Még a blog rendszeres olvasói közt is kevesen vannak talán, akik még emlékeznek arra, hogy az egész dolog úgy indult, hogy kissé parttalan vitába keveredetem a magyar kreacionisták önjelölt képviselőivel, és a blog lehetőséget adott arra, hogy rézsletesebben írhassak különböző evolúcióval kapcsolatos kérdésekről (és nem csak azokról).
Azt meg már senki nem tudhatja, hogy a vita során hosszasan kellett hárítanom Tasi István (aka. Isvara Krsna dász) vitapartnerem erősködését, hogy a vita anyagát adjuk ki nyomtatott formátumban (gondolom azért volt neki ez ennyire fontos, mert mégiscsak a kreacionista érvek legjobb magyarnyelvű összefoglalói lettek az ők irományai, továbbá mindig növelte a kreacionisták egoját, ha valódi kutató szóba állt velük). Ennek a hárításnak lett a része az is, hogy egyszer személyesen is találkoztunk 2006 elején és az egyébként túl sok újdonságot nem hozó beszégetésnek az egyik elejtett félmondatában Tasi azt a reményét fejezte ki, hogy hamarosan kormányváltás következik be és a jobboldali kormány reményei szerint sokkal inkább szimpatizálni fog az ő nézeteivel, akár a tananyagba is beemeli őket.
Akkor a kormányváltás rövidtávon elmaradt és amikor hosszabb távon mégis bekövetkezett közel sem tölthette el Tasit lelkesedéssel. Nem hogy nem rohant senki átírni a gimis biológiakönyveket, de még az egyházi státuszuk megtartásáért is küzdeni kellett a krisnásoknak.
Most mégis beugrott a beszélgetés, mert a napokban többen felhívták a figyelmemet egy rövid YouTube vidóra, ahol a hírTV adásában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fejti ki a véleményét az evolúcióról.
Rögtön az elején leszögezném, hogy nem hiszen Semjén Tasi ügyének szekértolója lenne, vagy ilyen irányból veszélyben lenne a gimnáziumi tananyag. De mégis, ez az első (általam ismert) magas beosztású kormányzati figura, aki ennyire direkten beszél az evolúcióról - pontosabban nem is arról, amit a tudomány annak hív, hanem egy saját maga által interpretált változatáról -, így érdemes meghallgatni, mit is mond.
A szűk két perces klip talán legkevésbé kritizálható gondolata az az elején fogalmazódik meg, amely szerint a "teremtés gondolata és az evolúció nem áll egymással ellentétben". Itt Semjén nyilván nem a szószerinti Teremtésre gondol (különben aligha mondaná, amit), hanem az ún. teisztikus evolúció egy picit sutább megfogalmazása akar az lenni, és tény, mint azt a Katolikus Egyház álláspontja, vagy az ún. Clergy Letter Project, vagy az NIH igazgató Francis Collins igazolják, valóban nem kizáró ok az őszinte vallásosság az evolúció elfogadása szempontjából. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy a magukat "Új Ateistáknak" nevező csoport tagjai közt számos biológus - Richard Dawkins, Jerry Coyne, PZ Myers, stb - ezt eléggé vitatja, de a filozófiai jellegű vitában valószínűleg nem itt és most fogunk döntésre jutni.)
Ezután azonban "senki nem adhatna azt, ami nincs" felütéssel Semjén egy sajátos interpretációját adja az evolúciónak, egy olyant, ami ugyan talán levezethető az evolúció teisztikus nézetéből, csak épp ezt szinte senki nem fogja így gondolni, aki ma biológiával foglalkozik. A semjéni értelmezésben Isten beleprogramozta a fejlődést az anyagba és ez a program bomlik ki a történelem során, ami azért problémás, mert feltételezi, hogy az evolúciónak iránya és távlati célja van (gondolom, bár ez nincs kimondva, mi magunk, emberek, lennénk az). Itt persze rögtön felmerül, hogy pontosan az "anyag" milyen minőségébe programozott bele bárki bármit, hiszen az élőlények fejlődési és viselkedési programja az örökítőanyagban, a DNS-ben rögzül, és semmilyen nyomát nem látjuk annak, hogy az ősi organizmusok bármilyen módon későbbi fajok genetikai kódját hordoznák magukban (eleve, a legősibb fajok genomja töredéke lehetett a ma élő fajokénak, így bajos azt feltételezni, hogy a "közös ős" - akinek a létezését implicit Semjén is elfogadja - az összes ma élő faj DNS-ét tartalmazta). Ha pedig az "anyag" más jellegébe történt a "programozás", akkor érdekes lenne tudni, mi is az a jelleg, hátha tesztelhető ez a tézis.
