(Az előző posztban a feketehimlő és polio elleni harc eredményességén keresztül próbáltam bemutatni, hogy mennyire hatásos lehet egy megfelelő módon kivitelezett oltási program. Most az elmúlt évtizedek egyik legkártékonyabb szélhámosának segítségével azt fogjuk látni, mi történik, ha valaki megfúr egy sikeres védőoltás-programot.)

A korai védőoltások sikerén felbuzdulva a múlt század második felében sorra jelentek meg a többi kellemetlen, alattomos és nem utolsó sorban veszélyes gyerekkori fertőző betegség ellen immunitást adó oltások.

A kanyaró, rózsahimlő, mumpsz, torokgyík, szamárköhögés mind-mind olyan betegségek voltak, amelyek egy-két generációval ezelőtt még nagyon komoly járványokat voltak képesek okozni, számtalan gyerek életét oltva ki. S hogy ma már nem élünk a "Kincskereső kisködmön" szívszorító világában, az sokban azoknak az oltásoknak köszönhető, amelyek ezeket a nem ritkán halálos betegségeket kvázi eltüntették a mindennapjainkból.

Ezekre remek példa a kombinált MMR (mumpsz, kanyaró, rózsahimlő) oltás, amelynek bevezetése után minden létező országban ugyanaz a trend volt megfigyelhető: a korábban feljegyzett, akár évi több tízezer megbetegedés helyett pár száz vagy még kevesebb beteggel kellet számolni. Az oltás alkalmazási helytől függetlenül sikeres volt, mindenütt ritka betegséggé téve a mumpszot és a kanyarót (mint Ferenci Tamás kikereste, jól bizonyíthatóan Magyarországon is). Kevesebb beteg kevesebb komplikációt jelenetett, ami pedig kevesebb, gyermeke elvesztését gyászoló családot.   

Ebbe a, ha nem is idilli, de alapvetően bíztató képbe rondított aztán bele egy 1998 február 28-án megjelent cikk, amit a nagynevű brit orvosi lap, a Lancet hozott le. A Wakefield és munkatársai által jegyzett - mára már visszavont - tanulmány ugyanis erőteljesen arra utalt, hogy az MMR-vakcina vastagbél-gyulladást (colitist) és fejlődési rendellenességeket (ún. regresszív autizmust okoz).

Az állítás, amennyiben beigazolódott volna, nagyon komoly hatással lett volna az addig sikeresnek tűnő kombinált oltásra. Egy gond adódott mindössze: az egész egy megismételhetetlen kamu volt. Kamu, mert nem a félresikerült kísérlet/rosszul elemzett adathalmaz klasszikus (adott esetben megbocsátható) esetével állunk szemben, hanem anyagi megfontolásokból kitervelt, majd gátlás nélkül kivitelezett csalással.

Wakefield célja, mint aztán egy Brian Deer nevű oknyomozó újságíró többéves munkájának eredményeként kiderült, sosem az volt, hogy tudományos igénnyel és precizitással felmérje, okozhat-e bármilyen mellékhatást az MMR. Ő mindig is "tudta", hogy okoz, bizonyítékok hiányában is, és elég explicit módon kollegáinak ki is fejtette, hogy Nobel-díjat vár felismeréséért (amit, ismételjük, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, ekkor sem támasztott alá még semmi empirikus adat). Wakefield a következő években mindössze ezt a bombabiztos "intuíciót" próbálta valamiképpen bebizonyítani és ehhez nem volt rest semmilyen etikai korlátot áthágni.

Mint azt Deer nyomozásából kiderült, Wakefield már eleve egy oltásellenes mozgalom, a JABS megbízására próbált bizonyítékot keríteni egy gyógyszergyárak elleni potenciális perhez, illetve eközben egy saját kanyaróoltás-szabadalmat is bejegyeztetett, amihez nagy reményeket fűzött arra az esetre, ha a kombinált MMR-oltást sikerül visszavonatni a piacról (hiszen akkor ismét helye lett volna az egyszeres oltásoknak - vagyis Wakefield sosem votl teljesen oltás ellenes). 

Ennek elérésére, Wakefield a JABS segítségével suttogó kampányba kezdett és olyan elkeseredett szülőket igyekezett munkahelyére, a londoni Royal Free kórházba vonzani, akik mindent megtettek volna, hogy gyermekük furcsa viselkedését meggyógyítsák, vagy egyáltalán magyarázatot találjanak arra, hogy mi történt. (A JABS szerepét azért fontos hangsúlyozni, mert látható, hogy nem független megfigyelésről van szó, hanem eleve olyanok kerültek bele csak a mintába, akik fogékonyak voltak az oltásellenes üzenetre már a Wakefield-előtti időszakban is.)

