Az aminosavsorrend adja a fehérjék elsődleges szerkezetét, az aminosavlánc aztán különféle másodlagos struktúrákat vesz fel, mint például az alfa-hélix vagy a beta-redő, ezek aztán különféle harmadlagos szerkezetekbe rendeződnek, így alakítva ki az adott fehérje háromdimenziós térszerkezetét. E szerkezet alapvetően határozza meg a fehérje funkcióját – egy enzim aktív centrumába, egy receptorfehérje ligandkötő doménjébe, egy adott transzportfehérjéhez csak egy bizonyos szerkezettel rendelkező vegyület(csoport) képes kapcsolódni. De mi a helyzet azokkal a fehérjékkel, amiknek nincs a klasszikus értelemben vett harmadlagos szerkezetük?

Bő öt évvel ezelőtt egy poszt apropóján megpengettem, hogy milyen sajnálatos, hogy sok aktuális angol nyelvű ismeretterjesztő-besztszellerre éveket kell várni és gyakran még akkor sem lesz belőlük magyar fordítás. A helyzet valamelyest változott és mivel nyakunkon a könyvhét legyen itt néhány ajánlat, illetve egy soha nem rövidülő kívánságlista, hogy szűkebb érdeklődési területemet lefedendő, mit lenne még jó magyarul is viszontlátni.

Mindenképpen figyelemre érdemes az Akadémiai Kiadó "Új Polihisztor" sorozata, ahol az utóbbi hónapokban jelent meg Ben Goldacre "Rossz Tudomány" (eredetiben Bad Science - még a fordítás előtt itt írtunk róla), valamint Nick Lane zseniális "Hajrá élet" (angolul Life Ascending) című könyve, illetve újra kiadásra került Szathmáry Eörs és John Maynatrd Smith klasszikusa, "A földi élet regénye". 

Ezek mellett nem annyira friss, de az evolúcióbiológiai ismeretterjesztés utóbbi néhány évének mindenképpen kiemelkedő műve a Neil Shubin féle "A belső hal" és a Dawkins jegyezte "A legnagyobb mutatvány" (utóbbiról itt írtam).

A Siberian Times május 29-i beszámolója alapján hihetetlen mamutleletre bukkantak a minap Novoszibirszkben: a tízezer éve fagyott állat húsa és vére meglepően jó  állapotban konzerválódott, a cikk szerint ezek esetlegesen élő sejteket is tartalmazhatnak. A csöppet amorf, 40-50 éves nőstény állat alól a helyszínen sikerült folyékony állapotú vérmintát venni, ami aztán a laboratórium -17 fokos fagyasztójában sem fagyott meg. Szemjon Grigorjev, a leletet kiásó kutatócsoport vezetője szerint ennek az érdekes jelenségnek a hátterében az állhat, hogy a mamut vére (a jégkorszak extrém hidegéhez alkalmazkodva) valamiféle fagyásgátlót tartalmazott.

Közel negyven éven keresztül a barcelonai állatkert embelematikus lakója egy fehér gorilla volt.

Hópehelyt 1967-ben, gyerekkorában fogták be Egyenlítői Guinea őserdejében, és kalandos úton innen került végül Barcelonába. Egy gorilla egyébként sem mindennapos látványosság és egy fehér gorilla pedig egyenesen tökéletes közönségcsalogató: Hópehely közel négy évtizeden keresztül vonzotta a látogatókat, míg végül 2003 őszén rákban el nem pusztult.

Természetesen egy genetikus számára mindig az az izgalmas kérdés, hogy a szokatlan, albínó színezet mögött milyen genetikai változás áll.

Ha van alkalom, amikor helye van a civil aktivitásnak, akkor ez az. Az utóbbi év talán egyik legnagyobb hatású civil kezdeményezése lehet (és egyre inkább úgy tűnik, hogy lesz is) az a petíció, ami arra próbálja rávenni a gyógyszergyárakat, illetve a gyógyszer-szabadalmaztatást szabályozó politikusokat, hogy minden gyógyszervizsgálat eredménye legen nyilvános. Az AllTrials lényege, hogy a gyógyszergyárak ne csak a saját szájuk íze szerint megkozmetikázott részadatokat publikálják, hanem legyenek kötelesek a teljes vizsgálat nyers adatait is kiadni a kezükből, hogy bárki leellenőrizhesse, igazak-e az állításaik. Ez semmiképpen sem egy utolsó dolog, mert valószínűleg egy kicsit több átlátszóság hatására sokkal kevesebb túlhypeolt, hatástalan (netán kifejezetten káros) és drága gyógyszer kerülne a gyógyszertárak polcaira, veszélyeztetve egyes páciensek életét és fölöslegesen megcsapolva az amúgy sem túl fényesen álló gyógyszerkasszákat. 

