A tudás legtöbb formája, a körülöttünk létező világ minél alaposabb ismerete, egy tipikus közjó: bárki megtanulhatja az éegyenlőemcénégyzetet és ettől nem marad kevesebb belőle másoknak. Ennek a fajta tudásnak a legfőbb forrása az alapkutatás, a világ megismerésének az a talán nem is kicsit naiv módja, amely az anyagi haszon helyett a megismerés puszta tényét teszi előtérbe. Ez nem jelenti azt, hogy hosszú távon az alapkutatás ne lenne képes nagyon is szignifikáns értékteremtésre, sőt, az viszont tény, hogy rövid távon szinte sosem az a célja (és ebben is különbözik az alkalmazott kutatástoktól). Ha pedig elfogadjuk ezt, mármint, hogy az alapkutatás egy közjót generáló tevékenység, akkor még a legszőrösszívűbb közgazdászok sem fogják kétségbe vonni, hogy az államnak érdeke és feladata ennek a tevékenységnek a támogatása.
A világon ez többe-kevésbé elfogadott dolog, és egy-két kivétel nagy alapítványtól eltekintve (pl. Howard Hughes Medical Institute, Wellcome Trust) az alapkutatás finanszírozása állami kasszából történik (Amerikában az NIH és NSF felel ezért, Angliában részben a Cancer Research UK, részben a BBSRC). Magyarországon sincs ez elvileg másként: az alapkutatás támogatása az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramon (OTKA) keresztül történik. Sajnos azonban egyre kevésbé.
A tudás legtöbb formája, a körülöttünk létező világ minél alaposabb ismerete, egy tipikus közjó: bárki megtanulhatja az éegyenlőemcénégyzetet és ettől nem marad kevesebb belőle másoknak. Ennek a fajta tudásnak a legfőbb forrása az alapkutatás, a világ megismerésének az a talán nem is kicsit naiv módja, amely az anyagi haszon helyett a megismerés puszta tényét teszi előtérbe. Ez nem jelenti azt, hogy hosszú távon az alapkutatás ne lenne képes nagyon is szignifikáns értékteremtésre, sőt, az viszont tény, hogy rövid távon szinte sosem az a célja (és ebben is különbözik az alkalmazott kutatástoktól). Ha pedig elfogadjuk ezt, mármint, hogy az alapkutatás egy közjót generáló tevékenység, akkor még a legszőrösszívűbb közgazdászok sem fogják kétségbe vonni, hogy az államnak érdeke és feladata ennek a tevékenységnek a támogatása.
A világon ez többe-kevésbé elfogadott dolog, és egy-két kivétel nagy alapítványtól eltekintve (pl. Howard Hughes Medical Institute, Wellcome Trust) az alapkutatás finanszírozása állami kasszából történik (Amerikában az NIH és NSF felel ezért, Angliában részben a Cancer Research UK, részben a BBSRC). Magyarországon sincs ez elvileg másként: az alapkutatás támogatása az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramon (OTKA) keresztül történik. Sajnos azonban egyre kevésbé.
Pár hete vettem részt egy OTKA konferencián, ahol Kollár László Péter, az OTKA jelenlegi elnöke vázolta, hogy mire is lehet jövőre számítani. Nem sok jóval kecsegtetett: az alapkutatás egyébként sem túl pazarló, néhány milliárdos költségvetése további csökkenés elé néz. Ugyanis, noha az OTKA maga közvetlenül nem kap kevesebbet, mint az idén, azok a közvetett források, amelyek némi extra bevételt jelenthettek az alapkutatók számára elapadni látszanak. Véget ér az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus által futtatott program, ami plusz évi néhány száz milliót tett a kasszába, de a legnagyobb érvágás az, hogy az OTKA-NKTH közös finanszírozású pályázatainak is befellegzeni látszik (hogy így van-e, egy hete írtam az NKTH-nak, de nem jött azóta sem válasz, így azt kell gondolnom, hogy igen). Ez egymilliárd forintnyi kiesést jelent, a teljes alapkutatás költségvetésének lényeges mennyiségét.
Ha megnézzük az alapkutatás finanszírozására fordított összegeket, akkor látható, hogy sovány évnek ígérkezik a 2011-es...
A valós helyzet drámaiságát talán nem is adja eléggé vissza az ábra, hiszen itt abszolút számadatok vannak, inflációra nem korrigálva. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy kevesebb pénz áll rendelkezésre, mint tíz évvel ezelőtt. Természetesen, egy amúgy is szűkös költségvetési helyzetben, nem várhatjuk el, hogy pont az alapkutatásra fordított összeg növekedjen. (Nagy Britanniában is öröm volt a köbön, hogy végül nem vágják meg a kutatási büdzsét a következő években - igaz, nem is emelik.) Ugyanakkor az is látható, hogy nem, hogy nem növekszik, hanem a költségvetés összkiadásait tekintve tovább csökken az értéke. (Szándékosan nem a GDP-hez viszonyítom, hiszen, ha elvárjuk az alapkutatás állami támogatását, akkor elsősorban az állam kiadásai a mérvadók.)
Egy igazi szükséghelyzetben talán ezt is le lehetne nyelni, szótlanul el lehetne fogadni. Ugyanakkor, ha ezzel gyakorlatilag párhuzamosan azt olvassuk, hogy az alapkutatás támogatásával megegyező mennyiségű összeget kap jövőre egy focicsapat, illetve szintén hasonló összeggel kaphat többet eddigi bevételei felett a katolikus egyház, akkor nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy léteznek források, csak a kutatás jobb finanszírozása mögül (most is) hiányzik a politikai akarat, illetve azon keseregni, hogy mennyire elenyésző az alapkutatás politikai lobbiereje, ha a prioritási sorrendben mindig ilyen hátra került...
Az irigység beszél belőlem? Naná, hogy részben az. De nehéz nem irigynek lenni, amikor az OTKA őszi fordulója teljesen elmaradt (hagyományosan minden évben két forduló volt) és a tavaszi eredményeit sem hirdették még mindig ki, így kutatók százai teljes bizonytalanságban vannak a jövőjükkel kapcsolatban.
(Megj: Az adatokat legjobb tudásom szerint bogarásztam ki az elérhető dokumentumokból, de valószínűleg így is inkább csak tájékoztató jellegűek. Ha esetleg kiderül, hogy benéztem valamit a jövő évi költségvetésben, és ott az általam hiányolt pénz, én leszek a legboldogabb, hogy elismerhetem a tévedésemet.)
