Mi is az az oltás-paradoxon?

Az oltások által megelőzhető betegségek előfordulása illetve az ilyen betegségek által okozott halálesetek száma az elmúlt évtizedek alatt rekormélységekbe zuhant. Ezáltal a kötelező védőoltások számítanak az eddig bevezett orvosi és közegészségügyi intézkedések közül a leghatásosabbnak. Éppen emiatt a hatékonyság miatt kaphatott erőre az oltásellenesség újabb hulláma, hiszen az oltások beadását ellenzők, illetve a vacillálók közül a legtöbben soha életükben nem láttak torokgyíkos vagy vastüdőben fekvő gyereket. A Kölcsey-t megvakító himlő olyan messzinek tűnik, hogy elképzelhetetlen, ma azt bárki is megkaphatná, pedig csak 1980 óta nincs feketehimlős megbetegedés a világon. Vagyis annak ellenére, hogy a szakmabelieknek evidensnek tűnik az oltások sikere, a nagyközönség számára a pozitív hatás egyáltaltalán nem magától értetődő. Ezzel szemben viszont egyre több rémtörténet kering az oltások potenciális vagy valósnak hitt negatív hatásáról. Manapság az oltások mellékhatásainak kockázatát nagyobbnak érzékeljük, mint az általuk kivédett betegségekét, ami, mi tagadás, elég paradox helyzet [1].

A média szerepe az oltás-paradoxonban

A legtöbb ember a mainstream médiából (tévéműsorokból, rádióadásokból, újságcikkekből) nyeri a tudományos információit, ez igaz az oltások megbízhatóságának témájára is.

Mielőtt azonban belekezdenék a média és az oltásellenesség viszonyának részletes taglalásába, vegyük ismét Samatha Bee vicces oltásellenes jelenetét.

1. Először is vegyük a felvezetést. A szenzációhajhász média, ugye, natessék, a kanyaró, az oltásellenesség, a betegség és a potenciális halál mind-mind olyan dolog, amire a média ráharap, ebből lesz a jó hír.

Ez a média egyik sajnálatos sajátossága, a hírekbe csak azok az információk jutnak be, amiknek nagy a hírértéke. Az mennyire unalmas már, hogy idén is csökkent a gyermekbénulásos megbetegedések száma, vagy hogy Magyarország átoltottsága 95%-os. Kit érdekel egy ilyen hír? Keveseket. Sokkal többen harapnak rá egy olyan hírre, amelyik az oltások (esetleges) veszélyes mivoltáról számol be.

2. A videóban is megjelenik a “hamis egyensúly”, ami sajnos a mai napig bevett szokás a médiában: egy igazi szakértő kap szót és egy oltásellenes. Pedig ezt már talán John Oliver klímaváltozással foglalkozó jelenete óta illene tudni, hogy a vitatott kérdésekben arányosan kell időt és szót adni a két félnek. Vagyis amig az orvosok és kutatók 98%-a oltáspárti, addig 1 oltásellenhez legalább 49 oltáspártit illene megszólaltatni, vagy csak a cikk illetve riport 2%-ában szerepeljenek azok, akik ellenvéleményen vannak. A hamis arány azt az illúziót kelti az emberekben, hogy az oltásellenes szakemberek tábora vetekszik az oltáspártiakéval.

Az internet szerepe az oltás-paradoxonban

A mainstream médiának köszönhetően a közvélemény számára az oltások megbízhatósága emiatt egyértelműen egy a tudományosan vitatott kérdések közül, amiben még az érintett kutatók sem értenek egyet.

