Kalifornia, Berlin, Kanada, Mexikó. Az utóbbi hónapokban egyre több helyről jelentenek kanyarójárványt. Ez egy olyan betegség, amely ellen már igencsak hatékonyan felvette az emberiség a küzdelmet: a legyengitett kórokózót tartalmazó oltóanyag segitségével (itt olvasható egy bejegyzés arról, hogy hogy is alakul ki az oltás után az immunológiai memóra).
Wakefield
1998-ben azonban Andrew Wakefield a Lancet cimű orvosi lapban publikálta azt az azóta amúgy visszavont cikkét, ami alaptalanul összefüggést mutatott ki az autizmus és az Angilában éppen forgalom lévő kanyaró-rubeola-mumpsz (MMR)-ellenes oltóanyagkombináció között, egy 12 autista gyerekkel folytatott kutatás alapján. Wakefield a cikk megjelenése után egy sajtótájékoztatón továbbá azt nyilatkozta, hogy a kombinált oltás helyett ajánlatos lenne mindhárom betegség ellen külön oltani. Ezt nem támasztotta alá semmilyen tudományos kutatással, és mellesleg a publikált eredményeit sem tudta más kutatócsoport reprodukálni. Azóta kiderült, hogy Wakefield igencsak érintett volt abban, hogy az MMR-oltásról kiderüljön, hogy káros az egészségre, illetve hogy a cikke megjelenése előtt szabadalmaztatott egy egykomponensű kanyaróoltást. Valószinűleg azt remélte, hogy a negativ kampány majd az ő termékének kedvez, ám a hamis cikkére alapozva szép lassan egy totális oltásellenes mozgalom épült ki. Amikor kiderült, hogy az eredeti klinikai adatok nem stimmelnek azzal, amit ő a cikkben állitott, illetve hogy a gyerekeken elvégzett beavatkozásokat a kórház etikai bizottsága nem is hagyta jóvá, a Lancet visszavonta a cikket és a Royal Free Hospital is megvált Wakefield szolgálataitól. A történetről részletesebb leirás itt található.
Wakefield kirúgása és a cikk visszavonása szinte csak olaj volt a tűzre az összeesküvés-elméletek gyártóinak, és az összes oltás, nemcsak az MMR-elleni, amiről eredetileg szó volt, a jól informált, egészségtudatos szülők mumusává vált, és nemcsak Amerikában, hanem Nyugat-Európa számos országában is elfogadottá vált az oltásmegtagadás (arról, hogy szabdságjog-e az oltásmegtagadás, itt irt nemrég dolphin).
A tudománykommunikációval egy csöppet is foglalkozók ezt az “incidenst” párhuzamba állitják a GMO-ellenes mozgalommal, ami szintén megfélemlitésre és téves, alaptalan vagy rosszul interpretált tudományos eredményekre alapul. Azonban amig az anti-GMO lobbi “csak” az európai ilyen irányú tudományos kutatásokat lehetetlenitette el, illetve Európa átkerült egy külön kategóriába a mezőgazdasági termelésben, addig az oltásellenességnek köszönhetően oltást még vagy egyáltalán nem kapható gyermekek megbetegedését és potenciális halálát is előidézhetik.
Mi tehát a teendő?
Ha egy orvos vagy kutató magából indul ki, logikusnak tűnik a válasz: el kell mondani, magyarázni, hogy hogyan működnek az oltások, meg kell értetni az emberekkel, hogy mi is az a nyájimmunitás, és ha belátják, hogy ez milyen fontos, mindenki oltatni fog.
Sajnos ez igy nem működik. Hogy miért nem?
The trust issue - avagy kinek a véleményére adunk
Az részben igaz, hogy az átlagember nem sok információval rendelkezik az oltások élettani hátteréről, sem pedig a kórokozókról illetve az immunológiáról, a higany különböző állapotairól nem is beszélve. De az viszont csak kevés emberre jellemző, hogy ha részletesen elmagyarázzuk mindezt, akkor az új információk alapján racionális döntést hoznak, ami természetesen az oltások beadatása. Ugyanis az eddig is emlegetett átlagember nem akar részletesebben tájékozódni oltásügyben, részletekbe belemenni, és racionális döntést hozni, hanem egy mások által alkotott, kész véleményt fogad el. Egy 2011-ben publikált amerikai tanulmány szerint a szülők 76%-a még mindig a gyermekorvos szakvéleményét tartotta mérvadónak oltásügyben, mig 26%-uk más egészségügyi szakértő véleményét, 23%-uk pedig a kormány oltásügyi szakértőinek szavát fogadta meg. Ez eddig rendben is lenne, hiszen végülis szakemberek véleményét vették át, ám ne feledkezzünk meg az érem másik oldaláról: a tanulmány szerint a szülők 15%-a a család és a barátok véleményét fontosabbnak tartotta mindenki másénál, és 2%-uk pedig médiasztárok egészségügyi tanácsai szerint oltották illetve nem oltották gyerekeiket [1].
