Nyilván senkit nem hagyott nyugodni a kérdés, de nyugalom, már itt a válasz, amely az "egymillió légy nem tévedhet" érvrendszer kikezdhetetlen logikájával közelíti meg a kérdést:

"A homeopátiás kezelés hatásosságát számos vizsgálat igazolja. A nyugati orvoslás által előírt feltételeknek e vizsgálatok egy része nem felel meg. Ennek oka a homeopátia azon sajátosságában rejlik, hogy a gyógyszer kiválasztása egyénre szabott, nem betegségre, így ugyanazon panaszra, tünetcsoportra más és más homeopátiás szert alkalmazunk. A nyugati orvoslás (egy csoport egy szer, másik csoport placebo) vizsgálati kritériumát a homeopátiás kezeléseknél legtöbbször nem lehet kivitelezni. [...] Legjobb bizonyítékot [a homeopátia hatékonyságára] a páciensek sokasága szolgáltatja, akik évek óta jó eredménnyel használják a homeopátiás szereket, még akkor is, ha ennek a kezelésnek a pontos hatásmechanizmusa ma még nem ismert. Az a módszer, ami több mint 200 éve, a támadások ellenére fenn maradt, és egyre népszerűbb, elterjedtebb, az a módszer tud valamit."

Ha jól értem, ezek szerint a Boiron sem ért rendesen a homeopátiához, hiszen számos terméküket "terápiás területek" szerint osztályozzák. Hát hol marad így, a személyreszabott orvoslás, kérem?!?

Az állatháziasítás szinte soha ki nem meríthető nyersanyaggal látta el a fejlődésgenetikusokat: a kiscsillió mesterségesen kiválasztott tulajdonság, amire aztán a gazdák szelektáltak, általában számos genetikai okot takar. Ezen genetikai okok megtalálása részben új adatokkal gazdagítja embriológiai ismereteinket, részben pedig már meglevő ismereteket támaszt alá, független adatosoraival.

A most következő példa leginkább az utóbbi kategóriába tartozhat. A lovak világos, ill. fehér szőrszínet okozó mutációk közül már jó párat ismerünk, mint ahogy az is tudott, hogy a szőr színét biztosító pigmentsejtek, a melanociták, az úgynevezett velődúc sejtjeiből jönnek létre. Ezen sejtek túlélése nagyon fontos a söté pigmentáció kialakulásakor és elpusztulások fehér szőrszínt okozhat a lovakban (is) - volt erről már szó errefele is.

Nemrég jelent meg Szedmák András „Mi az igazság? Az evolúció mint biológiai képtelenség” című könyve (Agapé kiadó). A szerző, állítása szerint, "természettudományos és teológiai" szempontból szeretné bemutatni az evolúció "képtelenségét". Gyorsan beszereztem egy példányt és most megpróbálom elemezni ezeket a bizonyos természettudományos érveket. A vallásos érveket természetesen nem bolygatnám, de igazán felcsigázott a szerző állítása, miszerint: "A tudományos kérdésekhez való hozzáállásunkban alapjaiban objektívek kívánunk maradni." (9. old) Lássuk, mennyire teljesíti a szerző saját vállalását! Az apraját a végére tettem, annak, aki esetleg szeretné bogarászni, mit találtam olvasás közben. (Mielőtt valaki megkérdezni, szándékosan hoztam Wikipediás hivatkozásokat ahol csak tudtam, nehogy azzal lehessen vádolni, hogy a kívülállók számára hozzáférhetetlen anyagokból dolgozok.)

Maga a kukorica évezredes kultúrnövény, a világon az egyik legnagyobb mennyiségben termesztett gabonaféle. Egy teljesen "természetellenes" élőlény, a vadonban, állandó emberi gondoskodás nélkül életképtelen, például a kukoricacsövön szorosan egymás mellett elhelyezkedő magok egymást fojtanák meg, ha magukban kellene csírázniuk, nem vetnénk el őket. Régi története ellenére a huszadik században a genetika eredményei forradalmasították a kukoricatermesztést, ezzel jelentősen megnövelve a terméshozamát. Ma azt járnám körbe, mi az a hibridkukorica és hogyan készül az a vetőmag, amiből az általunk is fogyasztott kukorica nő. (Ő itt balra Centeotl, a kukorica istene)

"A genetikusok hamarosan megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a liszenkoisták, miután sem egzakt adatokkal, sem érvekkel nem tudták eloszlatni ellenfeleik kételyeit, ellenséggé nyilvánították őket, s meggyőzés helyett semmi aljasságtól vissza nem riadva a kényszer fortélyait alkalmazták. A genetika tételeit tagadták, elferdítették, kiforgatták, meghamisították, leszólták, rágalmazták. A genetikusokat fenyegették, elnyomták, elhallgattatták, rágalmazták, meghurcolták, üldözték, állásukból elbocsátották. [...] A kényszerítés leghatásosabb formája a megbélyegzés volt. A genetika művelőit olyan elítélő nevekkel és jelzőkkel illették, amelyek előbb-utóbb retorziókra vezettek."

