Talán kevés kontextusban igazabb, az unalomig ismételt "régen minden jobb volt", mint ha a paradicsomok ízvilágáról beszélünk.
Aki már evett valódi, klasszikus falusi paradicsomot, az tudni fogja, hogy a nagy tételben termelt modern fajták ízvilága köszönőviszonyban sincs azzal az ízkavalkáddal, amit egy régimódi paradicsom képes nyújtani.
Pedig kinézetre nem feltétlnül evidens ez, hiszen a leggyakrabban boltba kerülő variánsokkal ellentétben ezek a paradicsomok, szottyadtak, gyakran sérültek és nem egyenletesen pigmentáltak.
Mivel azonban a bejövő ingereink elsöprő többsége vizuális, a laikusabb vásárlók - és ők vannak sokkal többen - hajlamosabbak lesznek az esztétikailag többet nyújtó, szép kinézetű paradicsomokat megvásárolni, és max otthon rácsodálkozni - ha van összehasonlítási alapjuk - hogy, jé, ez mennyire szar.
Jó üzlet tehát szép paradicsomot termeszteni, nem véletlen, hogy az egyik boltba kerülő fajta a szerény "Moneymaker" becenevet viseli. Ez és a hozzá hasonló fajták abban különböznek a klasszikus fajtáktól, hogy olyan mutációkat hordoznak, amelynek következtében a gyümölcs már éretlen formában is egyenletesen pigmentált lesz (összességében halványabb, mint a klasszikus fajták és nincsenek a szár közelében sötétzöldebb foltok).
Az egyenletességért az ún. uniform ripening lókusz a felelős, amelynek homozigóta recesszív formája (u/u) biztosítja az esztétikailag előnyös fenotípus kialakulását, ha a domináns forma (U/-) jelen van, akkor a sötézöld foltok/sávok is megjelennek.
Hosszas térképezés végén a hetekben fény derült arra is, hogy az u lókusz az SlGLK2 gént rejti, egy olyan génnek a paradicsom ekvivalensét, ami a többi növényben a fotoszintézis során a kloroplasztiszok kialakulásáért felelős.
A paradicsomban két GLK gén található (SlGLK1 és SlGLK2), de csak az említett fejeződik ki nagyobb mennyiségben a termésben. A recesszív allélt hordozó növényekben a génben egy olyan pontmutáció jelent meg, amibek következtében nem keletkezik funkcionális fehérjetermék (a nagyon kíváncsiak kedvéért: egy nukleotidnyi inszercióról van szó, ami egy korai STOP kodont hoz létre, így a fehérje harmad olyan hosszú lesz, mint normál esetben). S mivel a kloroplasztiszok egyúttal az egyes növényi szövetek zöld színét is adják, a kirakós darabok a helyükre billennek: ezért nincsenek hát sötétzöld foltok a mutánsokban.
(Hogy bebiztosítsák magukat, a kutatók kipróbálták, hogy mi lesz, ha U/U genetikai háttérben csendesítik csak és kizárólagaz SlGLK2-t (CS p35S::SlGLK2), vagy pedig u/u növényekbe beviszik a vad típusú (nem mutáns) gént (OE p35S::SlGLK2). Mindkét esetben a várt fenotípus jelent meg: előbbi növényekben az éretlen termések halványzöldek lettek, mígy utóbbiaknál unfirom sötétek.)
A kloroplasztiszok fejlettsége, azonban az éretlen termés színen kívül még számos más tulajdonságot befolyásol, nem utolsósorban a későbbiek során felhalmozódó cukrok, illetve az érett paradicsom pirosságát biztosító színanyag, a likopin mennyiségét. És akkor vissza is értünk oda, ahonnan elindultunk: ezért rosszabb a szép paradicsom, hiszen kevesebb cukrot tartalmaz.
Persze az is látható, hogy most már az új ismeretek birtokában elképzelhető olyan növény létrehozása, amely egyenletes nagy mennyiségben termeli az SlGLK2-t és így nemcsak egyenletes színű, de mézédes is lesz. Ez viszont a jövő bizonytalan ígérete: most azonban mindenki levonhatja a tanulságot, hogy ha ízlelőbimbóinknak akarunk kedveskedni, paradicsomból csak szottyadtat vegyünk, mert az lesz az igazán finom.
Powell AL, Nguyen CV, Hill T, Cheng KL, Figueroa-Balderas R, et al. (2012) Uniform ripening encodes a Golden 2-like transcription factor regulating tomato fruit chloroplast development. Science 336: 1711-1715.
