Első olvasatra talán értelmetlen szőrszálhasogatásnak tűnhet a címben feltett kérdés, hiszen ha valamilyen módon elérjük a genetikai anyag megváltozását, az nyilván módosítást jelent, ugyanakkor a szemantikázás egyáltalán nem véletlen és fölösleges:
nem kevesebbről szól ugyanis, mint, hogy mit tekintünk ma Európában GMO-nak.
Márpedig az nyilvánvaló, hogy - bár sok szempontból logikus lenne - se a közvélemény, se a törvények nem tekintik egyenlőnek a génmódosítás különböző formáit. Senki nem gondolja GMO-nak a hagyományos, háziasított állat és növényfajtákat (bármennyire is radikálisan különböznek a valóban természetes, vadon élő rokonaiktól), de a határ még csak nem is az egyszerű természetes szelekció és a "mesterséges", emberi rásegítés köt van, hiszen például a mutációk véletlenszerű megjelenésének gyakoriságát nagyságrendekkel megnövelő radioaktív-sugárzáson alapuló módszerek elfogadhatóak a nem-GMO kategóriában, de a pontosabb molekuláris biológiai beavatkozások már nem. Ez a teljesen ad hoc (és ma már kifejezetten zöld-szimpatizáns publicisták szerint is értelmetlen) osztályozás azonban az újgenerációs genomszerkesztési módszerek megjelenésével komoly dilemma elé állítja a törvényhozókat: lehet-e (kell-e) pusztán egy technológia alkalmazását szankcionálni, ha annak eredménye sok esetben az eddigi szabályok szószerint vételével sem eredményez GMO-t?
A 2001/18/EK számú EU-s irányelv definíciója szerint ugyanis
a GMO "olyan szervezet, az ember kivételével, amelyben a genetikai anyagot olyan módon változtatták meg, amely nem fordulna elő a természetben párosodás, illetve természetes rekombináció útján".
Márpedig a mai technológiák egyértelműen lehetővé teszik olyan növények vagy állatok létrehozását, amelyek a természetben is létrejöhettnének - csak rengeteg időbe és pénzbe kerülne a megfelelő mutációt megtalálni (megj.: így, paradox módon, a technológiát ellenző baloldali, zöld mozgalmak végső soron pont azokat az óriási agrocégeket támogatják, akiknek meg van a lehetősége arra, hogy akár a körülményesebb úton is megkeresse a "természetes" variánsokat).
Az újgenerációs genomszerkesztés rengeteg helyen fogja nyilvánvalóan forradalmasítani a biológiát és az orvostudományt, de mielőtt valóban hatékonyan tudunk majd betegségeket gyógyítani, vagy gene-drive-ok révén kártevőket kontrollálni, jó eséllyel a technológia gyümölcsei a táplálkozási láncunkban jelennek majd meg.
Bizonyos szempontból a háziasítás teljes folyamata olyan események sorozatának tekinthető, amelyek során folyton ráerőltettük az akaratunkat növényekre és állatokra, hogy valamit ne úgy csináljanak, ahogy azt egyébként a természetes körülmények között élő őseik tennék. Ne védjék annyira a magjaikat, ne szórják azokat annyira szét, ne termeljenek olyan mérgező anyagokat, amelyekkel a potenciális elfogyasztóikat távol tarthatnák. És ehhez
a mesterséges szelekció során újból és újból elrontottunk géneket, amelyek ezekért a tulajdonságokért felelősek voltak, még ha fogalmunk sem volt arról, hogy mi is történt, csak az eredménynek örültünk.
Az újgenerációs genomszekesztéssel ez a folyamat gyorsítható fel és tehető tudatosabbá: ha jobban értjük, hogy egyes géneknek milyen funkciója lehet, akkor sokkal tudatosabban tudjuk őket céljaink szerint kiiktatni őket. A folyamat eredménye a kérdés, hogy egy ilyen növény GMO lesz-e vagy sem? Az Európai Bizottság a következő hetekben kell döntsön a kérdésben, a tét gazdaságilag sem kicsi, hiszen az EU-s piac egyelőre gyakorlatilag elérhetetlen a GMO jelzővel megbélyegzett növények számára.
