Kevés dolgon rugózunk talán annyit, mint a zöld mozgalmak azon furcsa fixációján, hogy csak mert nem tudjuk, hogy a hagyományosan létrehozott növény-fajtákban milyen genetikai változások zajlottak le, egy genetikailag módosított (GM) növényben pedig jobbára igen, az utóbbi valamiért inherensen veszélyes lesz.
Az álláspont abszurditása az évek során egyre jobban látható lett, főleg, amint újabb és újabb dolgokat megtudunk a kedvelt kerti növényeink háziasítása során bekövetkezett genetikai változásokról és egyre inkább kiderül, hogy ezek maguk is sokszor transzpozon szekvenciák beillesztődése során keletkeztek, vagy akár különböző fajok közötti (ún. horizontális) géntranszferek eredményeképpen.
Utóbbi egyik jó példája, mint arról két éve írtam, az oltványozás, amit hosszú, hosszú ideje a világ számos táján gyakorolnak a kertekben - gyakran üzletileg különösen sikeres formában is - és a természetben is számos esetben előfordul két, különböző fajhoz tartozó, de egymáshoz közel növekvő növény "összenövése", de mint az egyre nyilvánvalóbbá válik, a folyamat eredménye több puszta táplálékáramlásnál, a két növényi komponens között bizony genetikai anyag is cserélődik.
Az említett, két évvel ezelőtti cikkben még csak a fotoszintézisért felelős sejtszervecskék, a kloroplasztiszok transzferét igazolták, most azonban ugyanaz a csoport egy sokkal meglepőbb dolgot igazolt: adott esetben teljes növényi sejtmagok és a bennük levő genomok is átjuthanak.
A dohány (Nicotiana tabacum) és dohányfa (Nicotiana glauca) oltványozással létrehozott hibridjeit tanulmányozva arra jutottak, hogy a beavatkozás területén olyan különleges sejtek jönnek létre, amelyek mindkét "szülőfaj" genetikai állományát hordozzák. A növények rendkívüli plaszticitásának köszönhetően, ezek a sejtek izolálhatók és belőlük egy komplett új növény hozható létre. Az így kialakuló új faj a keresztségben a Nicotiana tabauca nevet kapta és érdekessége, hogy fenotípusában egyfajta intermedier a két szülői faj között, sejtjeiben pedig pont a "szülők" kromoszómaszettjének összegét azaz 48+24=72 kromoszómát hordoznak, és a szülők tulajodnságait klasszikus mendeli módon örökítik.
Szemfüles (és tájékozott) olvasók persze vállat vonhatnának, hogy ugyan miben különbözik ez a növénynemesítésben régóta használt protoplaszt fúziótól (aminek elfogadottsága egyébként, mint azt mindig elmondjuk, önmagában röhejessé teszi a mélyzöld szervezetek GMO-ellenes álláspontját). Természetesen egyrészt abban, hogy itt egy laborkörnyezet helyett, ahol a hibridizálandó sejtekről mesterségesen eltávolítottuk a sejtfalat, megkönnyítve a sejtek összeolvadását, a természetben játszódik le a folyamat és egyáltalán nem világos, hogy miént juthat át a teljes genom a két szomszédos sejt (dupla) sejtfalán. De, hogy a rejtély még nagyobb legyen, itt nem is egyszerű sejt-sejt fúzióról van szó: ugyanis a jelek szerint a génáramlás ezen formája esetén a létrejövő hibrid sejtekben csak az egyik szülőre jellemző kloroplasztiszok vannak jelen, azaz "mindössze" a másik szülő sejtmagja jutott át, örökítőanyagostól, citoplazmája nem.
Felmerülhet, hogy jó-jó, de igazából az oltványozás helyén nem keletkeznek ivar-sejtek, így, ha létre is jönnek ilyen hibrid, "frakenstein" sejtek, azok nem járulnak hozzá új generáció megjelenéséhez (magyarán a N. tabauca egyszerű tankönyvi kuriózum). Azonban ez nem ilyen egyszerű: az oltványozás síkjában ugyanis kialakulhatnak (vagy az oltványozás nyomán, vagy későbbi sérülés esetén) új oldlahajtások, amelyek már tartalmazzák ezeket a hibrid sejteket, és ott azok létrehozhatnak virágokat, bennük ivarsejtekkel.
Hogy mennyire lenne életképes és sikeres egy ilyen hibrid-ivarsejt, illetve a belőle kialakuló növényi hibrid az adott környezetben, az természetesen egy releváns kérdés, amire nem tudjuk a választ. Viszont ennek a különleges folyamatnak a puszta léte igazolja, hogy a "természetes" növénynemesítési eljárások gyakran még sokkal kacifántosabb génmódosításokkal járnak, mint a sokat szidott laboratóriumi praktikák.
Fuentes I, Stegemann S, Golczyk H, Karcher D, Bock R. (2014) Horizontal genome transfer as an asexual path to the formation of new species. Nature doi: 10.1038/nature13291.