Nem kell feltétlenül megátalkodott Siegfried és Roy rajongónak lenni, ahhoz, hogy egy fehér tigrist nem csak érdekes, hanem szép és esztétikus jelenségnek tartsunk.

Mivel azonban az esztétikai szempontok felsorolása nem egészen vágna bele a blog profiljába, maradjunk a minket egyébként is jobban érdeklő "érdekes" programpontnál. Vagyis miért fehér egy (bengáli) tigris?

A blog régi olvasói jól tudják, hogy többször is terítékre került a madár-dinó kapcsolat boncolgatása, elősorban a tollas dinoszaurusz leletek apropóján. Ilyenkor gyakran a mi remek primavis kollegánk írta le, hogy a mainstreammel szemben, ő miért a Birds Are Not Dinosaurs (BAND) álláspont híve (lásd itt vagy itt).

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a többség továbbra is a madarakat az egykor domináns Therapoda dinók ma is élő rokonainak tartja és ebben a kontextusban értelmező a különböző leleteket.

Az utóbbi napokban több cikk is foglalkozott a tollak evolúciójával, és ebben az értelmezésben, a tollas dinók toll-szerű képletei nem konvergens evolúció eredményei, hanem valóban a mai madártollak evolúciós előzményeinek tekinthetők.

A Science rövid összefoglaló cikke azt boncolgatja, hogy miként is jelentek meg a tollak, pontosabban milyen kültakaró-előzményeket feltételezhetünk kialakulásuknál.

Az biztosnak látszik, hogy egyes (a madarakhoz rokonságban közelebb álló) therapodák, mint a Mircoraptor, esetében valódi tollakat láthatunk a testfelszínen. Távolabbi rokon therapodák esetében viszont mindössze szálszerű, üreges képződményeket találtak csak eddig, igaz, van amikor egyetlen tőről több ilyen szál is ered.

Ezek alapján biztos nem lapos pikkelyekből alakultak ki a mai tollak, sokkal inkább a tollgerincre emlékeztető szálakhoz adódtak később "ágak" és jött létre a mai formájában a madártoll.

Szenzáció! Lebukott a BRCA1!  Most fény derül minden titokra! Helyszíni tudósítónktól Ön is megtudhatja, hogy mi áll a BRCA1 és a mell- illetve petefészekrák titkos kapcsolata mögött!

Elnézést, egy csöppet elragadtattam magam.

Az elhíresült Angelina Jolie-hír kapcsán mindenki a BRCA-génekkel van mostanában elfoglalva, amelyek közül a BRCA1, mint azt dolphin Szendi-kritikájából is megtudhatjuk, egy DNS-hibajavításban részt vevő fontos tumorszupresszor fehérjét kódol. Ha az ember lánya egy mutáns allélt hordoz a BRCA1 lókuszán, nagy eséllyel (60-85%) alakul ki nála élete folyamán mell-és petefészekrák. Ha az ember jobban belegondol mindebbe, jogosan felmerül a kérdés, hogy ha egy alapvetően fontos hibajavító fehérjéről van szó, ami minden sejtben jelen van, miért csak a mellben és a petefészekben hoz létre ilyen nagy valószínűséggel rákot? Miért főként nőket érint a dolog? Logikus válasz erre a kérdésre az lenne, hogy hormonális okok állnak a háttérben, de kétlem, hogy a DNS-hibajavítás és a hormonok között valaha is közvetlen összefüggést sikerülne találni. Na de akkor most mi is a helyzet? Akkor nincs is köze az egésznek a BRCA1 fehérjéhez?

Ha már ilyen sokan belelendültek a BRCA gének és allélok kapcsán kialakult, a helyes életmódról is folytatott vitába, illetve miután benéztünk a molekuláris gasztronómia kulisszái mögé, lássunk néhány kurrens, szakmailag elfogadott tudományos újságban megjelent eredményt a táplálkozástudomány világából.

Sok tényezőtől függ, hogy milyen ételeket vagyunk hajlandók megenni. Kulturális, földrajzi, vallási szokások ugyanúgy befolyásolják, mint az egyéni íz- és illatérzékelés, és az azokhoz kötődő emlékek. Egy átlag embernek összefut a szájban a nyál, ha kedvenc ételére gondol. Látja maga előtt, érzi az illatát, emlékszik arra, hogy milyen érzés beleharapni. Ha egy eddig nem próbált étellel van dolgunk, mit teszünk? Amennyiben az étel látványa vagy a szaga nem szimpatikus (hasonlít valamire, amit nem szeretünk vagy egyszer rossz ízű volt, ránézésre gusztustalan stb), eleve esélytelen a kóstolgatás.

