Ugyan ez a hír a napokban már rendesen megjárta a médiát, így igazából kétlem, hogy valaki elmulasztotta volna, de mivel remekül rímel a legutóbbi posztra, legyen azért itt is.
Szóval most konkrétan a burgessi palából került elő egy régebbi rejtély megfejtése. Hiszen a Nectocaris pteryx nem újonnan felfedezett (egykori) állat, de az addig rendelkezésre álló egyetlen példány töredezettsége miatt nem sok volt tudható róla. Most azonban nem kevesebb mint kilencvenegy új egyed maradványainak megtalálásával pontosan látható mi is ez: a legősibb ma ismert puhatestű.
Jól látható, hogy nem összetett szeme van, mint egy ízeltlábúnak, hanem ún. kamera-szeme, mint a ma élő polipoknak, így nem lehet valami furcsa rovarszerűség. Ezt erősíti meg a test elején fellelhető szifon, amely segítségével a ma is élő tengeri puhatestűek előszeretettel hajtják magukat, meg a karjai is - bár ezekből csak kettő van neki, ami arra enged következtetni, hogy nem a ma élő polipok és tintahalak őse lehet (ui. utóbbiak esetén a fejlődésbiológiai jelek arra utalnak, hogy egy sok-karos ősből erednek), hanem egy rokoncsoport.
Ugyan ez a hír a napokban már rendesen megjárta a médiát, így igazából kétlem, hogy valaki elmulasztotta volna, de mivel remekül rímel a legutóbbi posztra, legyen azért itt is.
Szóval most konkrétan a burgessi palából került elő egy régebbi rejtély megfejtése. Hiszen a Nectocaris pteryx nem újonnan felfedezett (egykori) állat, de az addig rendelkezésre álló egyetlen példány töredezettsége miatt nem sok volt tudható róla. Most azonban nem kevesebb mint kilencvenegy új egyed maradványainak megtalálásával pontosan látható mi is ez: a legősibb ma ismert puhatestű.
Jól látható, hogy nem összetett szeme van, mint egy ízeltlábúnak, hanem ún. kamera-szeme, mint a ma élő polipoknak, így nem lehet valami furcsa rovarszerűség. Ezt erősíti meg a test elején fellelhető szifon, amely segítségével a ma is élő tengeri puhatestűek előszeretettel hajtják magukat, meg a karjai is - bár ezekből csak kettő van neki, ami arra enged következtetni, hogy nem a ma élő polipok és tintahalak őse lehet (ui. utóbbiak esetén a fejlődésbiológiai jelek arra utalnak, hogy egy sok-karos ősből erednek), hanem egy rokoncsoport.
Ezt erősíti meg a külső váz hiány is, amit szintén ősi jegynek gondolunk ma, így feltételezhető, hogy a Nectocaris csoportja elvesztette ezt. De persze, amennyire keveset tudunk még erről a korszakról, annak alapján az sem zárható ki, hogy egyszerűen ez egy annyira régi leágazás fejlábúak vonalából, hogy még ki sem alakult a páncél. Ez viszont azt jelentené, hogy a mai konszenzussal ellentétben mégis a sugárhajtás volt előbb és csak később alakult ki a páncélzat.
Smith MR, Caron J-B (2010) Primitive soft-bodied cephalopods from the Cambrian. Nature 465: 469–472.