További probléma ezzel a gondolatmenettel, hogy az evolúció irányítottságára nem hogy semmilyen bizonyítékunk nincs, de újra és újra kifejezetten ellenkezőjét látjuk és tapasztaljuk a legkülönbözőbb szinteken. A legkülönbözőbb fajok a pillanatnyi környezeti viszonyaikhoz adaptálódnak és ennek megfelelően a környezeti feltételek megváltozásához nekik is alkalmazkodniuk kell, ha pedig nem sikerül, kipusztulnak. Nincs előre betárazott "genetikai B-terv", amit előrelátó módon beléjük kódolt az abszolutum (nem véletlen, hogy ahol nagyon gyors a klímaváltozás ott különösen veszélybe kerül sok faj, hiszen egyszerűen nem lesz idejük alkalmazkodni). Hasonlóan, és itt már egy kicsit az Értelmes Tervezettség határvizeire evezünk, az ember, más élőlényekhez hasonlóan, tele van szuboptimális tulajdonságokkal (lásd az alsó gégeideg esetét), amelyek egy kezdeti Terv, vagy kezdeti program esetében nehezen magyarázhatóak. Pontosabban a Semjén által megfogalmazott "teisztikus program" kibomlása során elvárnánk (legalább is én, naivan, mindenképpen), hogy az a program korrigáljon ezekre a hibákra és azok a végső produktumban már ne szerepeljenek - például, hogy a macskékhoz és kutyákhoz hasonlóan, képesek legyünk a C-vitamin szintézisre (s így ne legyünk kitéve a skorbutnak).
A legproblémásabb, biológus szemmel nézve, a rövidke videó vége. Semjén fogalmi zavarba kerül, az evolúciót és a természetes szelekciót összekeveri és részben ennek eredményeként kiköt az ezerszer megrágott "az evolúció csak egy hipotézis" gondolatnál. Ami így nem igaz. Az evolúció alatt azt a folyamatot értjük, aminek eredményeként több-kevesebb generáció alatt az egyes élőlények populációiban megváltoznak az öröklött jellegek (praktikusan megváltozik a kinézet, viselkedés, stb.). Az evolúciót alátámasztó bizonyítékok már Darwin idejében is tetemesek voltak, azóta meg se szeri, se számuk. Paleontológiai, biogeográfiai, molekuláris adatok tömkelege igazolja, hogy egy ilyen folyamat valóban zajlott, zajlik és zajlani fog, és ahhoz valami egészen-egészen elképesztő dologgal kellene szembesülnünk, hogy ezt ne így gondoljuk - ahogy JBS Haldane megfogalmazta "fosszilis nyulakkal a prekambriumban". Ennek kb. annyi esélye, mint megcáfolni a gravitációt.
Az evolúció jelenségének egy kvázi mechanisztikus magyarázatát (vagyis azt, hogy hogyan és miért következik be ez a változás) adta Darwin a "természetes szelekcióval", amit gyakran a "legrátermettebb fennmaradásával" ("survival of the fittest") azonosítunk. Erre utal Semjén is a videószegmens végén, amikor azt állítja, hogy az evolúció körül "logikai problémák" adódnak és maga az elmélet is egy tautológia ("azok a fajok maradtak fenn, amelyek legjobban alkalmazkodtak a környezethez, de úgy tudjuk, hogy melyek alkalmazkodtak legjobban a környezethez, hogy fennmaradnak"). Ez persze ismét nem igaz ebben a formában. Leginkább azért, mert ha egy élőlény a környezetéhez való alkalmazkodást segítő mutációt hordoz és emiatt evolúciósan sikeres lesz (vagyis sok utódja lesz, több, mint a mutációt nem hordozó társainak), akkor az egy elég könnyen tesztelhető hipotézist ad. Ha már Darwint említettük, maradjunk a róla elnevezett pintyeknél, ahol a Grant házaspár évtizedes munkája remekül mutatta, hogy az egyes szigeteken a táplálékforrások változása más és más csőrformát tett sikeressé az egyes években, és az elkövetkező évek ezeknek a csőrformáknak az elterjedését hozták. De ugyanígy emberek esetében előbb egy szűk populációban jelent meg, majd azok utódok számában is mérhető sikerének köszönhetően terjedt el, a felnőttkori tejfogyasztást biztosító laktáz-perzisztencia allél.
A példákat napestig lehetne sorolni, a lényeg mindenesetre az, hogy a természetes szelekción keresztül bekövetkező evolúció elmélete, egyelőre nincs veszélyben és az inszinuációkkal szemben nem valamifajta szómágia miatt, hanem mert most már évszázados tudásanyag támasztja alá.