Mindemelett az oltások beadása után felmerülő egészségügyi problémák híre igencsak hamar elterjed a szülők szűkebb társadalmi csoportjában. Ezek a társadalmi csoportok nagy nyomást gyakorolnak a tagjaikra oltás-ügyben is, így úgynevezett lokális oltási kultúrák alakulnak ki világszerte. Ezek a helyi oltási kultúrák az internetnek köszönhetően hamar globálissá válhatnak, hiszen a személyes tapasztalatok, az azokra épülő pletykák, hiedelmek, és az ezekre épülő oltásokkal szembeni szkeptikus hozzáállás bárki számára olvashatóvá válnak, például egy baba-mama fórum segítségével (úgy tűnik, hogy nem csak személyes megérzésem az, hogy a kisgyerekes szülők vakon megbíznak a fórumon található információk igazságtartalmában, a szülőtársak véleményében, ezt több tanulmány ki is mutatta) [2].

Így alakulhatott ki az a faramuci helyzet, hogy Amerikában, ahol bizonyos államokban a törvényi háttér megengedi (megengedte) az oltás beadatásának mellőzését vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva, és ahol az oltástagadók táborát filmsztárok gazdagítják, a "természetes életmód" részeként divat lett a gyerekek oltását nem beadatni.

A betegek, hozzátartozók döntési jogköre

A szülők felelős döntésévé tenni az oltatást egy igazán érdekes és vitatható kérdés amúgy (dolphin cikke a témában itt olvasható). A fejlett orvosi ellátással rendelkező országokban egyre inkább az az elfogadott trend, hogy az orvos vegye be a pácienst a döntési folyamatba, vagyis nem önhatalmúlag dönt, hanem javasol. Az orvos döntését a páciens meg vagy megfogadja, vagy sem, vagyis senki nem lehetne manapság kényszeríthető akarata ellenére kemoterápiára. (Az egy külön kérdés, hogy lehet-e egy hozzánemértőnek elegendő információja a felelős döntéshez.)

Az immunizálással megelőzhető fertőző betegségek esetén viszont a szülői döntés ellen szól az a tény, hogy ha a populáció kevesebb, mint 95%-van beoltva, akkor azokat, akik bármilyen orvosi okból védtelenek a betegséggel szemben (akik orvosi okból nem kaphatnak oltást, akiknek az immunrendszere nem reagál az oltásra, vagy azok a gyerekek, akik még túl fiatalok, hogy megkapják a vakcinát), nem védi a nyájimmunitás. A kötelező oltási rendszer ezt a nyájimmunitást hivatott biztositani.

A szülők döntési folyamata pszichológialag a következőképpen írható le: a döntés előtti fázisban megfogalmazódik a szülőkben a kérdés, hogy oltassanak vagy sem. A kérdés megválaszolására mindenféle forrásból információt gyűjtenek. A potenciális lehetőségeket aztán az értékrendszerük és addigi tudásuk alapján kiértékelik, majd meghozzák a döntést. A döntés után jön a döntés kivitelezése, és az esetleges visszajelzések lereagálása [2]. Az, hogy az interneten milyen arányban találnak megbízható, korrekt tudományos információt oltás-ügyben, igencsak befolyásolja tehát azt, hogy végül is milyen információk alapján döntenek.

Orvosi és egészségügyi információk a neten

Egy 2012-es cikk alapján az amerikaiak 74%-a használja aktívan az internetet. A felhasználók 75-80%-a szokott egészségügyi információkra keresni a neten, 70%-uk szerint a talált információ befolyásolja a döntéseiket. A felasználók durván a fele “majdnem mindent” elhisz, amit az egészséggel foglalkozó honlapokon talál. Ez igencsak aggasztó, mivel sajnos manapság több az olyan oldal, ahol tudományos sületlenséget írnak össze-vissza, hiteltelen cikkekre hivatkozva vagy hivatkozás nélkül, mint amelyik megbízható információkra épül. Azt a jelenséget, amely során (az internet áldásos tevékenységének köszönhetően) olyan viták kerülnek a köztudatba, amelyet nem lehet utána onnan kitörölni (lásd Wakefield “eredményeit”), posztmodern Pandora szelencéjének hivja a szakirodalom [1].

