(A sorozat előző posztjaiban körbejártuk az oltások eredetét és a közelmúlt egyik legnagyobb sarlatánságát, Andrew Wakefield MMR vakcina és autizmus közti kapcsolatot inszinuáló munkáját.)
Lényegüket tekintve, az oltás-ellenes kampányok és a megideologizálásukra született magyarázatok semmiben nem különböznek a mezei összeesküvéselmeéletektől, amelyek közé tartoznak: a legtöbbjük az emberi ignoranciára és az ebből eredő félelmekre épülő ostoba fröcsögés, melyeknek központi eleme az egyszerű korreláció és az ok-okozati viszony összemosása bizonyos betegségek esetében, valamint annak a sulykolása, hogy az oltások hatástalanok és tulajdonképpen sokkal egészségesebbek lennénk nélkülük. Az oltásellenes mitológiában az oltásokat pártolók tulajdonképpen szadista tendenciákkal megáldott alakok, akik mást sem szeretnének, mint több százezer gyereknek fájdalmat okozni.
Magyarországon az oltásellenes irodalom egyik legösszeszedettebb tára a NeBáncs Egyesület honlapja, de mindenképpen említést kell tennünk még az emberi butaság kifogyhatatlan tárházának tűnő NaturaHirek.hu portálról is, ahol "kontribútor alapú alternatív egészség-híreket" olvashatunk, amely definíció a honlap tartalma alapján a "random bullshit generator" egy körülményes és modoros magyarítása akar lenni.
Nem véletlenül dobálózom a nem épp hízelgő jelzőkkel: mint azt alább remélhetőleg elég szemléletesen bemutatom, nagyon sok esetben a legtutibb oltásellenes "érvek" hihetetlenül bénák vagy félrevezetőek és csak annak köszönhetik relatív sikerüket, hogy sokan nem veszik a fáradtságot, hogy végiggondolják, mit is hallanak.
Andrew Wakefield munkássága nyomán az egyik legikonikusabb oltásellenes érv a beadott oltások száma és a regisztrált autizmus esetek közötti kapcsolatot hirdető.
A gond ezzel rögtön kétrétű: egyrészt félrevezető, hiszen amit autizmusnak nevez az irodalom, az nem egy nagyon jól körülhatárolható tünetegyüttes, mint mondjuk a kanyaró, hanem egy elég széles spektrumon húzódó tünetegyüttes (ezt tükrözi a hivatalos név is: autizmus spektrum zavar - autism spectrum disorder (ASD)). Ráadásul az ASD definíciója az utóbbi évek során egyre inkluzívabb is lett, egyre több, korábban más pszichiátriai betegségként számontartott tünetegyüttest soroltak ide, amivel mindenképpen számolni kell, ha az autisztikus esetek számának változását vizsgáljuk (legutóbb, a májusban megjelent - egyébként nagyon sok vitát generáló -, a szakterület Bibliájának tekintett Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorder (DSM-5) olvasztotta bele az Asperger-szindrómát is az ASD-be). (Megjegyzés, hogy ez később ne legyen fölösleges vita tárgya: az általam megkérdezettek ezek mellett is valószínűnek tartják, hogy valóban volt növekedés az autizmus esetek számában, csak kevésbé dármai, mint az pár grafikonból látszik).
A másik probléma, és erre már a bevezetőben is utaltam, hogy ez a gondolatmenet csúnyán egyenlőségjelet tesz a korreláció és a kauzalitás közé. Mint arra többen rámutattak, ha egyszerű korrelációból ilyen szintű következtetést lehet levonni, akkor vajon miért nem követelik sokan az organikus élelmiszerek betiltását, amikor azok elterjedése és az ASD esetek száma közti összefüggés igen jelentős...
