(A cikk szerkesztett verziója 2014 február 16-án az origo tudományrovatában jelent meg.)

“Ha megvizsgálsz egy embert, mellén tumorokkal és azt taleled, hogy a duzzanat az egész mellkasán szétterjedt, és ha kezedet a mellkasán ezekre a tumorokra teszed és ezeket hidegnek leled, bennük nem lévén meleg érintésedkor, és kezed nem lel bennük szemcséket, és nem termelnek folyadékot, sem váladékot, de kezedben labda alakúak, akkor azt mondhatod neki: “Tumorod van, egy betegség, amivel megküzdök”.“

Feltehetőleg személyesen Imhotep főpapnak tulajdoníthatóak a fenti sorok, amelyek az Edwin Smith papirusz révén maradtak fent az utókor számára. Ez a 48 gyógyászati beavatkozást részletező írás a legrégebbi ismert orvosi szöveg, így az idézett rész egyben a legősibb írásos emléke a daganatok diagnosztikájának. S hogy belekerülhetett az Imhotep-féle listába, jelzi, hogy már az i.e. 17. századi Egyiptomban sem voltak ritkák a tumoros megbetegedések. A papirusz egyben jól tükrözi azt is, hogy már sok ezer évvel ezelőtt sem kecsegtetett sok jóval a rák: “Nincs kezelés”, folytatódik ugyanis az idézet, vagyis a beteg a korabeli orvosokban már nemigen, legfeljebb Szahmet istennő jóindulatában reménykedhetett.

A rák kapcsán időnként felmerül, hogy ez a modern ember betegsége, egy kór amelyett a természettől eltávolodó, hálátlan faj szabadított magára, chemtraillel és gén-módosított élőlényekkel terhelt világában. A daganatos megbetegedések számának folyamatos és megállíthatatlannak tűnő növekedése látszólag támogatja is az ilyen megállapításokat, ám a valóság komplexebb.

Ugyan kétségtelen, hogy számos környezeti tényező befolyásolja a daganatos megbetegedések gyakoriságát (legfőképp a múlt század csendes gyilkosa, a dohányzás, ami az összes rákos megbetegedés majd ötödéért tehető felelőssé), mégis a rák tulajdonképpen természetes velejárója életünknek. Kialakulásának lehetősége bele van kódolva a biológiánkba, léte a következménye a sejtek mutációs rátájának, amely lehetővé teszi az evolúciós változást is, illetve ez az ára, hogy sok szövetünk a folytonos megújulását biztosító őssejteket tartalmaz. Ennek megfelelően a rák nem ember-specifikus, az állatvilág legkülönbözőbb szegleteiben találkozhatunk vele, cápák vagy madarak esetében, tasmán ördögök és kutyák közt, és ma már jól dokumentált, hogy számos dinoszauruszfajban is előfordult áttétet képző rák-típus.

Így nem meglepő, hogy a daganatos megbetegedések végigkísérték az emberiség kialakulásának történetét is: tumorszerű csontelváltozások figyelhetők meg a horvát Krapina közeléből előkerült 120 000 éves neandervölgyi bordán, vagy a legendás Louis Leakey által a kenyai Kanam közelében fellelt tízezer éves emberi állkapocscsonton is. Azonban, hogy mennyire voltak gyakoriak egykor ezek a megbetegedések, az már nehezebben megválaszolható kérdés.

Ennek leginkább az az oka, hogy sok daganat nem hagy nyomot a könnyebben fosszilizálódó csontokon, gyakran kizárólag az örökre eltűnő lágyszöveteket érinti. Így csak különleges és ritka mumifikáció esetében lehet vizsgálni ezeket - és ilyenkor is bizonytalan, hogy mely daganatfajták maradnak felismerhetően meg az évezredek során (és az sem segít, hogy az egyiptomiak a mumifikációs során a belső szervek többségét eltávolították). A nehézségeket tükrözi, hogy eddig alig pár lágyszövet-paleorákot írt le az irodalom: egy másfél évezredes chilei gyerekmúmiában kötöszöveti rákot (rhabdomyosarcoma) találtak, egy ptolemaioszi korból származó egyiptomi maradványban pedig végbélrák nyomaira bukkantak.  

Mindenesetre, mivel Imhotep papiruszán túl, még számos ókori orvosi szöveg beszél tumorokról, így valószínűsíthetjük, hogy az ókori világ viszonylag gyakori jelenségéről volt szó. Hippokratész életművében legalább tizenegy helyen történik utalás különböző daganatos betegségekre és ő az, aki - ma már ismeretlen okokból - ráknak (carcinos) keresztelte el őket. Ugyanakkor, a daganatok gyógyítása az ókori Görögországban sem kecsegtet fényes kilátásokkal - Hippokratész az esküjéből is visszaköszönő “ne árts” szellemében a belső, “rejtett” tumorok esetében azt javasolja, hogy azokat ne piszkálják, mert a betegek így tovább élhetnek. A rákos megbetegedések természetesen nem szorítkoztak a Meditteráneum vidékére: a több ezer kilométerrel keletebbre, Kínában i.e. 3. század környékén született “Sárga Császár belső könyvei” szintén említést tesznek a mellrákról, amelyre a jelek szerint hatásos gyógymódot még évszázadokig nem talált a keleti orvostudomány. A 19. században Kínába érkező amerikai misszionáriusok ugyanis megdöbbentően sok daganatos, köztük számos mellrákos esetet dokumentáltak és az általuk végzett sebészi tumor-eltávolításokat hosszú ideig a leghatásosabb gyógymódnak tartották.

