A genetika és politika találkozása kapcsán az idén már születtek figyelemre méltó dolgok kishazánkban és aki szereti a botrányszagú eseményeket, nem panaszkodhat az utóbbi napok eseményeire.
Természetesen Jeszenszky Géza elhíresedett jegyzetére utalgatok, amelyről idő hiányában nem tudtam hamarabb írni, de ami késik, az nem múlik.
Jeszenszky ominózus mondata ("A romák közti magas mentális betegségek oka, hogy a roma kultúrában megengedett a testvérek, unokatestvérek közti házasság, vagy a szimpla szexuális kapcsolat.") túlmutat a jóízlés határain és az okfejtést okkal lehetne kritizálni. Sajnos a botrányt kirobbantó Roma Sajtóközpont (RSK) illetve atlatszo.hu a részletes kritika helyett megelégedett egy gyors bűnbakfaragással, ráadásul a szövegek alapján nem lehetünk biztosak, hogy ők maguk sokkal tájékozottabbak-e a témában, mint norvégiai nagykövetünk.
A tájékozatlanság terén a RSK viszi a prímet, akiket olvasva nehéz eldönteni, hogy most azzal van-e bajuk, hogy Jeszenszky rokonházasságról beszél, vagy azzal hogy roma rokonházasságokról. Hogy mi lehet a zavar oka, azt lásd mindjárt, de előbb még van egy dolog, amiről szólnunk kell: az RSK sajtósai sajnálatosan nincsenek képben azzal, hogy mi a "fajelmélet". Utóbbinak ui. egy általában nagyon is hangsúlyos genetikai komponense van, ami viszont Jeszenszky mindkét idézetéből hiányzik, mindkét alkalommal kulturális okokra vezeti vissza nem-túl-hízelgő véleményét.
Ha megpróbálunk objektív forrásokat találni, akkor a témakörben kb. a következő kép állítható össze. A romák között valóban magas a rokonházasságok aránya, egy a kilencvenes évek elejéről származó felmérés szerint míg a nem-roma populációban az első unokatestvérek közti házasságok aránya 0.3% volt, addig a romák egyes közösségeiben ez az arány a 21%-ot is elérhette. S mint azt bármilyen szexuálisan szaporodó élőlény esetében bekövetkezne, ez a magas "beltenyésztettségi" mutató a káros mutációk feldúsulásához, elterjedéséhez vezet. (És igen, az RSK által úgymond ellenpéldaként felhozott európai uralkodócsaládokat is vastagon érintett a dolog, lásd pl. a spanyol-Habsburg uralkodóház esetét.)
Ez alól sajnos a romák sem kivételek, így kifejezetten sok ritka genetikai betegséggel lehet ma roma családok esetében találkozni, amelyek a legkülönbözőbb szerveket (vese, szem, fül, stb.) érinthetik - és bizony, a szellemi teljesítmény is ide sorolandó. Nem találtam jó magyar kutatást, de egy Besztercebánya környékén végzett felmérés szerint a szellemi fogyatékosok aránya, a 6-14 éves korosztály esetében, a nem-roma csoportban tapasztalható 0.9%-val szemben a romák körében az elég sokkoló 21.5%-t ér el. Ennek közel harmada erősen feltételezhető, hogy genetikai eredetű.
Ezek tehát az elég szomorú adatok és ezek tükrében két dolgot lehet egész biztosan Jeszenszkynek felróni: a testvérek közötti esetleges szexuális kapcsolatról semmilyen megbízható adat nincs, így amit ír, az vaskos előítélet. A másik pedig, hogy ugyan van egy erőteljes genetikai komponens a nagyobb arányú mentális betegségek etiológiájában a romák esetében, az még közel sem magyarázza meg a roma és nem-roma közösségek közti éles különbséget.
Az eltérés nem-genetikai (ha általánosítjuk a besztercebányai adatokat, kétharmadnyi) részét nagy valószínűséggel olyan szociológiai okok jelentik, mint a koraszülöttek magasabb száma, illetve a fiatal gyerekek alultápláltsága, amelyek egyaránt a szellemi fejlődés kerékkötőiként működnek. Ezeket az okokat számba se venni súlyos szakmai hiba.
Ugyanakkor mindez persze nem ellensúlyozza azt, hogy a belterjesség egy komoly gond. Gond, amivel foglalkozni kell, és ehhez semmiképpen nem az az út vezet, hogy letagadjuk a meglétét. Sőt, ellenkezőleg: csak a probléma megértése vezethet a megfelelő megoldáshoz. Látni kell ui., hogy a gettószerűen izolált közösségekben törvényszerűen felüti fejét a rokonházasságok problémája, ami ergo ugyanúgy szociológiai (és nem igazán kulturális) problémaként kezelendő, mint az alultápláltság. Természetesen fontos a megfelelő tájékoztattás, hogy ezek a közösségek tudatában legyenek, miért veszélyes ez a magatartás, ugyanakkor azonban borítékolható, hogy a legbiztosabb ellenszere a jelenségnek, ha sikerülne a közösségek (re)integrálása a társadalomba.
