Egy termesz kolónia "standard" növekedéstörténete valahogy így festene: a szabadban, a nászrepülés során egymásra találó királynő és király meghitt otthont keres, ahol nekilátnak a szaporodás ősi és fölöttébb hasznos elfoglaltságának. Első körben dolgozókat és katonákat nemzenek, amelyek felépítik, ill. rendben tartják a kolóniát. Ha a kolónia elér egy kritikus méretet, akkor potenciális királynőket és királyokat tartalmazó tojások kerülnek lerakásra - az ezekből kikelő termeszeknek, korábbi testvéreikkel ellentétben szárnya van, s ennek megfelelően ki is repülnek, hogy párt keressenek s új kolóniát alapítsanak.
Élete vége felé azonban a királynő különleges tojásokat rak, amelyekből ún. "másodlagos" királynők kelnek ki, akik az (anya)királynő halála után a királlyal pározva biztosítják a kolónia fennmaradását.
Ennek a furcsa szokásnak van egy (genetikailag) kellemetlen hozadéka a kolónia számára: mivel a másodlagos királnyők a király lányai is, értelemszerűen génkészletének felét is hordozzák. Vagyis lényegesen lecsökken a leendő utódok genetikai diverzitása, ami hosszú távon nem feltétlenül előnyös.
A közelmúltban azonban egy Japánban őshonos termeszfajról, a Reticuloteremes seoaratas-ról kiderült, hogy sajátos megoldást lelt a genetikai uniformizálódás elkerülésére. Kenji Matsuura csoportja arra jött rá, hogy ezekben a termeszekben a királynő kvázi klónozza magát az élete végén, mert a másodlagos királynőket aszexuális szaporodással hozza létre (vagyis "apai" hozzásegítés nélkül). Így aztán az incesztus genetikai tehertétele is megszűnik, mert a király nem a saját utódaival kell párosodjon, hanem egykori nejének (fiatal) másolataival.
Matsuura K, Vargo EL, Kawatsu K, Labadie PE, Nakano H, et al. (2009) Queen Succession Through Asexual Reproduction in Termites. Science 323: 1687.