A héten átadott orvosi Nobel díjak jól mutatják a paraziták elleni küzdelem és kiemelten a malária ellenes harc fontosságát. Az utóbbi évtizedek különböző beavatkozásainak köszönhetően az egykor különösen gyilkos "váltóláz" mára, ha nem is szűnt meg létezni, de visszaszorulóban van.

Amint az Economist e heti összefoglalója jól körülírja, az eddigi egészségügyi beavatkozásoknak köszönhetően 2000 óta közel 3.9 millió afrikai gyerek életét sikerült megmenteni, de ezzel együtt még mindig évi 450 ezer halálos áldozatot követel a betegség.

Évi 198 millió megbetegedés, több mint 800 ezer halálos áldozat, 12 milliárd dollárnyi kár. Ezek a sokkoló számok nem valami új, hiper-fertőző megbetegedés statisztikai adatai, hanem az egyik legrégebbi trópusi betegség, a malária száraz számai. És további milliók szendvednek más paraziták fertőzése miatt a trópusi területeken, olyan brutális betegségekben, mint a folyami vakság, vagy az elefántkór. Nem túlzás hát azt mondani, hogy azoknak az embereknek a díjazása, akik a legtöbbet tették ezeknek a szörnyű betegségeknek a gyógyításáért, abszolút egybevág az Alfred Nobel végrendeletében foglaltakkal.

Tim Hunt 2001-ben, Paul Nurse-szel és Leland Hartwell-lel közösen kapta meg az orvosi Nobel-díjat „a sejtciklus kulcsszabályozóinak felderítéséért”. Itthon valószínűleg a legtöbben mégsem ezért ismerik a nevét, hanem a nyár elején, a koreai World Conference of Science Journalists egyik fogadásán tett megjegyzése miatt, amit, ma már úgy tűnik, akkor kontextusából kiragadtak, hogy Huntot nőgyűlölő macsóként tüntessék fel.

Hunt szeptember 3-án az ELTE-n adott elő a Szent-Györgyi Albert Előadássorozat meghívottjaként és a szervezők lehetővé tették, hogy az előadás előtt leüljünk vele beszélgetni. Az interjúban főleg a kutatásairól esik szó, de azért a botrány is szóba került. Mivel a beszélgetés angolul folyt, annak enyhén szerkesztett, fordított átiratát is közzé tesszük alább.

A világ különböző pontjain egykori hadszínterek, illetve elhagyott (vagy aktív) lőterek a talajban felhalmozódó robbanószer-alapanyagok miatt hosszú ideig mérgező, toxikus területenként funkcionálnak. Különösen a 2,4,6-trinitrotoluén (TNT) és a hexahidro-1,3,5-trinitro-1,3,5-triazin (RDX) vegyületek felgyülemlése okoz problémát, amely miatt több tízmillió hektár szennyezett terület létezik világszerte, amelyek megtisztítása hagyományos módszerekkel akár dollár százmilliárdokat is felemészthetne.

Az egyes szennyezett területek egyik elegáns, és természetbarát megoldása lehetne a fitoremediáció, vagyis olyan növények telepítése, amelyek kivonják a talajból a mérgező vegyületeket, ám ez esetben ez nem épp egyszerű, ugyanis a TNT például még a növények növekedésére is rossz hatással van.

A University of York-on dolgozó Neil Bruce csoportja már évek óta azt tűzte ki célul, hogy olyan növényeket hozzanak létre, amelyek lehetővé teszik a TNT és RDX fitoremediációját, amihez két dolgot kellene elérniük: egyrészt magukat a növényeket is ellenállóbbá tenni a robbanószerekkel szemben, másrészt olyan bakteriális enzimeket bevinni, amelyek lehetővé teszik a TNT és RDX lebontását, nem mérgező anyagokká.

A tumorimmunológia fejlődésének köszönhetően az elmúlt pár év valódi áttörést hozott a rákkutatásban ami az elkövetkező időszakban nagy valószínűséggel alapvetően megváltoztatja a jelenlegi kezelési eljárásokat. Az új gyógyszerek közös neve immunmoduláló antitestek vagy immune checkpoint inhibitor-ok.

Az eredmények jelentőségét jelzi, hogy a Science magazin a 2013-as év tudományos áttörésének nevezte az elért eredményeket, a szakterület atyjának tekintett James P. Allison pedig a napokban kapta meg a rangos Lasker DeBakey Clinical Research Award-ot. A sikerek azonban nem jöttek könnyen, a tumorimmunológia több évtizednyi sikertelenség után jutott el a klinikai eredmények fázisába. Ebben a cikkben a különböző tumorellenes immunterápiás eljárásokrol lesz szó, különös tekintettel a fent is említett és legígéretesebbnek tartott ún. checkpoint inhibitor antitestekre.

A dél-afrikai Rising Star barlangrendszer neve múlt hétig csak avatott barlangászoknak mondott valamit. Azóta azonban - még ha nem is pusztán ismeretterjesztő lapokat, újságokat és szociális médiát bújunk - szinte a csapból is ez folyik. Az történt ugyanis, hogy az évtized egyik legmeglepőbb és sok tekintetben legfantasztikusabb paleontológiai lelete ennek a barlangnak az egyik elérhetetlennek tűnő kamrájából került elő és ha nem is fenekestül forgatta fel a Homo génusz családfáját, néhány nagy kérdőjelet mindenképpen felvetve arra utal, hogy az eddigi, kicsit lineáris értelmezése a leleteknek nem feltétlenül helyes.

