Titanoboa cerrejonensis

A tehetségtelen, B-film rendezők kedvelt húzása, hogy egy óriási prehistorikus bestiát engednek a mit sem sejtő emberekre, majd kiszámíthatóan klisés helyzetek sorozatát futtatva próbálják (általában sikertelenül) a totális érdektelenségtől megmenteni a filmjüket. Nem volt ez alól kivétel a '97-es Anaconda sem, ahol a JLo és IceCube által rendkívül hitelesen alakított NatGeo csoport probál néhány nagyra nőtt kígyót becserkészni.

Retrospektíve annyit elmondhatunk, hogy legalább az ötlet nem volt teljesen fiktív, hiszen a jelek szerint Dél Amerika őserdeiben egykor valóban éltek hatalmas óriáskígyók. Kolumbia Guajira félszigetén leltek egy eddig ismeretlen boafaj maradványaira, ami mellett a nemzettség többi tagja, a szó szoros értelmében eltörpül. A képen a Titanoboa cerrejonensis csigolyája mellett egy mai, 3.4 m hosszú Boa constrictor csigolyája látható, így az egykorélt boa óriás simán 13 m közeli hosszal büszkélkedhetett.

Ami, sok egyéb szempont mellett, azért is figyelemreméltó, mert a kígyók hidegvérűek. Így ahhoz, hogy aktív életet élhessenek, a környező hőmérséklet bizonyos érték felett kell maradnia. És minél nagyobb az állat, annál magasabb ez a hőmérséklet.

A Titanoboa esetében, ez kb évi 30-34 °C körüli átlagott jelentett, ami lényegesen magasabb, mint a környék mai (egyébként azért alacsonynak nem mondható) hőmérséklete. Mivel más forrásokból tudjuk, hogy ekkortájt a környék légkörének CO₂ koncentrációja 2000 ppm körül mozoghatott, azt is jelenti egyben ez a megfigyelés, hogy a trópusok termosztát képességét, vagyis hőmérsékleti pufferkapacitását általában túlbecsüljük. Amikor megnő a légkörben a üvegház-gázok koncentrációja, nemcsak a sarkokon változik meredek ütemben a hőmérséklet, de más égöveken is.

És hogy hol ki és mi tud alkalmazkodni egy ilyen változáshoz, az egy olyan talány, amire sajnos hamarabb kaphatunk választ, mint egyébként szeretnénk.