Vannak témák, amelyek végigkövetik a blog most már évtizedes történetét, és az egyik legrégebbi történet, aminek szálait göngyölítgetjük, arról szól, hogy az élővilág evolúciója során miként alakult ki az élőlények formagazdagsága.

A sztori megkerülhetetlen eleme a testfelépítésért felelős, ún. Hox gének története épp ezért ha van téma, amivel sokszor, sokat foglalkoztunk, ez biztos az. De néha a "sokat" sem elég, főleg, hogy most már jó ideje egyáltalán, szóval időszerű egy kicsit elmerülni ismét abban a megunhatatlan témában, hogy miként formálta és formálja ez az ősi géncsalád például az ízeltlábúak formáit.

Az "alapsztorit" már bő nyolc és fél éve megírtam, és zanzásítva valahogy úgy szól, hogy az ízeltlábúak jól látható szelvényes, ha úgy tetszik "moduláris" felépítését a Hox gének változó expressziós tartománya befolyásolja. Az ízeltlábúak egyes szelvényeinek alapfelépítése tulajdonképpen nagyon egyszerűen megfogalmazható: egy henger alakú testből egy pár nyúlvány lóg ki. Hogy ez a nyúlvány járólábként, szájszervként, vagy csápként, az a szelvény pozíciójától függ. És ezt a pozicionális információt a Hox gének határozzák meg, amelyek ha elromlanak, a szelvény identitása is elromlik, így szájszervek, vagy csápok helyett péládul járóábak jelennek meg a fej szelvényein is (ezeket nevezzük homeotikus mutációknak).

Amikor aztán sokan azt is megfigyelték, hogy az egyes fontosabb Hox gének kifejeződése nagyobb taxonómiai csoportonként jellegzetes változásokat hordoz, sokan elkezdték fejtegetni, hogy valószínűnek tűnik, sok esetben a csoportok sztereotipikus külalakjában megfigyelhető jellegezetes különbségek is az ilyen Hox-expresszióban jelentkező különbségekre vezethetők vissza. Magyarán az evolúció szívesen "játszott" ezekkel a génekkel. 

Azt kár is lenne tagadni, hogy rengeteg féligazság, ferdítés mérgezi a GMO-vitát. Az első típushiba, ami jellemzően megakasztja az eszmecserét az a viszonylagos illetve a tényleges hatások kérdése. Ha például valamilyen Bt-toxint termelő növény környezeti hatására vagyunk kíváncsiak, az első kérdés, amit meg kellene válaszolni, hogy mihez akarjuk hasonlítani? Mondjuk a MON810 kukorica hatását hasonlíthatjuk kezeletlen, permetet sohasem látott kukoricaföldéhez, kukoricát nem tartalmazó gyöngyvirágos-tölgyeséhez vagy éppen rovarirtókkal permetezett kukoricaföldéhez is. Mindhárom összehasonlítás más-más eredményt fog hozni, de az a kérdés, hogy melyiknek van bármi köze a valósághoz?

Miért ilyen fontos ez a szőrszálhasogatás? Két meta-elemzést hoztam ma, amikben éppen erre a kérdésre keresik a választ. Mindkettőben az akkor rendelkezésre álló szakirodalmat tekintették át, arra kerestek választ, hogy a Bt-toxin termelő növények termesztése hogyan hat az ugyanott élő nem célszervezetekre?

December elsején a következő hir járta körbe a világsajtót:

Egy kínai tudós azt állítja, tud embert klónozni

Az index által lehozott cikk igy folytatódik:

"Hszu Hsziaocsun azt mondja, már birtokában van a technológia, hogy embereket klónozzon, csak azért nem használja, mert fél a közvélemény haragjától. Hszu a Boyalife Group vezetője. A cég a partnereivel óriási gyárat épít az észak-kínai Tiencsinben, amelyben hét hónapon belül megkezdik a termelést, és a tervek szerint 2020-ig egymillió szarvasmarhát klónoznának. A gyár képes fajtiszta versenylovak, jó szaglású rendőrkutyák és házi kedvencek klónozására is. A cég a dél-koreai Sooammal és a Kínai Tudományos Akadémiával közösen dolgozik a főemlősklónozás tökéletesítésén is, hogy járványügyi kutatásokhoz hozzanak létre jobb tesztalanyokat. De az emberi klónozás egyelőre nem szerepel a kínálatban."