Az, hogy ki számit megbizható információforrásnak egészségügyi kérdésben (szakember vagy sem), az egy fontos információ ahhoz, hogy megértsük az oltáselleneseket. Ez adja ugyanis meg az (egyik) magyarázatot arra, hogy miért nem hatékony stratégia tudományos információkkal traktálni azokat, akikeknek a véleményét meg szertnénk változtatni: a tudományos érveket olyantól hallják, akiben nem biznak. (Lásd az alábbi videóban: That's the data that you believe in. That's great. Well my data is different.)
Egy másik 2011-es, stilusosan a Lancetben megjelent publikáció azt taglalja, hogy a tudományos okok mellett leginkább gazdasági, kommunikációs, pszichológiai, kultúrszociológiai és politikai okokra vezethető vissza az oltásokkal kapcsolatos bizalomhiány [2]. A cikk szerint az oltásellenesség maga, mint jelenség amúgy egyidős az oltásokkal, és szinte állandó eleme az oltás kötelező jellege elleni elégedetlenkedés. A mostani, legújabb oltásellességnek azonban egyéb okai is vannak. A kétkedők közül sokan üzleti és pénzügyi összefonódásokat firtatnak az oltóanyag-gyártók és az országuk egészségügyi vezetése között, mint pl a H1N1 influenzaoltás esetében. Sokan összefüggésbe hoznak véletlenszerű megbetegedéseket az oltásokkal, amelyek között valódi ok-okozati kapcsolat nincs, bár ezt illetve ennek ellenkezőjét utólag nem lehet bizonyitani. Ez utóbbi probléma megitélésében nem segit az oltások esetleges mellékhatásainak gyenge kommunikációja sem. Politikai okok miatt leginkább a kevésbé fejlett országok utasitják el az oltásokat vagy csak azok egy részét, lásd Nigéria polio-oltás ellenességét. Természetesen a Wakefield által megjelentetett “kutatási eredmények” hatására sokan szkeptikussá váltak az oltások biztonságosságát illetően, és az újra meg újra megjelenő kisérleti eredményeknek, amelyek az oltások és az autizmus viszonyát cáfolják, nem hisznek. A cikk külön kiemeli, hogy az egész oltás-szkepticizmus mindemellett kitermelt egy elit réteget, amelynek tagjai büszkék arra, hogy nem oltatnak, és mindezt az egészséges életmóddal okolják. (ismét csak lásd a fent videóban: I'm not gonna inject toxins into my kids. Period.) Ez utóbbi jelenség azért is igencsak sajnálatos, mert a csoporthoz tartozással éppenséggel ellentétes az okok racionális firtatása vagy azok megkérdőjelezése is.
Mi akkor a jó stratégia?
Ha tehát az nem megfelelő módszer, hogy elmagyarázzuk, hogy miért is fontos beoltatni a gyerekeinket és miért is alaptalan az autizmustól való félelem, akkor mit lehet csinálni?
Azt, hogy egy adott csoport miért is oltásellenes, ismerni kell ahhoz, hogy a megfelelő kommunikációs stratégiát ki lehessen dolgozni a probléma leküzdésére. Minden olyan megoldás jónak számit, ami egy feltérképezett célcsoportnak szól, és amiben komolyan veszik a csoport tagjainak félelmét vagy ellenérzéseit. Ez az alap, hogy ne nevessük ki azt, akikhez beszélünk, akármennyire is irracionális az, amitől tartanak. (Volt már valakinek családtagja, akinek az ágya alatt mumus lakott? Hasonló módon ott sem vezet sehova a mumuson való nevetgélés, viszont egy eszkábált mumusrisztóval visszaáll az éjszakai alvás rendje.) Az a jó stratégia, ami csökkenti ezt a félelmet illetve ellenérzést, és amely úgy kommunikálja a vakcinákkal kapcsolatos információkat, hogy az adott célcsoport igaznak és megbizhatónak találja azokat. Például amikor egy katolikus pro-life közösségben elterjedt az a tévhit, hogy a tetanusz-oltás meddőséget okoz, a WHO illetékesei a Vatikánt kérték meg, hogy válassza ki a laboratóriumot az oltóanyag tesztelésére, mivel a célközönség a Vatikán döntésének helyességében vakon megbizott [2].
Az új vakcinák fejlesztésének, tesztelésének és bevezetésének átláthatósága és a lehetséges mellékhatások ismertetése szintén jó módszer lenne a bizalom kiépitésre. Ugyanezt a célt szolgálta az is, hogy az FDA 2001-ben kivonta az etil-higany tartalmú thiomersalt az oltóanyagokból bár semmilyen kutatás nem mutatott összefüggést a thiomersal és mondjuk az autizmus, mint leginkább okolt mellékhatás között, és a kivonás óta nem meglepő módon nem csökkent az autista gyerekek száma.
A következő részben a média szerepéről lesz szó.
1. Freed, G.L., et al., Sources and Perceived Credibility of Vaccine-Safety Information for Parents. Pediatrics, 2011. 127(Supplement 1): p. S107-S112.
2. Larson, H.J., et al., Addressing the vaccine confidence gap. The Lancet. 378(9790): p. 526-535.
