Amikor alig pár hete boncolgattam a kevesebb mint 200 mikronos Megaphragma mymaripenne sejtbiológiai különcségeit, már utaltam rá, hogy az a méret, fizikai okokból is az elképzelhető rovarméretek alsóbb határát súrolja. Annyi pontosítást azért megérdemel a dolog, hogy "az aktív repülésre képes, táplálkozó és szemmel tájékozódó" rovarok elméleti-minimumát közelíti (számos más, függetlenül összemenő, de hasonló jellegű csoport is kb hasonló mérettartományt mondhat magáénak). Ha azonban a fent említett kitételben szereplő megkötéseket is elvetjük, eljuthatunk a rovari lét feltételezett abszolút méretminimumához.
Ezzel a mérettartománnyal - kb 80 mikron - egy parazita és röpképtelen darázsfaj, a Dicopomorpha echmepterygis hímjei büszkélkedhetnek, akiknek sem szemeik nincsenek (fejükön csak tömszi csápokat láthatunk), sem szárnyaik - ennek megfelelően látóközpont nélküli agyuk, illetve repülő-izom mentes testük még kisebb lehet - és szájszervek hiányában táplálkozni sem tudnak. Életük egyetlen eseménye, hogy viszonylag jól fejlett lábaikon a közelben levő nőstények hátára másznak és párosodnak velük.
Huber JT, Noyes JS (2013) A new genus and species of fairyfly, Tinkerbella nana (Hymenoptera, Mymaridae), with comments on its sister genus Kikiki , and discussion on small size limits in arthropods Journal of Hymenoptera Research 32: 17–44, doi: 10.3897/JHR.32.4663