A 2012-es orvosi Nobel díj megérdemelt helyre került. Az egyik díjazott, John Gurdon már életében legenda státuszba került (Cambridge egyik legjob intézete - ahol ő is dolgozik - már évek óta a nevét viseli), a másik személy díjazása pedig csak idő kérdése volt, ezzel mindenki egyetértett.
John Gurdon volt az első személy, aki bebiznyította, hogy megfelelő körülmények között egy differenciálódott testi sejt is képes egy egész embrió létrehozására - ehhez afrikai karmosbékák bélsejtjeinek sejtmagját ültette be sejtmagtalanított petesetjükbe, és egy normális békát (az eredeti klónját) kapott. Évtizedekkel később ugyanezzel a módszerrel hozták létre Dollyt, az első klónozott emlőst, és hasonló módszereket próbáltak használni nyulak, macskák, kutyák és majmok klónozásánál is. (Gurdonnal itt olvasható egy jópofa beszélgetés, a klónozás - vagy szaknyelven "sejtmag transzfer" - története, pedig itt ismerhető meg.)
Ahogy egyre plauzibilisabbá vált az emberi klónozás, természetesen úgy növekedett az ellenállás a technológiával szemben - hiába volt hatalmas gyógyászati potenciál a klón-alapú őssejtvonalak kialakításában.
Az elmérgesedő vitát végül a másik díjazott, Shinya Yamanaka felfedezése oldotta fel. Yamanaka csoportja azkat a faktorokat kereste, amelyek különlegessé teszik a petesejtet, vagy legalább is utánozni tudják annak különleges milliőjét, és a differenciált sejtprogram "reboot"-olásával ismét lehetővé teszi, hogy bármivé átalakulható őssejtekké válnak. Az így felfedezett Yamanaka faktorok bevitelével mára számos sejttípusból ún. indukált pluripotens őssejt (iPS) alakítható ki, ami ma az őssejt-alapú terápiák elsőszámú résztvevője.