A fenti sorok Igali Sándor "A lisznekoizmus Magyarországon" c. írásából származnak és joggal hihetnénk, hogy így 2012-ben ezek már csak amolyan tudománytörténeti érdekességek, amelyeken elborzadhatunk, csóválhatjuk a fejünket és örülhetünk, hogy egy jobb korban élünk.

De sajnos nem ez a helyzet, az igazság az, hogy ha a "liszenkoistákat" lecseréljük "GMO-ellenesekre", akkor ennek a pár mondatnak minden egyes szava megállja ma is a helyét.

The development of zebrafish embryos from a fertilized egg into a multicellular structure involves series of well coordinated morphogenetic movements and patterning events, such as the establishment of the anteroposterior (AP) and dorsoventral (DV) axes. Although several genes important for early ontogeny have been identified during the past decades, our understanding about the regulation of these processes is still incomplete.
To identify new genes involved in the establishment of the dorsal side we recently performed a comparative full transcriptome screen using untreated and rescued ichabod (ich) mutant embryos. This approach identified rnd1l as one of the previously uncharacterized genes involved in DV specification.
Rnd proteins belong to the Rho subfamily of small GTPases, but, unlike other members of the subfamily, they do not hydrolyze GTP. They are involved in the regulation of cell-cell adhesion, the reorganization of the actin cytoskeleton and, consequently, in the fine-tuning of the cells’ migratory behaviour. Rnd1 proteins in particular have been shown to antagonize both E-cadherin and RhoA function. As E-cadherin and G-protein signalling are both essential for gastrulation movements, there is a high likelihood that zebrafish Rnd1 homologues are also implicated in these processes.
Our preliminary results show that rnd1l expression starts in a few cells on the presumptive dorsal side, but later it extends to all mesodermal precursors and is elevated in the axial mesoderm. Accordingly, our loss of function analysis suggests an important role for rnd1l in the regulation of convergent extension movements during gastrulation.
Interestingly, during somitogenesis rnd1l expression can not be detected anymore in the axial mesodermal precursors. At the same time it is highly upregulated in the developing eyefield and shows a dynamic expression in the hindbrain area. Loss of rnd1l function results in severe defects during eyefield separation, an event also marked by series of morphogenetic cell movements.

A "kloroplasztisz zsákmányolás" (chloroplast capture) egyszerre bosszantó és érdekes jelenség. Bosszantó, mert alaposan képes megkavarni a törzsfákat, viszont pont ezért érdekes is.

A plasztiszok, a növényi sejt "napelemei" (hogy kellően leegyszerűsítő és populáris hasonlattal éljek), azok a citoplazmában felfedezhető sejtorganellumok, amelyek a napenergia kémiai energiává alakítását végzik (és nem mellesleg a növények - többnyire - zöld szinét is adják. Mint társ-organellumuk, a mitokondrium, maguk is egy ősi bakteriális szimbiózis leszármazottai, és még máing rendelkeznek bizonyos mennyiségű saját DNS-el, amely számos, a működésükhöz elengedhetetlen fehérjét kódol.

Akárcsak a növényi sejt sejtmagban levő genetikai anyaga, ezek is többynire "vertikálisan" öröklődnek, vagyis szülőről utódra szálnak, de - és ez a történetünk szempontjából igen fontos de - léteznek olyan kivételes esetek, amikor egyes növényfajok minden jel szerint egy másik növényre specifikus kloroplasztiszt hordoznak. A jelenség ritka, de nem annyira, hogy számos példa ne létezzen rá - ami azt sugallja, hogy valami általános és viszonylag rendszeresen ismétlődő mechanizmus bábáskodhat a kialakulásánál,, ugyanakkor mindmáig kevés kíséreletes úton is alátámasztott magyarázat létezett az okokra vonatkozóan.

Lamarckista, liszenkóista - L-betűs szitokszavak minden genetikus szótárában. Arra utalnak, hogy valaki képtelen megérteni a modern biológia alapját képző evolúciós elmélet lényegét, mely szerint a genetikai anyag örökletes változásai a tanult jellegektől függetlenül jönnek létre. Épp ezért a kovácsnak nem lesz izmosabb a gyereke és a vallási okból évszázadok óta gyakorolt körülmetélés sem hozott még létre előbőr nélküli férfiakat az érintett népcsoportokban.

Azonban, ha őszinték vagyunk, Jean-Baptiste Lamarck és Trofim Gyenyiszovics Liszenko egy napon említése, bármilyen környezetben, mélyen igazságtalan előbbivel szemben. Hiszen míg a szovjet agronómus nettó dilettáns és eredményhamisító volt, a francia természettudós a maga korának kiemelkedő kutatója lett, akinek úttörő szerepe volt az evolúciós gondolkodás Darwin előtti fejlődésében.

Ismét a Fogasházban, de ezúttal csütörtökön este 7-kor várunk minden érdeklődőt.