Angelina Jolie vallomása a NYTimes hasábjain kétségtelenül a hét híre lett és az egész világ figyelmét a mellrákra, illetve a gyakran mögötte álló örökletes okra, a BRCA1 és 2 génekben bekövetkező mutációkra irányította.

Öröm az ürömben, hogy a hasznos figyelemfelhívás és ismeretterjesztés mellett megjelentek a legostobább ezoterikus konteo elméleteket nyomató fantaszták is, akik - jól bizonyítva, hogy akinek csak kalapácsa van, minden problémát szögnek lát - az alkalmat arra használták ki, hogy amúgy is lejárt szavatosságú kedvenc "elméleteiket" nyomják az előtérbe.

Olvasótáboruk és relatív ismertségük miatt a mezőnyből  kiemelkedik Somamamagésa, és régi ismerősünk, Szendi Gábor. Míg előbbinek a bornírt hülyeségéről Szily Laci a Cinken már leszedte a keresztvizet, méltatlanul kevés figyelem irányult utóbbi tudományosabbnak hangzó, de nem kevésbé ostoba állításaira (amelyeket, mint volt oly kedves emlékeztetni minket, a más téren is kétes elméleti háttérrel megtámogatott "Paleolit táplálkozás" c. művéből reciklizál - ezzel korábban itt és itt foglalkoztunk).

Szendi állítása szerint Jolie-t megvezették és tulajdonképpen elég lett volna a súlyára vigyázni, na meg persze egy kis D-vitamin és sose lett volna semmi baja:

"Példának okáért itt vannak a mellrák kapcsán az 1990-es években felfedezett BRCA1 és BRCA2 gének. [...] A két gént úgy kezdik tekinteni, hogy ezek az öröklődő mellrák genetikai hordozói. [...] Amerikában az e két gént hordozóknál mellamputációt és petefészek vaklamint méhkürt eltávolítást végeznek a rák megelőzésére.

A mellrák ellenes kampányokban a hatékonyabb szűrésre buzdítanak, aminek a következménye 20-25%-os fölösleges műtét és megelőző mellamputáció, de soha nincs szó pl. a D vitaminról, mint a legolcsóbb és az egyik leghatékonyabb megelőzésről. Moray Campbell és munkatársai 2000-ben kimutatták, hogy a D vitamin a BRCA1 gén szabályozója (Campbell és mtsi., 2000). A BRCA1 és 2 géneket tehát a D vitaminhiány provokálja. Milyen különös, hogy egészen máig erről összesen egy vizsgálat jelent meg. Vizsgálták viszont a rák egyéb tényezőit. Amikor BRCA1-2 gént hordozó mellrákos nőket hasonlítottak össze kontrollokkal, kiderült, hogy a BRCA1-2 gént hordozók közt 44% volt 30-as BMI-nél nagyobb testtömeg indexű, szemben a kontrollok 22%-os arányával (Ready és mtsi., 2010).[...]

Tovább is van, mondja még, de nem lesz jobb, csak hosszabban köszön vissza ugyanaz a nonszensz. És ebben a két bekezdésben benne van minden, aminek alapján biztosak lehetünk, hogy Szendinek halvány fogalma sincs az egészről.

A különböző sci-fi művek visszatérő motívuma a kvázi arctalan tömegként, minden körülmény közt azonos módon viselkedő egyénekből álló klónhadsereg. Ez az elgondolás egy elég szélsőséges állásfoglalás egyben a viselkedés okát kajtató "nature vs. nurture" vitában, hiszen azt implikálja, hogy a viselkedés genetikai determinációja hihetetlenül erős.

Hogy ez mennyire nem így van, pontosabban, hogy ez mennyivel bonyolultabb, azt jól példázza az aktuális Science-ben megjelent cikk, ahol kvázi azonos genetikai állományú egerek viselkedését, illetve idegrendszeri fejlettségét követték hosszabb időn keresztül.

Az index.hu Tudomány rovatában ma reggel megjelent egy aprócska hír, mely szerint a Maastrichti Egyetem egyik kutatója, Mark Post petri-csészében növesztett marha izomsejtekből készül hamburgert készíteni. Ha ez nem molekuláris gasztronómia, akkor mi az? Tényleg, mi is az a molekuláris gasztronómia? Csak egy tudományoskodó hókuszpókusz, vagy tényleg köze van a molekuláris biológiához, kémiához?