Számos oltásellenes internet oldal a szülők felelősségét játsza ki aduászként, azt használva ki, hogy egy felelősségteljes szülő sem tenné ki a gyermekeit felesleges és elkerülhető veszélynek. Ez után az alapozás után jön egy kis összeesküvés-elmélet, jó pár anekdotikus példa arra, mit is okozott már egy-egy felelőtlenül beadatott, elölt mikróba, pár teljesen tudománytalan elmélkedés arról, hogy az oltóanyagokban található vegyi anyagok mit is okoznak a szegény ártatlan gyerekekben. Az érzelmekkel túlfokozott esetleírások sokszor hatásosabbak bármilyen tényszerűen közölt információnál [2].

Félreértés ne essék, számos oltáspártoló honlap is létezik. Ezek nagy része tényekre alapuló információkat közöl, és vagy valamilyen egészségügyi szervezet, egyetem, gyógyszeripari cég neve alatt fut, vagy kormányzatilag támogatják. Ahogy arra az előző részben kitértem, pont ezekkel a hatóságokkal szemben hihetetlenül bizalmatlanok azok, akik az oltások biztonságosságában kételkednek. A korrekt és tényekre alapuló tájékoztatás sokszor a szakzsargon miatt érthetetlen az olvasók nagy részének, ráadásul sokuk nehezen átlátható, sokszor nem interaktiv, vagyis nincs mód kérdéseket feltenni, ezért az olvasók pár perc olvasás után elkattintanak onnan [2].

Több hasznos információt a netre!

Az egészségügy számos területén próbálkoztak már szociális média kampányokkal több-kevesebb sikerrel felhívni a figyelmet a túlsúly vagy a dohányzás okozta egészségügyi problémákra, vagy a sport hasznos hatásaira. A szociális médiára épülő szociális marketing sokszor a hagyomásos top-down (döntéshozó szintről a kisemberig) kommunikáció mellett bottom-up és side-to-side kommunikációra épül, ami végülis a felhásználó által generált tartalomnak köszönhető. Ez utóbbi megközelités sokkal több lehetőséget ad különböző vélemények megvitatására, és ha az információ nem egy hatóság hivatalos véleménye, hanem egy olyan történet, amivel az emberek azonosulni tudnak, az információtartalma jobban hasznosul.

Az oltáspárti oldalnak radikálisan változtatnia kéne a kommunikációs stratégiáján, kreatívan felhasználni a szociális marketing eszközeit, felvérteznie magát hatékony kommunikációs eszközökkel, mint például a narrativ leírás (az oltásokkal legyőzött, ám az elmúlt években az oltásellenességnek köszönhetően újra megjelenő betegségek esetleírása, a fellépő komplikációk ecsetelése), a saját tapasztalatok, kutatási eredmények megosztása stb.

Annak ellenére, hogy az ÁNTSZ tavaly inditott oltásbiztonsági oldala tudománykommunikációs szemmel nagyon profi cikkeket tartalmaz, le a kalappal előttük, annak az esélye, hogy a döntéshozói körökben radikális kommunikációs változások történjenek, és például óriásplakát-kampány indulna torokgyíkos és gyermekbénulásos gyerekek képeivel, igencsak kevés. Viszont pont a szociális média révén van esély arra, hogy sokkal több értékes tudományos információ kerüljön ki a netre, hogy aki választ szeretne kapni arra a kérdésre, oltasson-e vagy sem, nagyobb eséllyel jusson hiteles információhoz.

Orvosok, kutatók, blogoljatok! Kövessétek Ferenci Tamás és Ipolyi-Topál Gitta példáját!

A képek forrása:

1, 3. ÁNTSZ oltásbiztonság

2. Antal Vali oldala

Felhasznált irodalom:

1. Kata, A., Anti-vaccine activists, Web 2.0, and the postmodern paradigm--an 

   overview of tactics and tropes used online by the anti-vaccination movement. 

   Vaccine, 2012. 30(25): p. 3778-89.

2. Betsch, C., Innovations in communication: the Internet and the psychology of 

   vaccination decisions. Euro Surveill, 2011. 16(17).