Kutyák tekintetkövető viselkedésének vizsgálata eye tracker módszerrel
Gergely Anna, ELTE Etológia Tanszék (http://kutyaetologia.elte.hu/)

Az utóbbi évek kutatási eredményei azt igazolják, hogy a kutyák és a preverbális csecsemők kognitív képességei gyakran hasonlóak. Senju és Csibra kimutatta, hogy a 16 hónapos babák tekintetkövető viselkedése kommunikatív helyzethez kötött. Vizsgálatunkban egy új módszerrel (eye tracker módszerrel) rögzítettük a kutyák nézési viselkedését, és azt találtuk, hogy ők is hajlamosabbak követni az emberi tekintetet kommunikációs kontextusban.

Bennem is hiba lehet, hiszen nem tudok egy pszeudogénekről szóló posztot nem úgy kezdeni, hogy Murphy "ami elromolhat, az el is romlik"-ja hatványozottan igaz, ha a genomról van szó, de hát ez van, nézd el nekem kedves olvasó.

Mert igen, azok a gének, amelyekre már nincs szüksége az élőlénynek, lassan de biztosan "elromlanak", olyan mutációkat szendek össze, amelytől működésképtelenné válnak (de ami nem zavarja az állatot, hiszen amúgy sincs szüksége az általuk kódolt fehérjékre). Genetikai fosszíliaként üldögélnek a genomban, sorsuk a legtöbb esetben a teljes elsorvadás.

Láttunk már ilyesmit a méhlepényesek és a szikanyagot kódoló vitellin gének, illetve a hangyászok és sziláscetek, és a fogzománcot kódoló gének esetében. És most egy újabb remek példát adhatunk ehhez az egyébként is szórakoztató listához.

Érdekes kutatási terület a tömegvonzás élőlényekre gyakorolt hatása, ám elég nehezen kutatható. Itt a Földön a nehézkedés alig változik, körülbelül 1 g. Elvileg lehetséges űrhajókkal hosszabb időre is pályára állítani élőlényeket, amik így tetszőleges időt tölthetnek a súlytalanság állapotában, ám ez nem meglepő módon rendkívül költséges.

Richard J. A. Hill és munkatársai ezeket a vizsgálatokat akarták megkönnyíteni, ecetmuslicákon vizsgálták a csökkentett gravitáció hatásait itt a Földön. Ehhez egy viszonylag új módszert vettek igénybe, amit ékes angol kifejezéssel "diamagnetic levitation" -nek vagy magyarul diamágneses lebegésnek hívnak. Három csoportot különítettek el, az első gyakorlatilag teljes súlytalanságban élt (0g), a második a szokásos nehézkedés mellett (1g), a harmadik viszont a szokásos nehézkedés kétszerese alatt görnyedezett (2g). Ez a berendezés látható az első ábrán.

Méltatlanul kevés figyelmet kapott a napokban a Hatodik Elemen megjelent "ökofilozofálgatás" Kardos-Horváth Jánossal, pedig van egy rész, ahol minden picit is tájékozott embernek el kellett kerekedjen a szeme.

Ugyanis a magyar alternatív rock eme állócsillaga élete és világképe nagy axiomái közé sorolta az alábbiakat:

"A fehér ember testileg, genetikailag, pszichikailag a legsatnyább, viszont neki volt a legnagyobb agya. Nézzünk meg egy néger futóbajnokot, egy fehér futóbajnok azért ritka. Egy sárga meg iszonyatos munkabírású. A fehér ember meg inkább az agyát használta mindig. Voltak persze jobbágyok, de ez inkább már egy kaszton belüli cucc."

Namost ez kellett volna legyen az a pont, ahol az interjút készítő szelíden visszakérdez, "mond János, te tényleg ennyire sötét vagy?", de nem az interjú megy tovább gördülékenyen, mintha mi sem történt volna. De ha már, akkor ez kellett volna legyen az a pont, amelynek megjelenése után minden politikai formáció, amely valaha is közösséget vállalt KHJ-al, kezét-lábát törve határolódik el. De nem, úgy tűnik a többség szerint ezek teljesen rendben levő, vállalható nézetek.

Sosem fogjuk megtudni, hogy min is törhette a fejét, a ma csak Ötzi néven ismert prehisztorikus alpesi juhász, amikor egy tavaszi napon egy nyílvessző fromájában utolérte a végzete. Abban viszont teljesen biztosak lehetünk, hogy sem akkor, sem addigi élete során még véletlenül sem gondolt arra, hogy azon első pár tucat (száz ?) ember között lesz, akinek teljes genetikai állományát felfejtik majd.

Márpedig így történt, ezzel is biztosítva halhatatlanságát és helyét a tudomány panoptikumában.

A napokban világot látott Ötzi-genom nem olyan világrengető, mint a neandervölgyi és denisovai genomok voltak (hiszen csak egy a tucatnyi Homo sapiens genom közül és technológiailag sem jelentett még megközelítőleg sem olyan nagy kihívást), a maga módján azonban mégis érdekes.