Persze ahhoz, hogy Wakefield cikket írhasson, néhány alapvető kritériumnak teljesülnie kellett volna: a gyerekekben az oltások utáni pár hétben kellett volna a colitisnak és az autizmusnak jelentkeznie, különben aligha lehet bármilyen ok-okozati viszonyt feltételezni. Hogy Wakefield premisszái bizonyítást nyerhessenek, néhány alapvető tabut áthágott a csapata: etikai hozzájárulás nélkül kezdték vizsgálni a gyerekeket, és három esetében olyan fájdalmas, invazív beavatkozást kezdeményeztek, mint a gerinccsapolás (lumbálpunkció), amire tulajdonképpen nem is volt okuk/szükségük. Mindezekkel együtt az ok-okozati viszony vélelmezése nem is volt olyan egyszerű, hiszen mint az alábbi táblázat is mutatja, ha a cikket figyelmesen elolvassuk, mindössze a páciensek fele teljesítette a kritériumokat. Ám ez is csak az adatok meghamisításával jöhetett létre: mikor Deer kikérte az eredeti kórházi adatlapokat, világossá vált, hogy különösen a regresszív autizmus megállapításakor Wakefieldék finoman fogalmazva sem fejtették ki az igazság minden részletét, hiszen egyetlen eset volt, amikor a beteg valóban regresszív autizmussal volt diagnosztizálható, ekkor azonban a tünetek az MMR oltás előtt jelentkeztek.

Vagyis a tanulmány nem is egy Lancethez méltatlan fércmű, hanem egy vaskos hamisítvány volt, amit alátámaszt, hogy azóta sem sikerült semmilyen összefüggést lelni az oltások és az autizmus közt. Wakefieldnek a Royal Free felett is bábáskodó munkáltatója, a University College London (diszklémer: egy ideig az én munkáltatóm is volt) hosszú türelmi időt hagyott, hogy nagyobb csoporton elvégzett hatástanulmányokkal igazolja magát - Wakefield sosem volt képes/hajlandó ezt az elvárást teljesíteni.

(Legutóbb egy alig pár hónappal ezelőtt kijött tanulmányban vizsgálták, hogy az össz-oltásmennyiség - vagyis nem csak az MMR - és az autizmus gyakorisága közt lehet-e valamilyen összefüggést megállapítani, de mint azt a jobb oldali grafikon is mutatja, nem. Az autista gyerekek eloszlása ugyanolyan, mint a nem-beteg gyerekeké, pedig az oltás-ellenesek elmélete szerint az oltások arányával nőnie kellene az autisták számának. Szintén nem lelt összefüggést az eddigi vizsgálatok adatait összesítő Cochrane-analízis.)

Wakefield azonban nem csak pusztán a (kétes) hírnév miatt hamisította meg az adatokat és okozott indokolatlan fájdalmat gyerekpácienseinek. Ő pénzt is akart így keresni és ez teszi az esetet minősített aljassággá.

Mint azt az elején már említettem, Wakefieldet kvázi megbízta a JABS, hogy produkáljon bizonyítékot egy, az oltásgyártók ellen folytatandó perhez. A kapcsolat egy Richard Barr nevű ügyvéden keresztül valósult meg, aki 150 fontos óradíjat fizetett személy szerint Wakefieldnek - a számla az ügy lezártáig végül több mint 430.000 fontra rúgott, plusz egyéb költségek - és a kutatás egy részét is ez a per-alap finanszírozta. Ez már önmagában is elegendő lenne arra, hogy Wakefield motivációját kétségessé tegye, de a jó doki ennél kapzsibb volt: Carmel Healthcare Ltd. néven egy saját céget gründolt, amelynek célja az "autizmus gyógyítása" és egy "biztonságos kanyaróoltás" kifejlesztése lett volna. Az üzlet beindításához pedig több millió fontot akart kicsalni mindenféle befektetőkből és az esetleges nyereség 37%-a is az övé lett volna, az alapító okirat által rögzített évi fix 40.000 font plusz költségek felett. Végül 800.000 fontot sikerült is megszereznie, igaz nem a Carmelen, hanem egy másik cégén, a Unigeneticsen keresztül, és nem befektetőktől, hanem a költségvetésből, hogy PCR-rel ellenőrizze a kórházba kerülő gyerekek bélszöveteit a kanyaróvírus esetleges jelenléte miatt. A pénz természetesen a nagy semmire lett elköltve, a tesztek megbízhatatlanok voltak és a reprodukálhatósággal is komoly gondok adódtak.

Wakefield a befektetőket és a médiát folyamatosan "a hamarosan megjelenő Nature cikkben tárgyalt" adatok ígéretével kábította, de a cikkből nem lett semmi, így az egész történet egyetlen kézzelfogható következménye az oltásellenes tömeghisztéria lett, ami egyenes úton vezetett a Walesben és Angliában ma is dúló kanyaró- és mumpsz-járványhoz.