Ha pusztán racionális szempontok szerint nézzük, a válasz egyértelműen az kellene legyen, hogy ha a génszerkesztés eredménye pusztán egy, vagy több gén "elrontása", akkor az az aktuális definíció szerint nem (sem) GMO.
Mindennek a szemléltetésére talán az Umeåi Egyetemen kutató Stefan Jansson kérdése a legjobb, amivel állásfoglalásra kényszerítette az ügyben a Svéd Mezőgazdasági Tanácsot.
Jansson a növénygenetikusok kedvenc élőlényével, a lúdfűvel fogallkozik (Arabidopsis thaliana) és egy, a fotoszintézis folyamatában fontos fehérjével, a PsbS-el foglalkozik. A fehérjét előállító génnek számos mutánsa létezett eddig is: radioaktív sugárzás, kémiai mutagenezis és agrobaktériumos génátvitel segítségével előállított, illetve Janssonék létrehoztak genomszerkesztett variánsokat is. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a hatályos szabályok szerint a sugárzással és kémiai mutagén anyagok segítségével előállított lúdfű mutánsok nem tekinthetők GMO-nak, Jansson viszont arra kért választ, hogy az általuk létrehozott variánsok, amelyek mindössze egyetlen, a PsbS funkcióját gátló mutációban különböznek a "természetes" növénytől, minek tekintendők. A Mezőgazdasági Tanács végül a logikus válasz mellett döntött és kijelentette, hogy ezek sem GMO-k.
De nem csak a növények esetében lehet ilyen példákat mondani, hanem az állatoknál is. Sőt, jobban belegondolva ott lehet csak igazán jó példákat lelni: a mesterséges szelekció egyik visszatérő célgénje a myostatin (MSTN), amelynek a szervezetben az izomfejlődés szabályozásában van kulcs szerepe. Ha elromlik, az extra izomtömeg megjelenéséhez vezet, amely "kigyúrt" megjelenést eredményez (egy haszonállat esetén pedig sok-sok kilogramm plusz húst jelent). Emberi mutációk is ismertek, de mint az utóbbi években kiderült, a gazdaságilag fontos Belgian blue szarvasmarhák és Texel birkák, vagy a tenyésztők által kedvelt Bully agarak is a MSTN hibáján alapulnak.
Tavaly, az új genomszerkesztési eljárások robbanásszerű elterjedésével, hirtelen számos kutatócsoport, a világ minden táján, elkezdett MSTN mutánsokat létrehozni: a cikkek mutáns birkákról és kecskékről, malacokról és nyulakról szóltak (utóbbiak a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézetben születtek), sőt még mutáns beagle-kutyusok is a hírekbe kerültek.
És ezeknek a mutációknak mind az a jellemzője, hogy kellő mennyiségű idő és kellő mennyiségű állat esetén akár a természetben is megjelenhettek volna, azaz semmi olyasmi nem keletkezett, ami kimerítené a 2001/18/EK irányelv GMO definícióját.
A svéd döntés, illetve egy analóg német határozat következtében megnőtt az esélye, hogy ezúttal az Európai Bizottság is a józan észre hallgat, így nem meglepő, hogy a "mesterséges" dolgoktól irracionálisan rettegő, ebben a kérdésben igazi ludditaként viselkedő zöld csoportok máris világvége hangulatban vannak és hosszas szemantikázással igyekeznek bizonyítani, hogy a genomszerkesztett növények igenis GMO-k. Az érvelés lényege, hogy az előállításuk folyamán, van egy köztes fázis, amikor a DNS célzott hasításához szükséges enzim DNS formájában is bejut, vagyis "idegen DNS" van a szervezetben, ergo GMO-val állunk szemben. Az érvelés persze egy nem létező problémát próbál relevánsként beállítani: egyrészt a végtermék esetében a teljes növényi genom feltérképezésével (ami ma már szinte rutin feladat számos faj esetében)megállapítható, hogy van-e benne bárhol idegen eredetű DNS (vagyis definíció szerinti GMO-val van-e dolgunk), másrészt alig két hónapja megjelent egy új, igen hatékony eljárás, aminek köszönhetően már az említett köztes-termék sem jön létre.
