Mit szólnál, ha azt mondanám neked, hogy olyan növényt termesztünk és fogyasztunk nap mint nap, amely halálos mérget tartalmaz? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ennek ellenére senki sem követeli a termesztésének a tiltását, szabályozását, de még csak a méreg hosszú távú hatásairól végzett vizsgálatokat, vagy éppen kockázatelemzést sem, de még arra sem gondol senki, hogy legalább a csecsemőknek szánt ételekből kitiltsák? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ebből a növényből hagyományos keresztezéssel, teljesen véletlenül a szokásos méregmennyiség sokszorosát előállító változatok is előállíthatóak, amelyek már könnyen mérgezést is okozhatnak, ennek ellenére e növény vetéséhez-aratásához semmilyen különleges engedély sem kell? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a méreg mennyisége évről-évre, termőhelyről termőhelyre változik, a tárolás során is nő, úgyhogy sohasem lehetsz biztos benne, hogy mennyi mérget is eszel meg napjában?

(A sorozat előző posztjaiban körbejártuk az oltások eredetét és a közelmúlt egyik legnagyobb sarlatánságát, Andrew Wakefield MMR vakcina és autizmus közti kapcsolatot inszinuáló munkáját.) 

Lényegüket tekintve, az oltás-ellenes kampányok és a megideologizálásukra született magyarázatok semmiben nem különböznek a mezei összeesküvéselmeéletektől, amelyek közé tartoznak: a legtöbbjük az emberi ignoranciára és az ebből eredő félelmekre épülő ostoba fröcsögés, melyeknek központi eleme az egyszerű korreláció és az ok-okozati viszony összemosása bizonyos betegségek esetében, valamint annak a sulykolása, hogy az oltások hatástalanok és tulajdonképpen sokkal egészségesebbek lennénk nélkülük. Az oltásellenes mitológiában az oltásokat pártolók tulajdonképpen szadista tendenciákkal megáldott alakok, akik mást sem szeretnének, mint több százezer gyereknek fájdalmat okozni.

Magyarországon az oltásellenes irodalom egyik legösszeszedettebb tára a NeBáncs Egyesület honlapja, de mindenképpen említést kell tennünk még az emberi butaság kifogyhatatlan tárházának tűnő NaturaHirek.hu portálról is, ahol "kontribútor alapú alternatív egészség-híreket" olvashatunk, amely definíció a honlap tartalma alapján a "random bullshit generator" egy körülményes és modoros magyarítása akar lenni.

Karinthy-paradoxon kérte, hogy írjunk az élelmiszerbiztonságról és a junk-DNS -ről, úgyhogy bár már írtam régebben a cms-T citotípusról, azért külön bejegyzést is szentelek neki.

Annak idején 1952 -ben írtak le először egy új fenotípust kukoricában, ami hímsterilitást okozott, azaz ezek a növények nem termeltek virágport, ám magot ugyanúgy hoztak. Maga a jelleg minden emberi tervezés nélkül jött létre, nyilván a negyvenes-ötvenes években génmanipulációról szó sem lehetett. Egy ilyen jelleg roppant hasznos a vetőmaggyártóknak, ugyanis ilyenkor megspórolhatják a címerezés költségét. (Címerezésnek hívják, amikor kézzel letördelik a kukoricanövények éretlen porzós virágait, hogy ne tudják saját magukat beporozni.) Ráadásul anyai öröklődést mutatott, azaz minden egyes utód az anyanövény fenotípusát mutatta, így elég könnyű volt fenntartani. Ezt elnevezték T-citoplazmás kukoricának (T, mint Texas más néven cms-T), a hatvanas években az USÁban elég sok vetőmag ilyen törzsből került ki, viszonylag nagy területen termesztették a cms-T kukoricát, 1968 -ban az USÁ-ban használt vetőmag kilenctizede cms-T kukorica volt. Azonban 1968 -ban egy Cochliobolus heterostrophus nevű gombabetegség támadta meg a déli kukoricamezőket, ami gyakorlatilag letarolta a cms-T kukoricát, míg a többi törzs sokkal ellenállóbbnak bizonyult. Az 1970 -es évben a wikipedia szerint az USA déli államaiban a kukoricatermés 15% -t vitte el ez a gomba. A járvány hamar véget ért, mert a vetőmaggyártók egyszerűen átálltak nem-cms-T vetőmag termelésére.

(Az előző posztban a feketehimlő és polio elleni harc eredményességén keresztül próbáltam bemutatni, hogy mennyire hatásos lehet egy megfelelő módon kivitelezett oltási program. Most az elmúlt évtizedek egyik legkártékonyabb szélhámosának segítségével azt fogjuk látni, mi történik, ha valaki megfúr egy sikeres védőoltás-programot.)

A korai védőoltások sikerén felbuzdulva a múlt század második felében sorra jelentek meg a többi kellemetlen, alattomos és nem utolsó sorban veszélyes gyerekkori fertőző betegség ellen immunitást adó oltások.

