Az oktopuszok rejtőzködő képessége legendás és ha egy kicsit jobban szétnézünk, hogy milyen videók keringenek a témában internetszerte, nem nagyon tehetünk mást, mint beállunk a csodálók hosszú sorába, egy kaméleon itt ipari tanuló sem lehet.
Az álcázás bajnokai részben a vadászathoz részben a ragadozóiktól való védekezéshez használják különleges tulajdonságukat, mégpedig igen fifikásan.
Az egyes ragadozók ugyanis napszaktól és mélységtől függően más-más stratégiát használhatnak a kóbor zyakmányok kiszúrására, s ennek megfelelően más-más ellen-stratégia kell a védekezéshez is.
Olyan vízmélységekben, ahova még lehatol a fény, a ragadozók azt használják ki, hogy a testek általában árnyékot vetnek (hiszen a hátukon megakadnak a lefele araszoló fénysugarak), így a felettük úszó sötét foltok jó eséllyel a nap betevőt jelenthetik. Ebben a környezetben az átlátszóság komoly előnyt jelent értelemszerűen, hiszen ha az élőlény nem takarja ki a fényt, akkor nem is vethet árnyékot.
Az oktopuszok rejtőzködő képessége legendás és ha egy kicsit jobban szétnézünk, hogy milyen videók keringenek a témában internetszerte, nem nagyon tehetünk mást, mint beállunk a csodálók hosszú sorába, egy kaméleon itt ipari tanuló sem lehet.
Az álcázás bajnokai részben a vadászathoz részben a ragadozóiktól való védekezéshez használják különleges tulajdonságukat, mégpedig igen fifikásan.
Az egyes ragadozók ugyanis napszaktól és mélységtől függően más-más stratégiát használhatnak a kóbor zyakmányok kiszúrására, s ennek megfelelően más-más ellen-stratégia kell a védekezéshez is.
Olyan vízmélységekben, ahova még lehatol a fény, a ragadozók azt használják ki, hogy a testek általában árnyékot vetnek (hiszen a hátukon megakadnak a lefele araszoló fénysugarak), így a felettük úszó sötét foltok jó eséllyel a nap betevőt jelenthetik. Ebben a környezetben az átlátszóság komoly előnyt jelent értelemszerűen, hiszen ha az élőlény nem takarja ki a fényt, akkor nem is vethet árnyékot.
Nagy mélységekben, ahova a fény már képtelen lehatolni, a ragadozók gyakran saját, biolumineszcens fényforrást használnak, melynek jellegzetes kékes színe van, és ennek a visszatükröződése jelent egyet a közelben úszkáló potenciális préda jelenlétével. A védekezés ez ellen csak az adhat, ha olyan pigmentációval rendelkezik az állat, ami könnyen elnyeli a biolumineszcens fényt, ami praktikusan általáben egy vöröses-fekete színt jelent.
Ha tehát olyan fajokról beszélünk, amelya két környezet-típus határán (az ún. mezopelágikus, vagy alkonyati zónában) fordulnak elő, fennáll a dilemma, hogy milyen álcázási stratégiát kövessenek.
A helyes válasz: mindkettőt. A Japatella heathi polip és a Onychoteuthis banksii tintahal épp ezt választották.
A megvalósításhoz szükség van persze az állatok bőrében levő gyors tágulásra képes pigmenssejtekre. Kék fénnyel való megvilágítás esetén (lásd kapcsolódó videó), ezek az ún. kromatofórák kiindulási méretük sokszorosára képesek nagyon gyorsan kitágulni és az állat felszíne inkább átlátszóról inkább vöröses-barnára vált.
Ha a kék fény felvillanásai nagy gyakorisággal követik egymást, az állat egy ideig igyekszik fokozni a lefedettségét, majd ha ez sem használ (vagyis az ő értelmezése szerint a ragadozó nem akar elmenni), az álcázással felhagyva menekülő magatartásra vált át.
A dolog hatékonyságára talán a legjobb bizonyíték, hogy hasonló stratégiát követ több, csak távoli rokon, de azonos környezetben élő faj is, vagyis az optimális stratégiára többeket rékényszerített az evolúció.
Zylinski S, Johnsen S (2011) Mesopelagic Cephalopods Switch between Transparency and Pigmentation to Optimize Camouflage in the Deep. Curr Bio 21(22): 1937-1941.