A Lancet tanulmány épp időben jött ki ugyanis ahhoz, hogy nagyon is receptív fülekre leljen a New Age-es elméletekre nagyon is nyitott, mindenből a nagyon "természeteset" kereső, képzett és nem mellesleg öntudatos középosztály egy rétegében, akik természetellenesnek érezték az oltásokat és sikeresen meggyőzték magukat, hogy az "egészséges életmód" az oltások nélkül is teljes, utóbbiak csak megbetegítik a gyerekeket. (Ne feledkezzünk meg persze a derék jó sajtómunkások szerepéről sem, akik kellően pánikkeltő köntösben tálalták a Wakefield-sztorit  - és gyakran elhallgatták a cáfolatait -, hiszen a nagybecsű publikum a nagy általánosságban nem olvas orvosi hetilapokat.) Wakefield elmélete így igen jó befogadóközönségre lelt, és ennek egyenes következménye lett, hogy hirtelen lecsökkent a beoltott gyerekek száma: helyenként a kétéveseknek kevesebb mint 80%-a volt beoltva. 

Persze, ez még így is soknak tűnhet, hiszen több, mint kétharmad, de igazából rettenetesen kevés: mint azt egykor a NemLineáris blogon hosszan kifejtették, nagyon fertőző kórokozóknál nagyon magas átoltottsági arány szükséges (kanyaró esetében 94% feletti, de a mumpsznál is 86% feletti az arány), ahhoz, hogy valóban működjön a védettség. Ideig-óráig persze a kritikus arány alatt is működik a dolog, oltottak és nem-oltottak élvezhetik a védőhatást (nevezhetjük az ezzel visszaélőket potyautasoknak is), de a kórokozók kegyetlen tulajdonsága, hogy ez esetben hamarosan meg fognak ismét jelenni, hiszen jó eséllyel fognak oltatlan szervezetekkel találkozni, ahol könnyen szaporodhatnak. És ilyenkor nem csak azok lesznek veszélyeztetve, akik bár megkaphatták volna az oltásokat, de inkább kitértek ez elől, hanem azok is (pl. csecsemők, immunhiányos betegek), akiket nem lehetett (még) beoltani. Ezért duplán felelőtlenek azok a szülők, akik megtagadják gyerekük beoltását.

Ha pedig esetleg kétségeink támadnának, hogy mi lehet a következménye az átoltottsági arány lecsökkenésének, elég vigyázó szemünket Angliára és Walesre vetnünk: az oltás-szkepticizmus nyomán kisvártatva megjelent a kanyaró is.

Nehéz megérteni, hogy miért teszik ennek ki szülők a gyerekeiket és főleg, hogy bizonyítékok hiányában miért ragaszkodnak minden logikát nélkülöző vallási-hevülettel egy Wakefield kaliberű szélhámos mantrájához; épkézáb érvek hiányában az oltásellenesekkel kb. ugyanannyira konstruktív a témáról vitatkozni, mint kreacionistákkal: nincs az az érv, az az adathalmaz, ami meggyőzhetné őket a wakefieldi adatsor légbőlkapottságáról, de mindenek feltt ragaszkodnak olyan "megfigyelésekhez", amelyek tulajdonképpen a tudományos ismeretszerzés alapkritériumait sem teljesítik.

Mindenestre, a fentiek fényében, talán belátható, hogy nem véletlen, nem valami sötét összeesküvés oka, hogy végül a brit orvosi kamari legfeleső döntéshozó testülete, a General Medical Coucnil megvonta Wakefield praktizálási engedélyét. Sokkal alaposabban és hatásosabban nem lehetett volna sárba taposni az orvosi szakma legalapabb maximáját, miszerint "primum nil nocere" (először is ne árts).

Wakefield nemcsak alaptalanul feketítette be Maurice Hilleman örökségét, de fölösleges szenvedést okozott saját betegeinek, majd gyerekek ezreinek, akik szülei jóindulatú ignorámuszokként bedőltek az MMR oltás és autizmus közti nem létező kapcsolatnak.

Ha pedig azt hisszük, hogy mindez csak az angolhülyék fura hóbortja, akkor saját szomszédságunkban szét nézni. Ugyan Magyarországon ma még nagyon jó az oltottsági arány, de alig pár éve Románia nyugati részén is dúlt kanyaró járvány és nem kérdés, hogy az oltottsági arány lecsökkenésével itt is megjelenhet.

(A következő részben majd sorra veszünk néhány elterjedt tévhitet és az objektivitás miatt szót ejtünk olyan oltásokról is, amelyekről tényleg nem tudjuk, hogy működnek-e. Köszönet Morva Ádámnak a Hillemann linkért.)

Deer B (2011) How the case against the MMR vaccine was fixed. BMJ 342:c5347.
Deer B (2011) Secrets of the MMR scare . How the vaccine crisis was meant to make money. BMJ 342: c5258.
Demicheli V, Rivetti A, Debalini MG, Di Pietrantonj C (2012) Vaccines for measles, mumps and rubella in children. Cochrane Database Syst Rev 2: CD004407.
DeStefano F, Price CS, Weintraub ES (2013) Increasing Exposure to Antibody-Stimulating Proteins and Polysaccharides in Vaccines Is Not Associated with Risk of Autism. J Pediatr doi:10.1016/j.jpeds.2013.02.001.