(A szokástól eltérően, most előirattal indítunk: a következő posztban annak a közösségnek a genetikai eredetéről lesz szó, amelyik ma a Kárpát-medencében él és magyarként határozza meg magát. Ha valaki nagyon tudni véli, hogy a posztban foglaltakból szó sem igaz, akkor igazát kérem peer-reviewed cikkekkel támassza alá, ellenkező esetben a moderálás kíméletlen lesz.)

Amikor korábbi posztokban a Föld belakásának apropóján az emberi sokféleség kialakulásának eredtünk nyomába, már egy kicsit kiveséztük azokat a genetikai "nyomokat", amelyek ilyenkor megkönnyítik a kutatók dolgát. A legjelentősebb valószínűleg a DNS szintjén megfigyelhető sokszínűség csökkenése, ahogy távolodunk a populáció eredetének színhelyéről.

(Az ok elég prózai: képzeljük el a kiindulási populáció genetikai diverzitását - durván azt, hogy egyes géneknek hány különböző variánsa van jelen -, mint egy befőttesüveget pl. öt színű üveggolyóval a belsejében. A populáció kisebb csoportjai felkerekednek és egyre távolabb jutnak, kolonizálva az újabb és újabb területeket - ezt úgy szimulálhatjuk, hogy az üvegből kiveszünk találomra egy marék üveggolyót, átteszük egy másik üvegbe, majd minden golyót "megduplázunk" (egy ugyanolyan színű golyót teszünk még be mellé). Ha ezt kb. 10x megismételjük, akkor jó eséllyel már kevesebb mint öt szín lesz a legutolsó üvegben. Ráadásul a valóság ennél árnyaltabb, hiszen a vándorútra kerekedő csoportok egyedeit általában rokoni kötelékek kötik össze, vagyis igazából nem is teljesen véletlenszerű az a "markolás", egyes színek eleve túlsúlyban lesznek.)

Ezt az elvet követve, nemcsak azt lehet visszakövetni, hogy miként ered Afrikából minden más kontinens lakója, de, mint azt az amerikai kontinensek őslakóin keresztül láttuk, azt is, hogy miként terjeszkedett az emberi jelenlét az egyes kontinenseken. 

Nincs ez nagyon másképp a mi öreg kontinensünk esetében sem: a genetikai variáció és annak változása, sokat elárul Európa belakásáról, még ma is. A kontinensen belül a legnagyobb diverzitást délen, dél-keleten találjuk, a legkisebbet pedig északon és észak-nyugaton. 

Ha a különböző európai nemzetek képviselőitől DNS mintát veszünk, majd azt átpaszírozzuk a megfelelő matematikai algoritmusokon, akkor az is szembeötlő lesz, hogy Európa genetikai diverzitása általában is a földrajzi vonalak mentén változik: a déli nemzetek jobban hasonlítanak egymásra, mint az északiakra, ill. ugyanez igaz a kelet-nyugat tengelyre is. Persze eközben a kontinensen belül folytonosság figyelhető meg: bár egy svéd és egy olasz a skála ellentétes pontjain van jelen, a köztük levő közösségek "áthidalják" ezt a genetikai szakadékot (a finnek különutassága csak látszólagos: bár ők eleve egy igen kicsi csoportra vezethetők vissza, ha a balti népeket ill. fehéroroszokat és oroszokat is bevették volna a vizsgálatba, a folytonosság ott is jelen lenne).

Ennek a mintázatnak az elsődleges oka három olyan eseményben keresendő, amelyek bőven túlmutatnak a kontinens standard történelmi időskáláján (görögök, rómaiak, satöbbi). Az egyik, mint azt már korábban említettem, a kontinens H. sapiens által történő eredeti belakása, durván 40,000 éve. A második a legutóbbi jégkorszak után a lakatlanná vált területek (újra)belakása a mediterrán refugiumokból, végül a harmadik a mezőgazdaság dél-keleti irányból történő elterjedése 8-10,000 évvel ezelőtt. Az évezredekkel később történő populációs mozgások (pl. népvándorlások) már nem tudták az így kialakult genetikai térképet fenekestül felforgatni, bár némi nyomot azért hagytak rajta (feltehetően ezért is "vékonyabb" K-Ny irányban a fenti ábrán a tengely).

Ami számunkra érdekes a fenti ábrán, hogy honfoglaló őseink ellenére, genetikailag Magyarország lakói pont ott vannak, ahol ilyen különleges nemzeteredet történet nélkül is elvárnánk: a szerbek, románok, csehek és osztrákok között. (Bár az itt idézett tanulmány viszonylag kis mintaszámmal dolgozik, fontos megjegyezni, hogy sok másik - és így összességében több száz fős mintára kiterjedő - kutatás is hasonló következtetésre jutott. A klasszikus ázsiai, s így a honfoglalókhoz köthető genetikai markerek kb. 5-10%-ban fedezhetők fel ma a magyarság és körülbelül hasonló arányban a székelyek genetikai állományában.)  

