CB_banner_new.jpg
Végzetes vonzalom

Végzetes vonzalom

2011.08.21. 21:49 dolphin

Bár elsősorban a B-kategóriás zombifilm forgatókönyvírók kedvelt témája, a viselkedést megváltoztató paraziták nagyon is létező részei a körülöttünk levő világnak.

Néha egészen extrémen látványos formájával találkozhatunk tevékenységüknek (lásd a "zombi" csótányok és hangyák eseteit), ám gyakran csak közelebbi megfigyelés deríti fel, hogy milyen alattomos változásokat eszközöltek (köztes)gazdáik mindennapjaiban.

A rágcsálók Toxoplasma fertőzésének mellékhatásairól már írtam korábban, de röviden összefoglalva arról van szó, hogy a fertőzött egerek nem félnek tovább a macskaszagtól. Ez azért nem elhanyagolandó dolog, mert így könnyebben válnak prédává, márpedig az agyukban rejlő Toxoplasma ciszták számára az igazi cél a macskák gyomra, ahol szexuális szaporodásuk lezajlik.

Egy frissen megjelent tanulmány szerint a helyzet még ennél is kacifántosabb, hiszen a fertőzött patkányok nem hogy nem kerülik a macskákat, hanem kifejezetten keresik a társaságukat.

Azt már korábban is megfigyelték, hogy a Toxoplasma ciszták az érzelmekért felelős agyi területek specifikus részein, így a szexuális vonzalomért is felelős mediális amygdala egyik magjában (MEApd) találhatók. Utóbbi hímekben normális esetben csak akkor aktív, ha tüzelő nőstény szagát érzik meg. Érdekes és némileg váratlan módon arra derült fény, hogy a Toxoplasma-val fertőzött egerek agyában a macskaszag nagyon hasonló mértékű aktivitást vált ki, mint a tüzelő nőstények illata.

Azaz elképzelhető, hogy a hím patkányok nem csak a macskákkal szembeni félelemérzetüket vesztik el, de kifejezetten szexuálisan gerjedni kezdenek a ragadozójuk jelenlétére.

Ugyan a dolog teljes bizonyításához még nem árt néhány dolgot tisztázni (például mi is van a nőstény patkányok esetében, akikre nem terjed ki a szóbanforgó tanulmány), de mindenesetre az eredmény elgondolkodtató. Ha másért nem, mert ha  figyelembe vesszük, hogy az emberek 30-65%-a tünetmentesnek tartott Toxoplasma hordozó, kicsit más kontextusba kerülhet a macskájukhoz feltűnően ragaszkodó gazdik viselkedése is...

(A macska-patkány barátság képe innen származik. Bővebben a témáról Carl Zimmer blogján (hol máshol ;-)), lehet olvasni.)


House PK, Vyas A, Sapolsky R (2011) Predator Cat Odors Activate Sexual Arousal Pathways in Brains of Toxoplasma gondii Infected Rats. PLoS ONE 6(8): e23277. doi: 10.1371/journal.pone.0023277

3 komment toxoplasma paraziták Tovább
Végzetes vonzalom Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
3 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mikortól jelent meg a nyugati világban a post-truth szemlélet? Mikortól jelent meg a nyugati világban a post-truth szemlélet?
  • Érdemes figyelni a kínai biotech iparra Érdemes figyelni a kínai biotech iparra
  • Az USA mezőgazdasága átalakul Az USA mezőgazdasága átalakul
  • Hogyan tervezzünk új antibiotikumot? Hogyan tervezzünk új antibiotikumot?
  • A szárnyát, vagy a ... kopoltyúját A szárnyát, vagy a ... kopoltyúját

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalbiomass.blog.hu/api/trackback/id/tr255006041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Toxoplasma és főemlősök 2016.02.13. 22:49:27

A paraziták általában néma borzadályt, vagy heveny undort váltanak ki az emberekből, pedig, ha atavisztikus félelmeinket leküzdjük és közelebbről megvizsgáljuk őket, gyakran hihetetlen izgalmas biológiai kérdésekre kaphatunk választ. Hogyan próbálják a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mildi 2011.08.22. 17:10:13

igaza van a kutyásoknak, a macskások szolgalelkű patkányok? :))) pár éve bejárta a sajtót egy vizsgálati eredmény, ami a toxoplasma-fertőzés emberi viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálta, konkrétan az autóvezetésre. a fertőzöttek több balesetet szenvednek/okoznak. http://www.medicalonline.hu/kitekinto/cikk/toxoplazmozis_es_balesetek
Válasz erre 

Medic 2011.08.27. 16:40:58

A patkánynak nincs más természetes ellensége a macskán kívül? Ha van akkor vajon azok szagához is vonzódnak?
Válasz erre 

Ismeretlen_10065 2011.08.27. 22:08:13

De van, de azok szagától továbbra is tart a patkány. Ettől még érdekesebb a dolog.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Mijez

A Kritikus Biomassza egy főként biológusokból álló baráti társaság blogja, ahol megmondjuk a véleményünket mindenféle biológiával kapcsolatos témáról és nemcsak...