Az irodalmon és a hébe-hóba előkerülő mumifikálódott lágyszöveteken kívül, a legpontosabb képet a korai tumor-gyakoriságról az elváltozásokat hordozó csontmaradványok révén nyerhetünk. Ilyenek akkor jöhetnek létre, ha vagy a káros mutáció közvetlenül a csontépítésben résztvevő sejteket érinti, így azok osztódása kontrollálhatatlanná válik, vagy ha egy máshol kialakuló rák áttétje jelenik meg a csontokon és az áttétet alkotó sejtek termelnek olyan faktorokat, amelyek a csont lokális lebontásához, vagy növekedéséhez vezetnek. A legdrámaibb elváltozásokat az úgynevezett oszteoszarkómák okozzák, amelyek esetében a csontszövet kóros sejttúlburjánzása drámai hatású lehet. Ennek különösen szemléletes példája látható az angol Standlake közeléből előkerült maradványokon: a középkori sírban levő szaxon fiatal bal lábán közel kosárlabda nagyságú csont-túlnövés látható, egyértelműen a rák különösen súlyos formájára utalva. Ha nem is mindig ennyire látványos, de diagnosztikailag legalább ennyire hasznosak a csontokon megjelenő jellegzetes lyukak, amelyek a csontszövet lebontását kiváltó áttétek jelenlétére utalnak.

Ezeket az ismertetőjegyeket felhasználva készítette el Andreas Nerlich az első (és mindmáig etalonnak számító) összevetést az ókori és újkori populációkat sújtó daganatok gyakoriságáról. Referenciaként egy jól jellemzett, 20. század eleji angol közösséget használt (így nem kellett a már korábban említett dohányzás káros következményeivel számolnia még), amely alapján modellezte, hogy egy 900 egyedet tartalmazó felső-egyiptomi nekropoliszban, vagy egy 2500 maradványt tartalmazó, középkori német csontkamrában mennyi rákos elváltozást hordozó maradványt kellene találnia, ha a korabeli tumor-gyakoriságok hasonlóak az újkoriakkal. A valós megfigyelések mindkét esetben bőven a becsült tartományba estek, vagyis azt támasztják alá, hogy nem is annyira környezeti okok vannak az utóbbi száz évben megugró rákesetek mögött (bár, például a dohányzás korábban említett szerepe kétségbevonhatatlan), hanem a megnövekedett várható élettartam, ami egy további lényeges kockázati tényező (a daganatos betegségek közel háromnegyede 60 éves kor felett jelentkezik).

A korabeli maradványok tanulmányozásában feltűnő, hogy a kór már akkor sem volt tekintettel a társadalmi státuszra. A szibériai Arzsán közelében feltárt vaskori szkíta királysírok egyikében egy súlyosan beteg 40-50 éves férfi maradványaira bukkantak. A mesés kincsekkel megrakott kamrából előkerülő csontvázat tetőtől talpig mikroléziók borították, arról tanúskodva, hogy az egykori uralkodó halálát egy rengeteg metasztázist kialakító, agresszív rák-típus okozhatta. Mivel a csontokból kinyert fehérje mintákban magas prosztata specifikus antigén (PSA) koncentrációt is leltek, jó okkal feltételezhetjük, hogy prosztata rák lehetett a halálozás oka. De szintén dagant okozta I. Ferdinánd nápolyi király (Mátyás apósa) halálát is. A nápolyi San Domenico Maggiore apátság szarkofágjaiban nyugvó, korpulens Ferdinánd mumifikálódott holttestén számos tumorra figyeltek fel az egykori uralkodó exhumálása után. Ezek szövettani vizsgálata már sejtette, hogy egy vastagbél eredetű daganat áttétjéről van szó és ezt későbbi genetikai elemzések is alátámasztották: a tumorból izolált minta a K-RAS onkogén olyan mutációját hordozta, ami ma is gyakran felfedezhető vastagbélrákok esetében. A maradványok további elemzése arra is utal, hogy a rák kialakulását egy lényeges környezeti tényező, konkrétan Ferdinánd mértéktelen húsfogyasztása is katalizálhatta, amely számos tanulmány szerint potenciális növeli a rák kockázatát.

