Ha már belekezdtünk a Wolbachiákba, ne hagyjuk annyiban a dolgot, nézzük meg, mit tudunk még ezekről a baktériumokról. Mivel anyai öröklődést mutatnak, ráadásul gyakran már embriókorában megfertőzik az utódokat, természetesen könnyedén bele tudnak szólni a termékenységbe. Ha már tartós szimbiózisra léptek a gazdával, könnyedén előállhat olyan helyzet, hogy a baktérium is meghatározza, mely más egyedekkel képes termékeny utódokat létrehozni a gazda, így ezek az endoszimbionta baktériumok könnyedén a fajkeletkezés motorjává válhatnak. Hogy ezt a feltevést megerősíthessük, kézenfekvő, hogy olyan élőlényeket kellene találni a természetben, amelyek éppen a közepén járnak ennek a folyamatnak.
Éppen ilyen a Drosophila paulistorum nevű légy, amely öt fél-fajra (semispecies) osztható, ezek olyan populációk, amelyek még valamennyire képesek egymással kereszteződni, de már két semispeciesbe tartozó egyednek nagyon kevés életképes utóda kel ki. Ezek a populációk éppen félúton járnak a fajkeletkezés rögös útján. A hat populáció ez esetben az Amazóniai (AM), Andok-Brazil (AB), Középamerikai (CA), Belső (IN), Orincói (OR), Átmeneti (TR). Ezek a semispeciesek nagyobbrészt földrajzilag is elkülönülnek, de mindegyik esetében találhatók olyan területek, ahol több semispecies egyszerre fordul elő. Az elkülönülésüket azonban több tényező biztosítja: A keresztezésekből származó utódok kilenctizede életképtelen, az egyedfejlődés nagyon korai szakaszában elpusztul, valamint a túlélő hímek terméketlenek, csak a nőstények képesek szaporodni.
Az már korábban is ismert volt, hogy ezt a terméketlenséget azzal is ki lehet váltani, ha másik semispeciesbe tartozó hímek hereextraktumát oltották a nőstényekbe. A hetvenes években aztán felfedezték, hogy mindegyik egyed ivarszerveiben és korai embrióiban találhatóak endoszimbionta baktériumok. A szülői egyedek ivarszerveiben kevés, a hibridekében sok. Azt feltételezték, hogy minden egyes semispeciesnek megvan a maga baktériumtörzse, amihez már alkalmazkodott, amely nem zavarja a termékenységét, ám hogyha idegen baktériumok fertőzik, azok elszaporodva gátolják a sperimumképzést.
Ezek a baktériumok Wolbachiáknak bizonyultak, ráadásul a már említett wsp gén szekvenciája alapján minden egyes semispeciesnek megvan a maga Wolbachiatörzse. Kézenfekvőnek tűnik antibiotikumkezeléssel kiirtani a baktériumokat és megnézni, hogyan változik az egyedek keresztezhetősége. Ezt ki is próbálták, ám meglepő módon nem sikerült kiirtani a baktériumokat a legyekből, ugyanis ha ehhez elegendő antibiotikumot tettek a táptalajukba, a legyek is elpusztultak, a Wolbachiák ugyanis olyan szoros szimbiózisban élnek már ezekkel a legyekkel, hogy nélkülük a legyek sem életképesek. Azonban ha a táptalajba a szokásosnál kevesebb antibiotikumot kevertek, ami nem öli meg az összes Wolbachiát, csak lecsökkenti a számukat és gátolja az elszaporodásukat, meglepő felfedezést tettek: Az AM, CA és OR semispeceisek antibiotikumkezelés mellett minden további nélkül keresztezhetőek, az utódaik termékeny nőstények és valamelyest csökkent termékenységű hímek.
Ha például OR nőstényeket kereszteztek AM hímekkel, a kontrollkísérletekben egyetlen egy hibrid F1 egyed sem kelt ki soha, e két semispecies között tökéletes a reproduktív izoláció. Ám antibiotikumkezelés mellett termékeny nőstények és hímek keltek ki ugyanebből a keresztezésből, igazolva, hogy ezen populációk elkülönülését az általuk hordozott különböző Wolbachia baktériumtörzsek okozzák. Ezek a hibrid vonalak minden nehézség nélkül fenntarthatóak legalább tizenkét nemzedéken át, míg a kezeletlen keresztezésekből sohasem kelt ki egyetlen F2 utód sem.
Volt viszont egy mellékhatása is ennek a kezelésnek, az antibiotikummal kezelt nőstények petefészkeiben körülbelül harmadára csökkent az érett peték mennyisége. A magyarázat nyilvánvaló, a Wolbachia szimbiózis szükséges a rendes peteéréshez, a csökkent mennyiségű baktériumsejt a nőstények termékenységének a csökkenésével is együtt járt. Az ábrán kékkel jelölték a kezeletlen, pirossal a kezelt nőstények petefészkében látható peték számát, kontrollként pedig egy D. willistoni törzset használtak, amelyben szintén élnek Wolbachiák, de köztük nem ilyen szoros a szimbiózis. Látható, hogy a kontroll nőstények peteképzését nem csökkenti az antibiotikumezelés, míg mind a hat D. paulistorum semispecies nőstényeiben károsodott ez a folyamat az antibiotikumkezelés hatására.
Ebben az esetben gy fajt több különböző baktériumtörzs fertőz meg, amelyektől nem tud megszabadulni, mert már olyan szoros szimbiózisban él velük, viszont az egyes baktériumtörzseket hordozó egyedek csak egymással párosodhatnak zavartalanul, a különböző törzseket hordozó egyedek utódainak nagy része elpusztul. Ez egy olyan eset, amikor épp a fajkeletkezés kellős közepén sikerült megfigyelni egy élőlényt, ahol a fajkeletkezés hajtóereje egy szimbionta baktérium. Ezek a legyek olyan szoros kapcsolatban élnek már a Wolbachiáikkal, hogy együtt evolválnak.
Wolfgang J. Miller, Lee Ehrman, Daniela Schneider (2010): Infectious Speciation Revisited: Impact of Symbiont-Depletion on Female Fitness and Mating Behavior of Drosophila paulistorum; PLoS Pathogens Volume 6 Issue 12