A zöld szervezetek érvelésének origója, hogy bármi ami biotechnológiai eljárással jön létre, az a releváns szabályok szellemiségében már GMO kell legyen. Ez azonban abszolút nincs így. Pár hete az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) budapesti irodájában tartott szemináriumon, az eredeti EU-s GMO szabályozás kidolgozásában is részt vevő Piet van der Meer elég határozottan foglalt állást amellett, hogy
a korabeli törvényalkotói szándékot "kifacsarták" és nem úgy lett alkalmazva, ahogy azt anno tervezték.
Hogy a GMO-ellenes álláspont abszurditására rávilágítson, van der Meer azt hozta fel példaként, hogy ha egy biotechnológiai módszerrel bázispárra pontosan azt a mutációt hozzuk létre, ami a természetben is előfordul, vagy egy gént önmagával helyettesítünk, az a zöldek fogalmi keretében GMO-vá válna és teljesen más elbírálás alá esne, mint az egyébként vele tökéletesen megegyező genetikai állományú, vadon élő rokona.
Az abszurd helyzet azért állhat elő, mert az alternatív megoldás (az egyes új fajtákat nem előállítási módjuk szerint, hanem egyenként, saját jellemzőik alapján vizsgálnák be, hogy veszélyesek-e, vagy sem) elfogadásával a GMO-ellenes mozgalom elismerné, hogy nincs semmilyen a priori ok, ami miatt egy géntechnológiával előállított növény vagy állat veszélyes kell legyen, hanem esetleges fajta-függő jellegei tehetik azzá, ami alapjaiban rengetné meg az öndefiníciójukat.
A zöld szervezetek már az aranyrizs kapcsán tapasztalt makacs ellenállásukkal egy zsákutcába kormányozták magukat GMO-kérdésben. Most, a genomszerkesztés egy esélyt ad nekik, hogy nagyobb arcvesztés nélkül kihátráljanak, ne kapaszkodjanak görcsösen egy, a hitelüket csak folyamatosan erodáló állásponthoz. Más kérdés, hogy akarnak-e élni ezzel az eséllyel.
Magyarország, a maga, Alaptörvénybe foglalt "GMO mentességével" az elmúlt években fokozatosan vesztett a mezőgazdasági biotechnológia területén betöltött súlyából és a bizonytalan szabályozási és finanszírozási környezet miatt, ma az itthoni növénygenetikusok közül még csak kevesen gondolkodnak egyáltalán a genomszerkesztési technológiák bevezetésén.
Pedig szinte borítékolható, hogy Magyarország sem lesz immunis a genomszerkesztés körüli vitáktól, főleg mert az eljárásnak itthon is egészen kézzelfogható gazdasági haszna lehetne. Az egyik legjelentősebb mezőgazdasági károkozó, a lisztharmat esetében tudjuk, hogy egyetlen növényi gén, az MLO elrontása, széleskörű rezisztenciát hoz létre. Ugyanakkor számos haszonnövényben nem sikerült eddig természetes MLO mutánsokat izolálni és például búza esetében ez nem is várható, hiszen ebben a különleges genomú (hexaploid) növényben három nagyon hasonló gén párhuzamos elrontása szükséges ehhez, ami spontán mutációkkal szinte esélytelen.
Talán pont ezért, talán nem,
a magyar hatóságok egyelőre kivárnak:
amikor decemberben megkerestem a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottságot (GEVB), hogy mi az aktuális, hivatalos magyar álláspont a géneditálással létrehozott, egyszerű, funkcióvesztéses élőlényekről, azt a választ kaptam, hogy a végső döntésért felelős Földművelésügyi Minisztérium Géntechnológiai Hatósága a GEVB szakmai érveinek és az Európai Bizottság nyilatkozatának figyelembevételével hozza majd meg az állásfogallását.
(A borítókép Gardó Gyula munkája. Köszönet jár Sági Lászlónak a poszt elkészítéséhez nyújtott segítségéért. A posztot 2015.02.01-én javítottuk, a magyar hatóságok álláspontjának pontosításáért.)
[A poszt eredetileg a ScienceMeetup blogjában jelent meg.]