A kanyaró, rózsahimlő, mumpsz, torokgyík, szamárköhögés mind-mind olyan betegségek voltak, amelyek egy-két generációval ezelőtt még nagyon komoly járványokat voltak képesek okozni, számtalan gyerek életét oltva ki. S hogy ma már nem élünk a "Kincskereső kisködmön" szívszorító világában, az sokban azoknak az oltásoknak köszönhető, amelyek ezeket a nem ritkán halálos betegségeket kvázi eltüntették a mindennapjainkból.

 A minap a közeli kis drogériában a kezembe akadt egy szórólap, amin így, csupa nagy betűkkel a címben szereplő mondat állt hollandul, valamint egy felhívás, hogy írjam alá az online petíciót a homeopátiás készítmények védelmében. Felvont szemöldökkel vittem haza az ominózus papírt, hogy utánajárjak, miről is maradtam le a közelmúltban.

2008-ban, London Brent kerületében, ahol akkor laktam, hirtelen mindenütt a National Health Service (NHS) poszterei tűntek fel, amelyek a kanyaró elleni oltásra buzdították a lakosokat, külön kiemelve a gyerekek beoltásának fontosságát.

Nem egy "mezei" emlékeztető kampányról volt szó, amit pár évente rutinból lenyomnak, hogy kipipálhassanak egy adminisztratív íven egy rejtett kis rubrikát, hanem nagyon is aktuális apropója volt a figyelemhfelhívásnak: Brentben, mint Anglia és Wales nagy részében kanyaró járvány dúlt.

London persze tradicionális helye a nagy járványoknak, ám az egyik nagy különbség például az 1665-66-ban pusztítóval szemben szemben, hogy ez a dolog teljesen elkerülhető lett volna, ha emberek nagy tömegei nem viselkednek konteo-mániás ignorámuszokként. Ugyanis pontosan tudjuk, hogy a kanyarót milyen kórokozó okozza és miképp védekezhetünk hatásosan ellene: a kombinált MMR vakcina (a rövidítés a Measles-Mumps-Rubella, vagyis kanyaró, mumpsz, rózsahimlő elleni közös oltásra utal) bevezetésével világszerte drámaian csökkent a kanyarós megbetegedések száma, és ahhoz, hogy a betegség újból a hírekbe kerüljön arra volt szükség, hogy egyre többen döntsenek úgy, hogy gyermekeiknek nincs szükségük az oltás okozta védelemre.

Hogy megértsük, ezek az emberek miért viselkednek elképesztően irracionálisan, ahhoz talán érdemes visszamenni a kezdetekhez.

The Science of Gastronomy címmel tart előadássorozatot a coursera-n Lam Lung Yeung and King L. Chow a Hong Kong University of Science and Technology-ról. Az első feladatok leadási határideje még nem járt le, úgyhogy aki aktívan el szeretne mélyülni a táplálkozástudomány világában, illetve szeretné maga feltérképezni a nyelvén elhelyezkedő ízérzékelő receptorokat, még nem késett le semmiről.

Már az első hét anyaga jó pár posztötletet vetett fel, úgyhogy a közeljövőben lehet, hogy az eddigieknél többször kerül terítékre a téma.

Ha csak szóba kerül bármilyen GMO élőlény, azonnal magasra csapnak az indulatok és általában a legképtelenebb érvek kerülnek elő a GMO élőlények felhasználása ellen. A mai cikk egy tökéletesen gyakorlati kérdést igyekszik megválaszolni: Mire is jók a jelenleg a mezőgazdaságban használatos GMO növények? A tavalyi évben (2012) a Földön rendelkezésre álló mezőgazdasági terület 12% -án GMO növényeket termesztettek, számszerűleg százhetven millió hektáron, nagyrészt gyapotot, szóját kukoricát és repcét, ám a termés nagy részét nem közvetlen emberi fogyasztásra szánták. A GMO vetésterület fele fejlődő országokban található, a szerzőket az érdekelte különösen, hogy a szegény parasztok életminőségét, a birtokuk jövedelmezőségét hogyan befolyásolja a GMO technológia? Egészen pontosan a Bacillus thuringiensis baktériumból származó egyik Bt toxint termelő gyapotnövényt vizsgálták, mivel ezt körülbelül tizenötmillió kisparaszt is termeszti Indiában, Kínában és Pakisztánban. A szóban forgó gyapotnövény egy fehérjetermészetű mérget termel, amely megöli a növényt elfogyasztó lepkéket, ám emberekre nézve ártalmatlan, főleg, hogy nagyon kevés gyapotot szoktunk enni.

Este, ha lemegy a nap, sötétbe borul a táj, csak a hold és a csillagok fénye nyújt valami gyengécske fényt a sötétben tájékozódáshoz. Legalábbis az ember által lakott településeken kívül, ahol nem világítanak lámpák. Vagy mégsem?

