A szülői gondoskodás teljesen természetesnek tűnik számunkra, s a körülöttünk levő világ valóban nem szűkölködik más "k-stratégistákban". Utóbbi szempontjából igazán mindegy, hogy az apa vagy az anya (vagy mindkettő) igyekszik az utódok korai napjait egyengetni, mégis a laikus szemlélő nagyobb eséllyel asszociál a gyermekeit óvó (állat) szülőről egy nőstényre, mint egy hímre.

Nem véletlen persze mindez, hiszen az emlős fajok kevesebb mint 5%-nál dokumentálták eddig az apai gondoskodás valamilyen formáját, ami azért nem sok. Különösen, ha a madarakkal vetjük össze, ahol ugyanez az arány 90% felett van. Utóbbiak esetében minden jel szerint akár komoly evolúciós hagyománya lehet mindennek, hiszen egy, a napokban megjelentt cikk tanulsága szerint már számos dinoszaurusz faj (akik a madarakhoz hasonlóan az Archosauria csoportba tartoznak) esetében az apa vigyázott a tojásokra. 

Az elmúlt évek során számos "dino-tojás" felfedezés született, és az sem volt ritka, hogy a fosszilizálódott tojások közelében egy-egy felnőtt, (feltételezett) szülői csontváz is előkerült. Ez önmagában persze csak azt látszik bizonyítani, hogy a szülői gondoskodás nem volt idegen a Jura kor lakóitól, de hogyan tudhatjuk meg a delikvensek nemét?

Közvetlen nemmeghatározás lehetőségének hiányában, a szóban forgó kutatás szerzői két indirekt módszert választottak.

Egyrészt az állatok (becsült) méretét (x tengely = log(testsúly)) vetették össze a fészekaljak nagyságával (y tengely = log(fészekalj űrméret)). Ez azért informatív, mert ha a ma élő madarakat vesszük alapul igen jellegzetes összefüggés fedezhető fel etéren: ahol a fészekalj nagysága relatíve nagyobb, ott általában az apa a felelős a kikeltésükért (lásd struccok, emuk). (Ennek az lehet az oka, hogy a fészekre vigyázni nagy energiabefektetés - akárcsak tojást rakni. A nőstények így csak mindig a másik kontójára feccelhetnek az egyikbe több energiát.) A vizsgált fajok (Troodon, Oviraptor és Citipati) szóbanforgó értékei (az ábrán piros rombuszok jelzik) pedig inkább az apás csoportba estek, mint az anyásakba.

A másik módszer a "szülők" csontjainak vizsgálatán alapul, és azon a megfigyelésen, hogy a tojásrakás, a komoly kálcium igény miatt, nyomot hagy az ifjú anyákon. (A kálciumot ugyanis a csontjaikból vonják el, így tojásrakás után csontritkulás fedezhető fel bennük.) Ilyesmi nem fedezhető fel a dino-szülőkben, így ezek vagy hímek kell legyenek (a szerzők szerint), vagy olyan nőstények, akik nem raktak a közelmúltban tojást.