Keresés

impakták

Utolsó kommentek

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mesterséges Geci: Ahogy egy másik blogba küldött kommentemben írtam, lehetünk ló- és tehéntrágya nagyhatalom is, minek ipar ebbe az országba? Bár a tehén nem jó, mert sok metánt fingik a légkörbe... (2023.02.21. 20:59) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Sexcomb: @Mesterséges Geci: Eltűnt valamilyen hozzászólásod? Akkor? Az a cenzúra, hogy nincs cenzúra? Tehát neked van egy erős érzelmi alapállásod, amivel hogy ha nem egyeznek a valóság tényei, akkor inkább... (2023.02.21. 19:42) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Mesterséges Geci: @Sexcomb: gáz, ha ezt magyarázni kell. Cenzúra = csak az jelenhet meg, amit megengedek. Előmoderáció... lássuk csak... ja, igen, ez pontosan az. Ennél már csak az a nagyobb gáz, ahogy ezt itt a blo... (2023.02.21. 19:37) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Mesterséges Geci: Ja, és (lásd előző, még hivatkozni sem tudok rá) pont az Átlátszó hírhedt a félrevezető cikkei miat... Aham... a nemzethhy sajtóban, meg a fideSS propagandistái körében. (2023.02.21. 19:36) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Sexcomb: @Mesterséges Geci: Ha elolvastad volna, rájöttél volna, hogy erről egyáltalán nem szól. Milyen cenzúra? Moderáció azért kell, mert viszonylag gyakran akarnak hozzászólásnak álcázott potencianövelő... (2023.02.21. 18:10) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Utolsó 20

Friss topikok

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mesterséges Geci: Ahogy egy másik blogba küldött kommentemben írtam, lehetünk ló- és tehéntrágy... (2023.02.21. 20:59) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • fuhur: Szerintem az áránál fontosabb kérdés a tű bisszahúzásának a hibaszázaléka. (2022.04.27. 18:53) L-SOMA a gyomorinjektáló kapszula
  • Untermensch4: @lpt1: "milyen érdekes ez a sok GMO-hülye, aki veled szembe jön az autópályán, nem?" Mikor Berta n... (2021.04.29. 21:41) Hogyan duplázhatnánk meg a magyar GDP -t?
  • Tony Multh: Kedves Kalmár Éva, azt kérdezem, hogy a kb 10 évvel korábbi cíkke óta miként látja ma, 2021-ben a ... (2021.03.25. 18:55) Ketogén diétával a rák ellen?
  • glantos70: Érdekes cikk, köszi! (2021.03.05. 21:05) Miért egyenlőtlen a Lyme-kór fertőzések eloszlása?