A La vida loca nevű osztrák honlap blogján (amihez Daniela Pfeifer dietetikus mellett Dr. Ingo Paulsen biológus, Steffen Schalk fitness- és egészség-coach, valamint Mia Schöbel LifeCoach adja a nevét) idén februárban megjelent egy bejegyzés Steffen, az egészségguru tollából, ami a ketogén étrend rákos betegeket érintő hatásáról szól, és utal arra, hogy a Würtzburgi Egyetem egy külön betegtájékoztatót is adott ki (még 2011-ben) a témával kapcsolatban. Az osztrák média az uborkaszezonban felkapta ezt a témát, így jutott el végül hozzánk hétfőn az a futótűzszerűen terjedő szenzációs hír, miszerint a Würtzburgi Egyetem kutatói azt állítják, hogy a cukormentes, vagyis ketogén diéta kiéhezteti a rákos sejteket. Megtudhattuk még továbbá azt is, hogy „az egészséges sejtnek egy, a rákosnak 30 inzulinreceptora van. Energiájuk nagy részét nem képesek a sejtlégzés vagy a zsírok lebontása révén felvenni, mint az egészséges sejtek, ezért cukorfüggők", valamint, hogy „a cukor emésztésekor nagy mennyiségű tejsav is keletkezik, amely védi a daganatos sejteket és gyengíti az épeket, ezáltal lehetővé teszi, hogy a betegség tovább terjedjen a környező szövetekbe.”

Számos hírportál egy az egyben vette át a hírt, ami a szakmai újságírás csődjének egyik iskolapéldája. Mielőtt azonban tételesen átnéznénk a kiemelt mondatokat, lássuk, mi is az a ketogén diéta.

Hogy mindjárt a közepébe vágjak, mert én őszinte vagyok, még ha te, kedves olvasó, prűd is: péniszekről lesz szó, pontosabban falloszokról, sőt, hogy ne verjük ki minden tartalom-szűrő biztosítékát, phallusokról. Mitöbb, nem is róluk, inkább a hiányukról.

Ezzel a felvezetővel talán már mindenkit kellően összezavartam, szóval kevésbé kódolt formában is legyen mindez megfogalmazva: mint néhány kacsás posztban korábban már írtunk róla, egyes madárfajok hímjeinek kifejezetten impresszív hímtagja van, ami azért is szembetűnő mert számos más fajnál (pl. a házityúk) egyáltalán nincs ilyesmi, párzáskor a hímek a kloákanyílásukat szorítják a nőstények kloákájára, hogy átjuttassák az ivarsejtjeiket.

A nemiszerv ilyenfajta nem-meglétét a szakirodalom "phallus non-protrudens"-ként ismeri (ami számos összehasonlító anatómia tankönyv egyik legszórakoztatóbb kifejezése is) és egy fejlődésbiológust, különösen a kacsák esetét észben tartva, természetesen könnyen lázba hoz a kérdés, hogy mi okozza a nagy különbségeket a csoporton belül.

A lúgosításról már többször és több helyen esett szó (pl. itt), biológiai szempontból értelmezhetetlenek azok az állítások, amiket a szervezet elsavasodása ellen harcolók tesznek. Ha ellátogatunk a Füredi lúgos víz oldalára, az áltudományosságnak valami olyan gyöngyszemével találkozhatunk, ami megérdemel egy kis figyelmet.

Már a nyitólapon is vannak olyan állítások, amik egyszerű középiskolai biológia és kémia ismeretekkel rendelkezők számára is hülyeségnek tűnnek. Valamiért a lúgosítás hívei nem akarják elfogadni azt a tény, hogy a megivott víz egy durván savas közegbe (pH 1-1,5) a gyomorba kerül. Még a nagyszerű 9,5-ös pH-jú Füredi vízből is savas gyomornedv lesz, akár tetszik, akár nem. Ha igaz lenne, hogy a savas kémhatású vizet a sejtek nem tudják felszívni, a gyomorból nem történne vízfelszívás. Az állítás, hogy az óceánok pH értéke 9,5 lenne, téves, a tengervíz kémhatása (helytől és időtől függően) 7,5 és 8,4 között változhat.

Az aminosavsorrend adja a fehérjék elsődleges szerkezetét, az aminosavlánc aztán különféle másodlagos struktúrákat vesz fel, mint például az alfa-hélix vagy a beta-redő, ezek aztán különféle harmadlagos szerkezetekbe rendeződnek, így alakítva ki az adott fehérje háromdimenziós térszerkezetét. E szerkezet alapvetően határozza meg a fehérje funkcióját – egy enzim aktív centrumába, egy receptorfehérje ligandkötő doménjébe, egy adott transzportfehérjéhez csak egy bizonyos szerkezettel rendelkező vegyület(csoport) képes kapcsolódni. De mi a helyzet azokkal a fehérjékkel, amiknek nincs a klasszikus értelemben vett harmadlagos szerkezetük?