Őszintén szólva, amikor mindezt elolvastam, hangosan felnevettem. Na nem azért, mert a Frankenstein-féle etikátlan szönyeteg-gyártó tudós énem előtört belőlem (tudtommal nincs ilyen énem), vagy mert nem hinnék a hirnek. Nem, a felnevetésnek két sokkal prózaibb oka van.

A pókselyem fantasztikus anyag, egy fehérjefonál, tehát biológiailag lebontható, mégis erősebb az acélnál. Elég sokoldalúan felhasználható, a sebészetben, golyóálló mellényekben, célzókészülékekben próbálták eddig ki, de nyilván számos más értelmes dologra is jó lenne. Egyetlen aprócska hátránya akad: A pókok elég nehezen tarthatóak ipari körülmények között, így a pókselyem bár elméletileg sokoldalú nyersanyag, igazából sohasem játszott semmilyen komoly szerepet sem.

Azonban úgy tűnik, ez lassacskán megváltozik. A japán Spiber cég nagy dobásra készül: A pókselymet alkotó fehérjét GM-baktériumban termeltették meg és valahogyan fonalat szőttek belőle. Nyilván az egész találmánynak ez a legkényesebb része, erről írnak a legkevesebbet. Viszont az eredmény lenyűgöző: 2016 -ban a boltokba kerül a fenti képeken látható North Face kabát, ami GM-baktériumok által termelt pókselyemből készült. Nyilván én azt remélem, hogy ez legalább akkora forradalmat indít majd el, mint az első baktériumban termelt inzulin az orvostudományban, de majd idővel úgyis elválik. Mindenesetre ha a kedves olvasók jövő karácsonyra ajándékot szeretnének nekem venni, előre szólok, hogy egy Moon Parkánál semminek sem örülnék jobban. 

(#cb10_retro születésnapi sorozatunkban szakmabeli olvasóinkat kértük meg, hogy írjanak pár sort, mi az, amit fontosnak tartottak/tartanak a blogban. A harmadik poszt Markó Bálinttól származik, aki a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének oktatója.)

Izgalmas cikket olvasva gyakran előfordul, hogy a közelembe levőnek elújságolom, Képzeld, új emberfajt fedeztek fel, Klassz cikk jelent meg a zöld szakáll effektusról hangyáknál, Már megint átszabták annak a csoportnak a törzsfáját, Hú ezek a szupergének... – Egy, két fülnyi távolság... Eddig jutnak el az információk. Legjobb esetben az előadóteremben próbálom lelkesen „eladni” a friss tudást, mint valami vérbeli kikiáltója a tudománynak. Legalábbis, így hitegetem magam, hogy vajmi ilyesmi lennék. Ennek kellene lennem, mondom én, oktatóként. Elvégre. De többre nem futja... Mert hiszen az igazi kikiáltó végigmegy az utcán, a falvakon, a városon és beledobolja, belekürtöli, öblös hangon belerikoltja a fülekbe, belehadonássza a szemekbe az újdonságot: Emberek, íme a legújabb hírek a GMO-fronton... Most így állunk a hobbit-vitával... Előásták a liszenkóizmus múmiáját és fény derült a tettesekekre... Ez mind, és ennél több, Csak itt, Csak nálunk, Állandóan. Egy igazi hírvivő nem hagyja magát, széles mosollyal rádköszön az utcán, kávé mellé olvasnivalót ajánl, s ha kell barátságosan elbeszélget veled a sarki kocsmában. Mindent megtesz, hogy az információ eljusson hozzád: blogot indít szakmabélieknek, egyetemistáknak, érdeklődöknek, magyaráz röviden hírportál-felületen, előadássorozatot szervez, podcastot nyom a füledbe, videókkal mutogatja el neked az újat, a fontosat. Kedvesen, alaposan, röviden. Teszi mindezt azért, hogy tisztába légy azzal, hogy a világ mozog körülötted, és ez forrongó, változó massza nem is olyan félelmetes, inkább izgalmas, megismerhető és kutatható csak a kritikus tudás kell hozzá, hogy ne elfogadd, mert így mondták, hanem azért, mert elmagyarázták és megértetted. És ha ennek a kritikus tudásnak a megszerzésére nincs időd, alkalmad, mert rosszul magyaráz az oktató, butaságot erősít a döntéshozó a televíziós vitában, túlóráznod kellett ismét a munkahelyeden, és fáradt vagy bonyolult szövegeket olvasni oldalakon keresztül, hát akkor nosza rajta, tessék online nyergelni.... Valami ilyen baráti önkéntes hírvivője lennél te, kedves CB, a tudománynak így tíz év távlatából, és újabb tíz évre megelőlegezve.