Mi lehet az oka ennek? Két magyarázat kínálkozik azonnal: egyrészt elképzelhető, hogy a Magyar Királyság (majd a Monarchia) folyamatos kulturális asszimilációjához kapcsolódó genetikai keveredés fokozatosan "kihígította" a honfoglalók génjeit. De az sem zárható ki, hogy a honfoglalás már a kezdetekben is elsősorban kulturális síkon zajlott: a honfoglalók leigázták Pannónia eredeti lakóit, rájuk kényszerítve nyelvüket és szokásaikat, de velük nem keveredtek, s így viszonylag hamar kihalt, kihígult a genetikai vonaluk. (Ilyesmi zajlott le Angliában is a norman, ill. egyesek szerint az őket megelőző angolszász hódítók vonatkozásában is.)

A kérdést eldöntendő, Raskó István csapata honfoglaláskori sírokból származó csontok mitokondriális DNS-ét (mtDNS) kezdte megvizsgálni, és összehasonlítani a jelenkori magyar népesség megfelelő genetikai anyagával. (Megj.: az apai ágat tükrüző Y kromoszóma vizsgálata is nagyon hasonló eredményeket hozott). Első, és igen felületes, pillantásra az adatok inkább a fokozatos keveredés hipotézisét látszanak alátámasztani: az ősi mtDNS mintázatok szignifikánsan különböznek a mai magyar (és székely) mintákban találtaktól,  sokkal több karakterisztikus ázsiai markert hordozva. ("Ancient" = honfoglalók; "Hun" ill. "Sek" = jelenkori magyarok ill. székelyek. Az alábbi ábrák tengelyei nem azonosak a korábbi ábra tengelyeivel, de azért a genetikai és földrajzi eloszlás közti összefüggés itt is felfedezhető.)      

A második, kutakodóbb, pillantás azonban elég egyértelműen a "csak kulturális asszimiláció" szcenárió mellé teszi a voksot. Ugyanis pusztán a honfoglalás kori csontok vizsgálata nem tudhatja eldönteni, hogy azok konkrétan a honfoglalók (ill. közvetlen leszármazottaik), vagy az őslakók maradványiról beszélünk. Viszont, ha azt is megnézzünk milyen sírból kerültek elő a csontok, az már közelebb vihet a végső magyarázathoz. Raskóék pont ezt tették és az eredmény magáért beszél: azoknak a síroknak a maradványai, amelyek tárgyi tartalma (ló koponyák, fülbevalók, övek, stb) előkellő státuszra utal ("Classicals" az alábbi ábrán), különösen gazdagok voltak nem-európai (lásd később) DNS markerekben. Ezzel szemben a "plebejus" sírokból előkerült maradványok ("Comm") közép-európai markerekben bővelkedtek, és sokkal közelebb állnak a ma is itt élők genetikai állományához. (A két csoport keveréke, ezek képezték az előző ábrán az "Ancient" csoportot, értelemszerűen köztes helyzetet mutatott.)    

A honfoglalók érdekessége egyébként, hogy genetikailag nemcsak a Kárpát-medence korábbi lakóitól különböztek, de sokszor egymástól is. A tizenegy, különböző sír maradványai nyolc különböző haplotípust rejtettek magukban: ázsiai, közel-keleti és kelet-európai (ez esetben az Uralra és környékére kell gondolni) genetikai mintázatokkal egyaránt találkozhatunk. A jelek arra mutatnak, hogy az "Őshazában", Magna Hungariában, Levédiában és Etelközben eltöltött évszázadok (és az ott élő más törzsekkel való kapcsolat) rajta hagyták a nyomukat a honfoglalók örökítő anyagán.

UPDATE (09/04): Most került fel a Nature honlapjára is egy cikk az európai genetikai diverzitásról. Kb. ugyanazt tartalmazza, mint amit a posztban már leírtam (ami nem meglepő, révén döntően ugyanazokat az adatokat használták, plusz még néhány kelet-európai mintát), de mivel az ábrájuk talán egy picit jobb, legyen az is itt.

   

Lao O, Lu TT, Nothnagel M, Junge O, Freitag-Wolf S, et al. (2008) Correlation between Genetic and Geographic Structure in Europe. Curr Biol 18(16): 1241-1248.
Tömöry G, Csányi B, Bogácsi-Szabó E, Kalmár T, Czibula A, et al. (2007) Comparison of maternal lineage and biogeographic analyses of ancient and modern Hungarian populations. Am J Phys Anthropol 134(3): 354-368.
Novembre J, Johnson T, Bryc K, Kutalik Z, Boyko AR, et al. (2008) Genes mirror geography within Europe. Nature doi: 10.1038/nature07331