A járványos gyermekbénulás (más nevén polio) elleni harc alapvetően egyike az orvostudomány sikertörténeteinek, hiszen a korábban rettegett betegséget az elmúlt században szinte teljesen sikerült legyőzni. Az egész történetnek fontos magyar vonzata is van (erről bővebben a novemberi impaktában volt szó), hiszen Magyarország az egyik első olyan hely volt a Földön, ahol bevetették a Sabin-cseppet, így az első országok közé tartozott, ahol sikerült kiírtani a betegséget (az oltás ma is kötelező).

Mi is az az oltás-paradoxon?

Az oltások által megelőzhető betegségek előfordulása illetve az ilyen betegségek által okozott halálesetek száma az elmúlt évtizedek alatt rekormélységekbe zuhant. Ezáltal a kötelező védőoltások számítanak az eddig bevezett orvosi és közegészségügyi intézkedések közül a leghatásosabbnak. Éppen emiatt a hatékonyság miatt kaphatott erőre az oltásellenesség újabb hulláma, hiszen az oltások beadását ellenzők, illetve a vacillálók közül a legtöbben soha életükben nem láttak torokgyíkos vagy vastüdőben fekvő gyereket. A Kölcsey-t megvakító himlő olyan messzinek tűnik, hogy elképzelhetetlen, ma azt bárki is megkaphatná, pedig csak 1980 óta nincs feketehimlős megbetegedés a világon. Vagyis annak ellenére, hogy a szakmabelieknek evidensnek tűnik az oltások sikere, a nagyközönség számára a pozitív hatás egyáltaltalán nem magától értetődő. Ezzel szemben viszont egyre több rémtörténet kering az oltások potenciális vagy valósnak hitt negatív hatásáról. Manapság az oltások mellékhatásainak kockázatát nagyobbnak érzékeljük, mint az általuk kivédett betegségekét, ami, mi tagadás, elég paradox helyzet [1].

A média szerepe az oltás-paradoxonban

A legtöbb ember a mainstream médiából (tévéműsorokból, rádióadásokból, újságcikkekből) nyeri a tudományos információit, ez igaz az oltások megbízhatóságának témájára is.

Boross Péter aggódik. Aggódik, mert "az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába", ráadásul ezeknek az embereknek másak "a biológiai, genetikai adottságaik is". Sok minden miatt lehet okkal aggasztónak találni a napi többezer menekült érkezését (tegyük hozzá, ez ráadásul nem kor és hely specifikus probléma: nagy menekülthullámok érkezésekor a fogadó országokban mindig voltak feszültségek), de a Boross által kiemelt bőrszín és genetikai adottság aligha tartozik ide. Ráadásul sajnos az ilyen, szalonrasszizmusba hajló, irracionális félelmeket tápláló nézetek egész biztosan nem visznek közelebb a probléma megoldásához, csak nehezítik azt. 

Kicsit ijesztő leírni, de lassan szó szerint évtizedes múltra tekint vissza a blog - olyannyira, hogy október 31-én pont 10 éve lesz annak, hogy az első posztot kilőttem az éterbe. Ezalatt sok minden történt velünk is, veletek is, meg úgy átlalában a körülöttünk levő világgal. Nehéz elmondani, hogy mit vártunk akkor a blogtól, így azt is lehetetlen megítélni, hogy beváltotta-e a korabeli reményeinket ez a dolog. Ami számomra talán a legmeglepőbb lett, hogy az utóbbi években hány szakmabelitől hallottam vissza, hogy rendszeres olvasónk lett.

Egyelőre nekünk is homályosak az elképzeléseink, miként is szeretnénk két és fél hónap múlva ezt a szülinapot megünnepelni, de ha terveink megvalósulnak, akkor ebben a legfontosabb szerepe a (törzs)olvasóinknak lenne. Akár úgy, hogy leírják/leírjátok melyik volt a kedvenc posztotok és miért, akár, ha vállalkoztok arra, hogy ha netalán lesz egy IRL dzsembori, hogy ott elmondtok röviden egy sztorit, amiből szerintetek remek poszt lehetett volna a blogban. Akinek lenne ihlete bármelyik dologhoz, az írjon a dolphinm kukakc gmail pont com-ra, úgy, hogy a tárgyba azt is beleírja, hogy "CB10".

(A kép forrása: Andrew Lewin - Flickr)

Ha pusztán a statisztikákat nézzük, akkor is látható, hogy az ebola visszahúzódóban van Afrikában. Ugyanakkor ehhez a ponthoz nem "csak úgy" jutottunk, hanem rengeteg pénz, energia és számtalan orvos és egyéb egészségügyi alkalmazott áldozatkészsége (nagyon sokan közülük is meghaltak a járvány alatt) rejlik a javuló statisztikák mögött. Épp ezért azt is tudjuk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hanem nagyon is résen kell lenni, hiszen a pusztító vírus könnyen újból felütheti a fejét, ha azok az intézkedések, amelyek a visszaszorulását okozták, lankadnának.