(#cb10_retro születésnapi sorozatunkban szakmabeli olvasóinkat kértük meg, hogy írjanak pár sort, mi az, amit fontosnak tartottak/tartanak a blogban. A második poszt Hoffmann Gyula, a Pécsi Tudományegyetem evolúció, fejlődésbiológia és genetika tanárától származik.)

A Critical Biomass a kor gyümölcse, nagyon nemes gyümölcse.

Igényes, korszerű, és érzékeny fórum. A magam részéről nem is akarok kiemelni egyetlen témát, legfeljebb egy folyamot. Számomra különösen érdekes és becses az emberrokonsággal és emberréválással kapcsolatos folyam, ami ténylegesen naprakész és az objektív ismereteket és a spekulatív, sőt szubjektív fejtegetéseket számomra ínycsiklandó arányban adagolja. És kiválóan érzékelteti, hogy „a mese rólunk szól”. Ilyen kváziezotérikus témákat elismerem, hogy a kor szellemében így van esély bevinni a köztudatba. A stílus maga is hiánypótló,bárkinek, aki a műveltségét gyarapítani akarja, és hajlandó ezért némi erőfeszítést tenni érdemes rászánni az idejét.

Maga a blog forma viszonylagos kötetlensége megnyugtatóan hat, és átsegíti az embert a tényleg súlyos témák tanulmányozásának kezdeti nehézségein. Ami itt gyümölcsözik, az a jó értelemben vett, de a realitásokat figyelembe véve ha nem is elzárt, de nehezen hozzáférhető tartalmak hozzáértők általi, széles közönség számára való igényes tálalása, amit magam is köszönök, és hálásan építek be a világképembe.

Még további sok boldog születésnapot, Critical Biomass!

(#cb10_retro születésnapi sorozatunkban szakmabeli olvasóinkat kértük meg, hogy írjanak pár sort, mi az, amit fontosnak tartottak/tartanak a blogban. Az első poszt Hutvagner György, a University of Technology Sydney kutatójától származik.)

Ha jól emlékszem a Critical Biomass-al akkor kerültem először kapcsolatba, amikor pár szerkesztőjük petíciót intézett az ÉRTEM kreacionizmus terjesztő kísérlete ellen, amit akkor én is gondolkodás nélkül aláírtam. Azóta rendszeres olvasójuk vagyok és nagyon nagyra tartom amit képviselnek, csinálnak. Tudománnyal foglalkozó “szakbarbárként” a speciális területem irodalmának követése napi szinten elég nagy feladat, így a biológia egésze iránt érzett rajongásom kielégítésére, szinte alig jut idő. Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy követem a Critical Biomass-t ami részben pótolja az ilyen fajta mulasztásaimat.

Az online fórumok adta lehetőségeket kihasználó biológusként gyakorta kerülök a szokásos tudományellenes, összesküvéselméletekkel tüzdelt viták középpontjába. Ilyenkor például nagy hasznát veszem a Critical Biomass GMO sorozatának, ami szerintem egyedülálló gyűjteménye a témának. Az erre való hivatkozásaim már több vitapartnert csendesítettek el, és akadt olyan is, aki e cikk-gyűjtemény hatására mélyebben belemélyedt a témába.

Tizenöt éve külföldön élő magyarként, a helyi magyar közösségekben folytatott élő és online beszélgetések alkalmával szintén sokszor találkozok a szokásos "magyarok erdete" témával, természtesen többnyire a tudományos alapokat nélkülöző, fantasztikum kategóriába tartozó vállfajaival. Ezen beszélgetések a racionalitás talajára terelésében szintén nagy segítség A magyarok eredete című blogbejegyzés, amire szintén nagyon sokat hivatkozok, és ajánlom amikor csak lehetőségem van rá.