Természetesen egy korreláció megléte semmit nem mond az ok-okozati viszonyokról. Létezhet puszta véletlen folytán is, vagy csak azért, mert mindkét vizsgált, egymástól független folyamatot ugyanazok a változók befolyásolják, végül természetesen akkor is, ha egyik jelenség a másik okozója. Azonban, mint azt az előző posztban is tárgyaltuk, utóbbi esetre semmi bizonyíték nincs az oltások és ASD esetében, sőt, tanulmány tanulmány után mutatta ki, hogy nem létezik összefüggés.
Az oltásellenes érv-katekizmus másik, visszatérő eleme egy grafikon, ami azt hivatott ábrázolni, hogy a betegségek valójában már visszaszorulóban voltak az oltások bevezetése előtt, így azok erőltetése fölösleges. Előjön ez mind a NeBáncs, mind a NaturaHirek.hu anyagaiban, így mindenképpen érdemes ezen is rágódni egy csöppet.
Mint arra egy remek posztban Ferenci Tamás is rámutat, ezek a grafikonok nagyon manipulatívak és eleve azzal céllal készültek, hogy elrejtsék az oltás(ok) valódi, betegségmegelőző hatékonyságát. Ugyanis az effajta ábrákon az oltásellenesek sosem a megbetegedések számát tüntetik fel, hanem a betegség miatti elhalálozások számát.
Márpedig nem mindegy. Az oltás a megbetegedéstől véd elsősorban, vagyis csak közvetetten a haláltól - utóbbi esetében kétségtelen, hogy az egyéb egészségügyi újítások nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy a betegekből kisebb eséllyel legyen halott. A fenti grafikonon egymásra tettem a NeBáncs mortalitás-adatsorát a megbetegedések számával, és talán ezen elég szemléletesen látszik, hogy miről is beszélek. Az oltás hatékony volt a megbetegedések visszaszorításában, miközben egyéb okok miatt a halálozási ráta egyébként is csökkenő tendenciát mutatott. Viszont, mivel egy megbetegedésnek számos hosszú távú következménye és szövődménye lehet, ha pusztán a betegség alatti szenvedést és diszkomfortot nem is számítjuk, tiszta lelkiismerettel aligha legyinthetünk az oltás bizonyított hatásosságára.
Még átlátszóbb a helyzet, amikor az oltásellenesek egész egyszerűen meg sem próbálják az oltás hatékonyságát bizonyító adatokat cáfolni, hanem egy gyorsan a lecsóba csapó fröcsögést mutatnak be, ahol az oltás szörnyűsége már megfellebbezhetetlen tény, pusztán azt kell részletezni, miként kerülhetjük ki ezt a bibliai csapást. Amolyan állatorvosi lóként itt van a NaturHirek tavalyi, Labant Csaba által jegyzett, HepatitisB-oltás ellen hangoló szösszenete, ahol rögtön az elején megadják a hangot az oltás "leméreginjekciózásával", majd az elgizdásodás elleni rémisztgetés után pillanatokon belül ott találjuk magunkat, hogy a szerző attól is óv, hogy a gyerek az iskolatársai beoltását követő napokban az iskolába látogasson, hiszen beoltott társai "fertőzhetnek".
Figyelembe véve, hogy a hepatitis B elleni oltás nem legyengített, vagy akár elölt vírusból készül, hanem egyetlen, élesztőben termelt, sejtfelszíni fehérjéből áll (vagyis genetikai anyag hiányában fertőzőképes virion fizikailag nem jöhet létre), ez némiképp meglepő állítás, hogy azt ne mondjam, hogy ordas nagy baromság.
Az "elgizdásodás" veszélyével kapcsolatban, pedig nem árt emlékezni, hogy a krónikus Hepatitis B megbetegedés ereményeként - amely a megbetegedettek 5-10%-ában alakul ki - folyamatos májkárosodás lép fel, ami adott esetben májrákot okozhat.
