A közvetlen és közvetett emberi, azaz antropogén hatások mára mind-mind az evolúció jelentős hajtóereivé váltak.
Triviálisan hangzik, de kevés szisztematikus tanulmány születtet a témáról. Egyedi eseteket (mint a halak esetében, a lehalászás miatt az egyre korábbra tolódó ivarérettség) már ismertünk, ám a napokban megjelent, összesítő PNAS cikkhez hasonlóra még nem nagyon volt példa.
Ebben 40 olyan rendszert vizsgáltak, ahol az ember ragadozóként viselkedik (pl. halászat), összevetve 20 teljesen természetes rendszerrel, illetve 25 olyannal, ahol közvetett emberi hatás érvényesül. Az emberi befolyás (közvetlen vagy sem) alatt álló rendszerek élőközösségében az evolúciós változás 2-3x gyorsabb ütemben zajlik, mint az érintetlen közösségekben (a grafikonon a változást "Darwin"-ban mérik, amely mértékegység Haldane nevéhez fűződik). Azaz, az emberekkel való interakció felörgette a változás kényszerét. Ennek pedig komoly hatásai lesznek, a szóbanforgó fajok életének minden elemére vonatkozóan. Pl. a korábbi életkorra tolódó szaporodás egyes halfajok esetén, csak azt a realitást tükrözi, hogy idősebb korban már nem lesz alkalmuk utódokat nemzeni, mert egy szupermarket fagyasztott-áru részlege nem ideális közeg erre. Ugyanakkor ez nem egz abszolút optimum. Kényszermegoldás, ami természetes körülmények között aligha maradhatna fenn, ui. egyszersmind ez alacsonyabb termékenységgel jár.
Tanulság, már ha lehet ilyesmiről a cikk kapcsán beszélni, az, hogy nem azért hal ki egyre több faj, mert nem is próbálkozik az általunk diktált valósághoz alkalmazkodni, hanem mert egy idő után (ilyen ütemben) képtelen erre.
Darimont CT, Carlson SM, Kinnison MT, Paquet PC, Reimchen TE, Wilmers CC. (2009) Human predators outpace other agents of trait change in the wild. PNAS 106(3): 952-954.