Már beharangoztam korábban, de most azért mégis durván hat leírni: ma pontosan tíz éve, hogy létezik ez a blog. Tíz év az nagy idő, nem csak már-már, hanem konkrétan történelmi távlat. Nemcsak abban mérhető (bár számomra természetesen leginkább), hogy azt a bizonyos első posztot egy philadelphiai garzonban, huszonéves doktoranduszként gépeltem be, most meg már közeledve a negyvenhez, a gyerekek alvásidejében kell időt szakítanom az efajta szabadidős dolgokra. De tíz éve még olyan, ma már ikonikus dolgok is gyerekcipőben jártak, vagy egyáltalán nem is léteztek, mint a Facebook, vagy az iPhone. Nem is hallott senki az Iszlám Államról, az Egyesült Államok elnökét még George W. Bush-nak hívták, az Egyesült Királyság miniszterelnökét pedig Tony Blairnek.

Szóval sok idő ez, érdemes egy kicsit elmélázni azon, mi is történt itt (illetve előző lakhelyünkön a freeblogon), melyek voltak az emlékeztes pillanatok, na meg persze valamilyen módon felmérni, hogy elértük-e, amit szerettünk volna, vagy megmérettettünk és kevésnek találtattunk.

Minden egyes ember csak szüleihez képest 60 új mutációt hordoz, amelyek a szülők ivarsejtjeiben, azok érése, kialakulása során jelentek meg. Hogy egy kicsit jobban számszerűsítsük, ez azt jelenti, hogy mindössze a jelenleg élő kb. 7 milliárd emberben, közvetlen elődeikhez képest, száz milliárd új mutáció jelent meg a fogantatás pillanatában, vagyis a kb. 3 milliárd bázispárnyi emberi genom minden egyes nukleotidja átlagban több tucatszor mutálódhatott csak ebben az evolúciós szempontból szűk időablakban. És mindez elenyésző ahhoz képest, ami testi sejtjeinkben történik, ahol az ivarvonalt érintő mutációk sokszorosa alakul ki az életünk során (egyes becslések szerint egy hatvan éves ember belében levő sejtek összességében minden egyes genomi pozícióban hordoznak valamilyen mutációt). A mutációk egy része egyszerűen a sejt DNS-másoló molekuláinak tévedésére vezethetők vissza, sokan azonban környezetei tényezők (UV-sugárzás, dohányfüst, stb.) számlájára írhatók.

Ennek az óriási mutáció-dömpingnek azonban csak töredéke hasznos a szervezet számára, a mutációk jelentős része nem oszt, nem szoroz (szakzsargonban neutrális), és a hasznosnál még mindig sokkal-sokkal több kifejezetten káros mutáció alakul ki, ami vagy működésképtelen és elpusztuló sejtet eredményez, vagy , ami még rosszabb, a nyakló nélküli proliferáció, vagyis a rák előszobáját jelentik. 

Így aztán nem meglepő, hogy a legtöbb sejtben szofisztikált molekuláris mechanizmusok alakultak ki, hogy a mutációk mennyiségét a lehető minimumon tartsák. Különböző mutáció-fajták némileg különböző felismerő és javító-rendszereket igényelnek és a 2015-ös kémiai Nobel díjat ezeknek a molekuláris komplexeknek a feltárásáért ítélte oda a bizottság.

Amikor két éve némileg szkeptikusan írtam arról a magyar vonatkozású kutatásról, ahol a növényi táplálékkal a szervezetünkbe jutó DNS darabjait (nem túl meggyőzően) a vérből mutatták ki, megemlítettem, hogy táplálék eredetű mikroRNS-eket (miRNS) már korábban kimuttatak vérből, és azokhoz is mindenféle (potenciális) funkciót rendeltek.

Mivel a miRNS-ek hihetelenül izgalmas szabályozói a génexpressziónak, nem volt véletlen persze az efajta lelkesedés, de most fény derült arra, hogy nem lehetetlen, hogy a miRNS-es vonal is árnyékravetődésnek bizonyul.

A héten átadott orvosi Nobel díjak jól mutatják a paraziták elleni küzdelem és kiemelten a malária ellenes harc fontosságát. Az utóbbi évtizedek különböző beavatkozásainak köszönhetően az egykor különösen gyilkos "váltóláz" mára, ha nem is szűnt meg létezni, de visszaszorulóban van.

Amint az Economist e heti összefoglalója jól körülírja, az eddigi egészségügyi beavatkozásoknak köszönhetően 2000 óta közel 3.9 millió afrikai gyerek életét sikerült megmenteni, de ezzel együtt még mindig évi 450 ezer halálos áldozatot követel a betegség.