Nyilván embere válogatja, de ez egy olyan veszélynek tűnik nekem, ami ellensúlyozza a pontosan nem körülírt "elgizdásodás" által felvetetteket, pláne, hogy ezt soha egyetlen beoltott ismerősöm esetében sem volt alkalmam tapasztalni.
Végül még van az érvek egy viszonylag új kategóriája, mely szerint nem kell oltás, mert a bélflóránk egyébként is biztosítja az immunitást. Nem világos, hogy akkor hogy lehet, hogy a leggyakrabban használt oltások esetében az adatokat elemezve rendre kijön, hogy az oltások hatásosak és beadásuk után drámaian csökken a megbetegedések száma (illetve, elve miért betegedtek meg emberek), de azt hiszem, a magyarázat kiötlőit ez egyszerűen nem is érdekelte, sőt, rákérdezés esetén faarccal tagadták volna ezt a dolgot.
Az oltásellenesek blődségei persze nem azt jelentik, hogy mindig, minden létező oltás tökéletes volt, mellékhatás nélküli, és alkalmazásukkal örökre múlt idejűvé tehetünk bármilyen betegséget. Az oltások esetenként enyhe lefolyású, lokális fertőzést okoznak, ami a hatásukhoz szükséges immunválaszt váltja aztán ki. Ez együttesen önmagában is lehet kellemetlen és egyes személyekben akár agresszívebb hatások is előfordulhatnak. Ugyanakkor, amit fontos észben tartani, hogy összességében a leggyakrabban alkalmazott oltások esetében a mellékhatások eltörpülnek a megelőzött betegség, illetve komplikációi okozta szenvedés mellett, ezért tartjuk fontosnak az alkalmazásukat.
Mire is érdemes figyelni? Az első részben már utaltam rá, hogy például a nagyon hatékony polio elleni cseppekben adott legyengített kórokozó esetenként képes volt új mutációk révén agresszívvé válni és valódi megbetegedéseket okozni. Ez rögtön ki is emeli egy nagyon fontos tulajdonságát a kórokozóknak: nem statikus genetikai állományú patogénekről van szó, amelyek passzívan tűrik, hogy írtsuk őket és szűkítsük életterüket, hanem olyan szervezetkről, amelyekre épp úgy érvényes a természetes szelekció, mint a körülöttünk levő világ más szervezeteire. Épp ezért fontos, hogy folyamatosan monitorozzuk, az adott területeken előforduló patogén-törzsekre még immunitást ad-e a lokálisan alkalmazott vakcina, illetve ezzel magyarázható, hogy gyakran az oltóanyag előállításának folyamata ugyanaz, de kicsit eltérő patogén-törzseket alkalmaznak. Persze mindebből az is következik, hogy gyorsabban változó kórokozók esetében idővel elveszítjük az immunitásunkat, illetve az egyik földrészen beadott vakcina nem biztos, hogy védelmet nyújt egy másikon is. (Az egyik extrém példa természetesen az influenza, ahol szinte szezonálisan kell új oltóanyagot legyártani, a kórokozó különösen gyors szineváltozása miatt).
A poliós példa ugyanakkor egy másik dologra is rávilágít: gyakran azok a vakcinák leghatékonyabbak, amelyeknek mellékhatásuk is van. Különösen jó példa erre a szamárköhögés: az eredeti DTP vakcina (ami a szamárköhögés mellett még a torokgyík és a tetanusz ellen is véd) hatásosnak bizonyult, de egyes esetekben kellemetlen mellékhatásai is voltak: magas láz és görcsrohamok. Ennek kikerülésére igyekeztek "megszelidíteni" az oltóanyagot és így jött létre a DTaP. A rövidítések közti leheletnyi különbség, az a bizonyos "a", arra utal, hogy míg az eredeti oltóanyagban inkativált teljes kórokozó van jelen, addig az új vakcina "acelluláris", vagyis a teljes elölt sejt helyett csak bizonyos felszíni antigéneket tartalmaz. A mellékhatások csökkentek és sokáig mindenki örült. Egészen a kétezres évek közepéig, amikor hirtelen megugrott a szamárköhögéses esetek száma.
