A tavalyi könyvhetes posztunk meglepően népszerű lett, így úgy döntöttünk, hogy most már hagyományként tekinthetünk rá, amit ápolni és óvni kell, így itt van idén is, bővített formában, hiszen egyből ketten is posztoltunk a jó ügy apropóján.
A rossz hír az, hogy a poszt továbbra is inkább kívánságlista maradt, mert a hazai felhozatal idén elég siralmas lett, olyannyira, hogy a Könyvhét saját prospektusában az ismeretterjesztő könyvek közül a kevés, ami megjelent az eklektikus "Ismeretterjesztés, utazás és a szakácskönyv" rovatba került. És sajnos a pár friss cím között is igen kevés olyan van, ami az utóbbi év (vagy akár 2-3 év) legnépszerűbb és - jobb angolszász ismeretterjesztő műveinek fordítása lenne, vagyis megint nőtt egy kicsit az igényes ismeretterjesztés érdekében áthidalandó távolság a magyar és angol nyelvű irodalom közt. (Mindez nyilván nem lesz gond, az angolul is jól olvasó ismeretéhes közönsg számára, de gyanítom, hogy magyarul jóval szélesebb réteghez juthatnának el ezek a művek.)
Viszont igyekeztem olyan dolgokat válogatni, amelyek jól fedik a blog elmúlt évben lefedett egyes témáit, vagy olyan témájúak, amelyek szinte biztos, hogy sokaknak elnyerik a tetszését.
Rögtön az elején azonban álljon egy abszolút fontos és hiánypótló magyar mű (pontosabban egy másik, hiszen Dudits és Györgyey "Zöld GMO-k" című könyve, amit már ajánlottunk, ugyanez a kategória), a Védőoltás blog szorgalmas és alapos szerzője, Ferenci Tamás szerkesztette össze posztjait egy könyv formájában. A témában talán ez a legalaposabb itthon is elérhető mű, és hát ez az a dolog, amit nem nagyon lehet megunni most Magyarországon, ráadásul Tamás igen jó ismeretterjesztő is (lásd egy korábbi Science Meetup előadását). Az oltásokról mi is rendszeresen írunk, mert az oltásellenességnél kevés veszélyesebb bornírtság terjed ma szabadon az országban, de kétségtelen, hogy a téma igazi hazai guruja Tamás.
És ha már áltudományos hülyeségek ellen való kampányolás, akkor említést érdemel Paul Offit könyve, a "Killing Us Softly", ami a tavaly is ajánlott Singh és Ernst féle "Trükk vagy terápia?" és Ben Goldacre "Rossz tudomány"-a mellé kívánkozik a polcra. Offit az amerikai reménykufár csodadoktorokról ír, akik bizonyítatlan hatású (jobb esetben csak hatástalan) gyógymódjaikkal szednek ki kisebb vagyonokat elkeseredett és reményvesztett emberek zsebéből. Mivel általában csak idő kérdése, hogy ezek az épületes baromságok mikor találják meg a magyar piacot, jobb felkészülni érkezésükre és képben lenni, hogy honnan is erednek. Erre pedig tökéletes Offit könyve.
Vidámabb vizekre evezve, a tavalyi év két slágertémája volt a blogon a neandervölgyi genomot bemutató, illetve a rák, mint betegség, ősiségét boncoló poszt.
Ezekhez kapcsolódik egyrészt a neandervölgyi genom atyjának Svante Pääbo-nak a friss könyve, amely egész biztos, hogy a jelenleg elérhető legteljesebb leírása ennek a friss tudományágnak (diszklémer: az ajánlott könyvek közül ez az egy, amit végül nem sikerült elolvasnom, és így kockáztatom meg az ajánlását).
A rákos témához pedig egy fiatal amerikai orvos, Siddhartha Mukherjee már nem is annyira új könyve ajánlható, a "The Emperor of All Maladies", ami ugyan a rákos poszt megírása után került a kezembe, de egy egészen fantasztikus leírása annak, hogy miként alakult a rák ellen való küzdelem az elmúlt évszázad során, mit tettek le az asztalra a rák elleni küzdelem ikonikus figurái, hogyan fedezték fel a különböző ellenszereket.
Az örökké aktuális, vicces és lebilincselő Bill Bryson két művel is belefért az idei listámba. Az egyiknek (és ez szintén régebbi) csak szerkesztője, de ez a Royal Society történetét bemutató antológia ("Seeing Further") az angol ismeretterjesztő szcéna színe-javát mondhatja szerzőjének. Hangulatukban a Cosmos sorozat rajzfilmbetétjeit idéző írások remekül megfogják a világ legrégebb óta releváns tudományos társulatának történetét.
A másik könyv igazából nem, illetve nem úgy ismeretterjesztő. Az 1927-es év közepét feldolgozó "One Summer" ennek ellenére letehetetlen. A történet fő vonala Charles Lindbergh legendás transzatlanti repülése, valamint Babe Ruth home-run rekordjának születése, de ezernyi mellékszál segítségével egy egészen aprólékos keresztemetszetet kapunk a kor amerikai társadalmáról.
A végére hagytam a tavalyi év (szerintem) legjobb könyvét, ami két fantasztikus (és mellesleg egyaránt Nobel díjas) ember, Jacques Monod és Albert Camus barátságának történetét mutatja be. A szerző a kutatóként is zseniális, de ismeretterjesztőnek sem utolsó Sean B. Carroll, ami rögtön megmagyarázza, hogy miként is került a génszabályozás megértésében úttörő szerepet játszó Monod a képbe. Az a Monod, aki mielőtt kikötött volna a legendás Pasteur Intézetben, melynek később igazgatója is lett, szinte regénybe illő módon a második világháborús francia ellenállás egyik központi figurája volt (akárcsak Camus), majd később a Kelet-Európára rátelepülő sztálini rémuralom (és vele együtt érkező liszenkóizmus) kérlelhetetlen kritikusa (ismét akárcsak Camus).
A második világháború előtt kezdődő történet végigköveti miként válik a két zseniális francia saját területének megkerülhetetlen személyévé, közben elválaszthatatlan jóbaráttá, fontos és lelkiismereetes véleményformálóvá.
Talán minden spoilerezés nélkül még elmondhatom, hogy a történetnek van egy izgalmas magyar szála is, amit remélhetőleg hamarosan kibonthatunk itt a blogon is.
Legeslegvégül egy érdekesnek tűnő dolog, amiről talán jövőre írunk bővebben: Jared Diamond "Harmadik csimpánzának" megjelent (egyelőre csak angolul) egy rövidített változata, kifejezetten gimnazistáknak szánva, ami, az eredeti mű alapján, igen ígéretesnek tűnik.
