A Gordon Gallup által 1970-ben kifejlesztett "tükörteszt" mindmáig az egyes élőlények öntudatának (vagy ez esetlben talán pontosabb éntudatnak) nevezni az egyik legpontosabb mérője. Az embergyerekek körülbelül másfél-két éves korukban döbbennek rá, hogy a tükörben vigyorgó tapsikoló valaki az valójában nem egy másik gyerek, hanem ők maguk. Egy állat esetében a tükörteszten való megfelelésnek az az egyszerűnek tűnő feltétele van, hogy az arcukra/homlokukra (észrevétlenül) felvitt pöttyöt a tükörben megpillantva, szinte öntudatlanul a saját arcukhoz kapjanak és ne a tükröt piszkálják.
Nem sok faj van, amelyik "alapból" képes megfelelni ennek a tesztnek, az emberszabású majmok mellett a palackorrú- és kardszárnyú delfinek, az ázsiai elefánt és egyedüli madárként a szarka képesek rá. Más fajok esetében kis rásegítéssel, kondicionálással érhető el, hogy feltámadjon a tükörrel szembesítve az "éntudatuk". Most épp a rézuszmajmok esetében került erre sor, ahol előbb egy erős lézerpöttyel (ami melegítette a bőrüket) kondicionáltak az állatokat, amelyet egy "hideg" lézeres gyakorlat követett és végül a klasszikus teszt, az arcra rajzolt piros folt.
Ám az igazán érdekes megfigyelés csak ezután született. Újonnan szerzett tudásukkal immár magukra hagyva az állatok elkezdhették felfedezni saját testüket. És hogy, hogy nem, rögtön legintimebb testtájékaiknak a tüzetes megvizsgálásával kezdték a mókát.
(via Discover)
[A poszt eredetileg a ScienceMeetup-on jelent meg.]