Facebook

Tovább a Facebook-ra

YouTube csatorna

Címkék

#geekemberek (1) abiogenezis (2) adathordozás (1) adhd (1) agouti (3) agy (5) aids (2) alex (1) alkohol (3) áltudományok (6) alvas (1) anatómia (10) antibiotikum (9) antidepresszáns (1) antipszichotikum (1) antitest (1) anyatej (1) archeogenetika (2) astyanax (4) atavizmus (1) autofágia (1) baktérium (11) ben goldacre (4) biobulvár (56) biodizájn (11) biohacking (2) biokémia (3) biotechnológia (10) biotrial (1) bmp (1) bőr (1) bt toxin (11) burgess shale (1) cannabis (1) carl zimmer (1) cb10 (11) cb10-retro (3) cc-by 4.0 (1) chemoton (1) cichlid (1) cliff tabin (1) craig venter (3) CRISPR (12) csalánozók (1) csigák (1) csokeveny szervek (13) ctvt (1) cukorbetegség (1) daganatok (5) david kingsley (6) deextinkció (2) denevér (4) denisova (3) devbio101 (12) dezinformáció (3) diybio (1) DNS (17) dohanyzas (1) domesztikáció (3) dopping (1) Drosophila (1) ebola (2) ediakara fauna (2) élethossz (1) élet és tudomány (72) elsevier (1) embryo (10) endocannabinoid (1) epigenetika (3) értelmes tervezés (13) értem (12) érzékelés (1) etika (1) evodevo (86) evolucio (168) evolúció (12) exobiológia (1) fajképződés (4) fehérje (4) fejlábúak (2) fgf (1) filmkritika (2) first peoples (2) flagellum (2) fossziliák (25) fotók (1) foxp2 (5) gene-drive (1) génexpresszió (8) genomok (13) gensebeszet (79) génterápia (4) george church (10) geospiza (2) gépház (3) gmo vita (112) gomba (9) greenpeace (10) gyógyszerkísérlet (7) h1n1 (1) hal (1) halak (2) hangya (1) háziasítás (7) hgt (10) hiv (3) homeopatia (5) homo floresiensis (5) homo naledi (1) homo neanderthalis (13) homo sapiens (6) hox (19) hülyeség (3) human (49) idegelettan (8) illúziók (1) immun (9) impakták (11) influenza (1) intelligens tervezés (15) intelligent design (15) ismeretterjesztés (3) járvány (7) kabóca (1) karotenoid (1) kérészek (1) ketogén diéta (1) kettős hélix (1) kettős spirál (1) kezdőknek (5) kitlg (2) klíma (4) kolónia (1) konvergens evolúció (4) könyvajánló (16) környezetvédelem (6) kozmetika (1) kreacionizmus (17) kromoszómák (1) kutya (14) lamarck (1) látás (4) lebontó folyamatok (1) lovak (4) lúgosítás (2) macska (5) madar (2) magnetorecepció (1) malária (1) malaria (1) mamut (3) march for science (1) matemorfózis (1) mc1r (11) meetup (34) melanizmus (1) membracidae (1) méreg (3) mezőgazdaság (1) mikrobiológia (19) mikrobióm (2) mikroRNS (3) mimikri (1) mintázatok (18) modszerek (3) molekuláris gasztronómia (19) mooc (4) mosaicscience (2) mta (3) műanyag (2) myostatin (2) négyes hélix (1) neil shubin (2) neurobiológia (4) nipam patel (1) nobel díj (7) növénybiológia (4) nyelvkészség (1) ökológia (3) olimpia (1) oltások (10) oltványozás (3) ölveczky bence (1) onthophagus (4) opszin (4) optogenetika (1) öregedés (3) organoid (1) öröklődés (13) orvoslás (3) őssejt (9) oxitec (1) paleontológia (1) paleo diéta (6) papagáj (2) parabiózis (1) paraziták (4) peromyscus (3) peter grant (2) pettyesaraszoló (2) pigmentáció (1) pinty (6) placebo (1) polio (2) probiotikum (1) pszeudogének (7) pszichedelikumok (1) pterosaurus (1) puhatestűek (2) ragályos rák (1) rákkutatás (17) rasszizmus (3) regeneráció (2) rendezetlen fehérjék (1) rendszertan (1) retrogén (5) richard lenski (4) RNS (5) rosemary grant (2) rovarok (1) sarlatánok (3) SARS-CoV-2 (1) sean b carroll (2) sejtosztódás (2) shh (1) shinja jamanaka (1) shinya yamanaka (1) snowball (2) specáció (1) steve horvath (1) sügérek (2) szekvenálás (1) szem (14) szendi gábor (6) szépségipar (1) szex determináció (3) szimuláció (1) szintetikus biológia (3) szúnyogok (1) tájékozódás (1) tánc (2) táplálkozástudomány (18) tarsadalom (8) TDCS (1) természetfilm (1) tiktaalik (1) tim hunt (1) többsejtűség (2) toxoplasma (3) transzpozon (3) tudkom (11) tudomány történet (8) tudpol (15) tükörteszt (4) tüskéspikó (3) űrkutatás (1) végtagfejlődés (3) velőléc (1) vércsoportok (1) vírusok (3) viselkedés (7) werner szindróma (1) wnt (1) wolbachia (7) zika (1) Címkefelhő

Archívum

  • 2023 február (1)
  • 2022 május (1)
  • 2022 február (2)
  • 2021 március (2)
  • 2021 február (3)
  • 2020 december (1)
  • 2020 október (1)
  • 2020 augusztus (2)
  • 2020 július (7)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Creative Commons

Creative Commons Licenc

Egyéb

evolúció, biológia, genetika, fejlődéstan, kreacionizmus, intelligent design, intelligens tervezés, áltudományok, biology, genetics, evolution
süti beállítások módosítása