Daganatos betegségek a Magyarország területén előforduló leletanyagban sem ritkák. A Dr. Molnár Erika, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének adjunktusa és munkatársai által folytatott paleoonkológiai vizsgálatok az ország különböző területén feltárt sírokban, a késői ókortól a középkorig datálható maradványokban egyaránt bebizonyították a csontdeformáló áttétek jelenlétét. Legutóbb pár napja megjelent cikkükben három újabb esetet írtak le, amelyeket a Graphisoft-park építése során feltárt római kori sírokból, valamint az esztergomi Bánom-dűlő környékén egykor húzódó Solva erőd temetőjéből származó lelet-anyag feldolgozása során találtak. Szintén a közelmúltban jelent meg a Pécsi Egyetemen dolgozó Márk László csoportjának egy publikációja, amelyben egy Szombathelyen feltárt késő-római sírból előkerült dagantos csont molekuláris elemzése során a rák patogenezise szempontjából fontos fehérjék emelkedett szintjét mutatták ki. Ezek az i. sz. 1.-5. századból származó maradványok jelentik az ország területén fellelt legrégebbi rákos eseteket és, bár pontos tumor-gyakoriságot a rendelkezésre álló vizsgálati anyag hiányosságai miatt nehéz lenne becsülni, jól mutatják, hogy az egykori Pannónia területe sem volt soha mentes daganatos megbetegedésektől.

A rák nem új keletű betegség, mindig is velünk volt. De míg évezredeken át nem ismertük, nem ismerhettük fel a betegség komplexitását és sokféleségét, így lényegében csak a betegek szenvedéseinek csökkentésére törekedhettünk, a történelem során most először csillan fel valódi reménysugár arra, hogy úrrá lehetünk felette. Számos formája mára gyógyíthatóvá vált, és az immunterápiás eljárások megjelenése reményt ad, az eddig legyűrhetetlennek tűnő formáinak visszaszorítására is. A betegség kialakulását befolyásló tényezők pontos megismerése segíthet abban is, hogy ahol lehetőségünk van rá, ott csökkentsük a kockázatot. Mert a legjobb terápia azért továbbra is a megelőzés.

(További érdekességek a témában a NYTimes és a Discover Magazin cikkeiben olvashatók. Az első kép Molnár Erika tulajdona; a csont-metasztázisok ábrázolása innen származik.)

Jha P (2009) Avoidable global cancer deaths and total deaths from smoking. Nat Rev Cancer 9: 655-664
Rehemtulla A (2010) Dinosaurs and ancient civilizations: reflections on the treatment of cancer. Neoplasia 12(12): 957-68.
Monge J, Kricun M, Radovčić J, Radovčić D, Mann A, et al. (2013) Fibrous Dysplasia in a 120,000+ Year Old Neandertal from Krapina, Croatia. PLoS ONE 8(6): e64539. doi:10.1371/journal.pone.0064539
Schultz M, Parzinger H, Posdnjakov DV, Chikisheva TA, Schmidt-Schultz TH (2007) Oldest known case of metastasizing prostate carcinoma diagnosed in the skeleton of a 2,700-year-old Scythian king from Arzhan (Siberia, Russia). Int J Cancer 121(12):2591-5.
Ottini L, Falchetti M, Marinozzi S, Angeletti LR, Fornaciari G (2011) Gene-environment interactions in the pre-Industrial Era: the cancer of King Ferrante I of Aragon (1431-1494). Hum Pathol 42(3):332-9.
David AR, Zimmerman MR (2010) Cancer: an old disease, a new disease or something in between? Nat Rev Cancer 10(10): 728-33.
Wang Y, Zhang T, Wang W (2011) An old disease, a new disease or something in between: evidence from China. Nat Rev Cancer 11(1):76.
Karpozilos A, Pavlidis N (2004) The treatment of cancer in Greek antiquity. Eur J Cancer 40(14): 2033-40.
Wu YL (2011) Body, gender, and disease: the female breast in late imperial Chinese medicine.  Late Imp China 32(1): 83-128.
Gerszten E, Allison MJ, Maguire B (2012) Paleopathology in South American mummies: a review and new findings. Pathobiology 79(5): 247-56.
Nerlich AG, Rohrbach H, Bachmeier B, Zink A (2006) Malignant tumors in two ancient populations: An approach to historical tumor epidemiology. Oncol Rep 16(1): 197-202.
Merczi M, Marcsik A, Bernert Z, Józsa L, Buczkó K, et al. (2014) Skeletal Metastatic Carcinomas from the Roman Period (1st to 5th Century AD) in Hungary. Pathobiology 81(2):100-111.
Molnár E, Marcsik A, Bereczki Z, Schmidt-Schultz TH, Schultz M, Palfi G (2009) Malignant tumors in osteoarchaeological samples from Hungary. Acta Biol Szeged 53(2): 117-124.
Bona A, Papai Z, Maasz G, Toth GA, Jambor E, et al. (2014) Mass Spectrometric Identification of Ancient Proteins as Potential Molecular Biomarkers for a 2000-Year-Old Osteogenic Sarcoma. PLoS ONE 9(1): e87215. doi:10.1371/journal.pone.0087215