Mint kiderült, a DTaP nem biztosít olyan hosszú védettséget, feltehetőleg azért, mert kevésbé intenzív (sejtes) immunválaszt indukál, és a memória-immunsejtek nem aktiválódnak kellően egy hosszan tartó védettséghez. A különbség a jelek szerint épp egy olyan antigénen (konkrétabban, egy endotoxinon) múlik, amelynek mellékhatásait kiküszöbölendő hozták létre a DTaP-t.
Vannak olyan esetek is, amikor egy oltás globális adminisztrálása indokolatlanná válik, mert a kórokozó vagy kipusztult (lásd feketehimlő), vagy visszahúzódott a népesség elszigetelt részeibe, és azokat figyelve, illetve csak ott oltva sakkban tartható. Utóbbira példa a tébécé elleni védelmet kialakító BCG oltás esete, amely ugyan Európa nagy részében (akárcsak a világ legtöbb országában) napjainkban kötelező, ám É-Amerikában már csak a veszélyeztetettnek tartott csoportokban oltnak (ennek részben az az oka, hogy a BCG igazán a gyerekkori tuberkulózis ellen véd, a felnőttkori ellen csak enyhe védelmet ad). Mivel Magyarországon még 100.000 főként több mint 5 tébécés beteget regisztrálnak, egyelőre érvényben van az oltás, de ez idővel megváltozhat (bár, mivel keletre épp multirezisztens-TB járvány van, ezzel azért talán nem árt várni).
Összességében láthatjuk, hogy az oltásellenesek érvei vagy eleve hamis premisszákra épülnek, vagy, hogy igazolhassák álláspontjukat kénytelenek az igazság egyik-másik elemét elhallgatni. Ennek a szubkultúrának a jellemzője, hogy már-már vallási hevülettel keresik a "természetest" és ódzkodnak mindentől, ami szerintük nem az. Nem érdekli őket, hogy a "természetes" is lehet káros, esetenként halálos. Ebben az világképben a "természetes" dolgok dominanciája harmóniát hoz el, fantasztikus holisztikus megoldásokat szül, amelyeket a technofil környezet csak elrontani képes. Tulajdonképpen nem kellene azzal foglalkozzunk, hogy ki milyen szerepjátékból felejtett el felnőttként kinőni, ugyanakkor itt nem csak önmagukat veszélyezetik hobbijukkal, hanem gyerekeiket és az átoltottság lerontásával pedig szélesebb környezetüket is.
Végül pedig egy interaktív grafikon (valszleg nem tökéletes adatsorokkal), a Council on Foreign Relation-től, ami az elmúlt években azokat a járvány-kitöréseket igyekezett dokumentálni, amelyek megfelelő vakcinálási programokkal megelőzhetőek lettek volna. Márpedig minden fölösleges megbetegedés fölösleges szenvedést jelent, fölösleges esélyt veszélyes komplikációk kialakulására, új, gyógyszerrezisztens patogén-törzsek megjelenésére.
(A kis képregény az elején a Quackometer-ről származik. Köszönet Ferenci Tamásnak a kanyarós adatokért. És tessék olvasni a blogját :-).)
Singer E (2012) Diagnosis: Redefining autism. Nature 491: S12–S13.
Allen A (2013) Public Health: The Pertussis Paradox. Science 341(6145): 454-455.
Clark TA, Messonnier NE, Hadler SC (2012) Pertussis control: time for something new? Trends in Mircob 20(5): 211–213.
Zwerling A, Behr MA, Verma A, Brewer TF, Menzies D, et al. (2011) The BCG World Atlas: A Database of Global BCG Vaccination Policies and Practices. PLoS Med 8(3): e1001012. doi:10.1371/journal.pmed.1001012
