 1983 és 2011 közti időszak adatit hasonlították össze, ez egy kényelmes időtartam, mivel 1996 -ban került forgalomba az első GM-takarmány. Csak 2000 és 2011 között körülbelül százmilliárd jószág élt-halt az USÁban, szinte kizárólag GM-takarményt fogyasztva, így elmondhatjuk, hogy statisztikailag megfelelően nagy mintaszámon dolgoztak a szerzők. Mivel az USÁban a tejelő tehenek életciklusa is öt év, ez legalább két nemzedék GM-tápon, nyilván a rövidebb életciklusú állatokban több nemzedék pergett le ez idő alatt.

(Ez egy rendhagyó poszt, hiszen tulajdonképpen nem más, mint egy rettenetesen hosszú tudományos lábjegyzet a Cink-en megjelent életrajzhoz. Nem állítom, hogy önállóan nincs értelme, de mindenképpen ajánlanám a linkelt "anyaposzt" elolvasását. A "lábjegyzet" hosszát az is befolyásolta, hogy egy erős gimnáziumi biológia tudást mindenképpen feltételez az olvasó részéről - néha többet is, talán - de, ha a "Háború és békénél" rövidebbre akartam fogni a dolgot, másképp nem ment és így is igen terjedelmes lett.)

Mániákusan szeretem a gombákat. Varázslatos teremtmények. A sokféleségük egyszerűen bámulatra méltó. De sajnos a csiperkén, gyilkos galócán, Candidán és a lekvárokon növő penészgombákon kivül a többiek nagyon kevés figyelmet kapnak, pedig szinte hihetetlen érdekességekre bukkan az ember, ha belepillant a gombák világába.

Új sorozatomban ezekből az érdekességekből csipegetek témakörök szerint.

Mint azt Jared Diamond szemléletesen bemutatta a "Háborúk, járványok, technikák" könyvében, az Újvilág kolonizálása során az Európából érkező hódítók "sikere" sokban olyan mikroszkópikus patogén "potyautasokon" múlt, amelyekre a kolonizálók immunrendszere felkészült, de amelyek ellen a benszülött lakosság védtelen volt (és amely folyamat egy kicsit még mindig tart).

A Nyugati civilizáció bölcsőjének tekinthető európai és közel-keleti területeken, az állattartás és a modern mezőgazdaság megjelenésével egyetemben, ideális körülmények alakultak ki, hogy számos, korábban csak állatokon élő kórokozó az emberre adaptálódjon, korábban nem látott méretű járványokat okozva. Az efajta zoonózisok azóta sem ritkák, lásd pár éve a madárinflueza és SARS parákat, illetve a jelenleg is zajló ebola járványt, ahol valószínűleg gyümölcsevő denevérekről került a kórokozó az emberekre.