Az emlősök evolúciójának egyik legszembeötlőbb momentuma az agy növekedése. A folyamat bennünk érte el a csúcsát és azzal, hogy gondoklozni tudunk erről az egész folyamatról, tényleg egyedinek tűnünk az állatvilágban.
De hogy mi is lehetett ennek az oka, és pontos mechanizmusa, arról eddig csak ötletszintű megközelítések léteztek. Most azonban egy szellemes megközelítésnek köszönhetően kicsit közelebb kerültünk a dolog megismeréséhez.
Ehhez nem kellett más, mint egy oposszum agyát (A) összevetni két emlős-ős agyával - pontosabban azoknak a koponyalenyomat alapján digitálisan elkészített lenyomatával. Az egyik szóban forgó ősi lény a Hadrocodium wui, a ma élő gerincesek legközelebbi ex-rokona (C), illetve a Morganucodon oehleri, amely az legősibb emlősnek tekinthető (E).
A lenyomatok összevetése egyrészt azt a nem túl meglepő eredményt hozta, hogy az emlősagy több lépcsőben érte el a mai arányait. Ennél azonban lényegesen érdekesebb, hogy a folyamat során többször is a szaglóhagyma drámai növekedése figyelhető meg, a vele (feltehetőleg) összeköttetésben levő kérgi területek szinkron-megnagyobbodásával.
Az emlősök evolúciójának egyik legszembeötlőbb momentuma az agy növekedése. A folyamat bennünk érte el a csúcsát és azzal, hogy gondoklozni tudunk erről az egész folyamatról, tényleg egyedinek tűnünk az állatvilágban.
De hogy mi is lehetett ennek az oka, és pontos mechanizmusa, arról eddig csak ötletszintű megközelítések léteztek. Most azonban egy szellemes megközelítésnek köszönhetően kicsit közelebb kerültünk a dolog megismeréséhez.
Ehhez nem kellett más, mint egy oposszum agyát (A) összevetni két emlős-ős agyával - pontosabban azoknak a koponyalenyomat alapján digitálisan elkészített lenyomatával. Az egyik szóban forgó ősi lény a Hadrocodium wui, a ma élő gerincesek legközelebbi ex-rokona (C), illetve a Morganucodon oehleri, amely az legősibb emlősnek tekinthető (E).
A lenyomatok összevetése egyrészt azt a nem túl meglepő eredményt hozta, hogy az emlősagy több lépcsőben érte el a mai arányait. Ennél azonban lényegesen érdekesebb, hogy a folyamat során többször is a szaglóhagyma drámai növekedése figyelhető meg, a vele (feltehetőleg) összeköttetésben levő kérgi területek szinkron-megnagyobbodásával.
Mindez persze összecseng azzal a közmegegyezéssel, hogy az ősi emlősök éjszakai állatok voltak, amelyek elsősorban a szaglásukra támaszkodtak a tájékozódásban. Ennek genomikai vonzata is van: a legtöbb szaglóreceptor-osztályban nagyságrendileg több gén van emlősökben, mint hüllőkben.
Érdekes epilógus, hogy ha már szóba kerültünk mi emberek is, megemlítendő, hogy bennünk ugyan az agy komplexitása csúcsra lett járatva, de a folyamat közben, a trikromatikus látás megjelenésével párhuzamosan, pont a szaglásunk lett az, ami elcsökevényesedett.
Rowe TB, Macrini TE, Luo Z-X (2011) Fossil Evidence on Origin of the Mammalian Brain Science 332: 955/957.
