Amikor 2006 augusztusában a Corcept Therapeutics cég bejelentette, hogy Corlux nevű antidepresszánsának hatásvizsgálata során a vizsgálati személyek 30.5%-ában figyeltek meg pozitív hatást, a cég részvényei zuhanórepülésbe kezdtek. Nem mintha a 30.5% olyan kevésnek számítana, sőt. A zuhanás igazi oka a kísérleti adatsor egy másik oszlopa volt, az amelyikben a placebo-hatást mérték.
A placebo vizsgálatok alatt olyan kísérleteket értünk, amikor pl. a vizsgált személynek adott pirula valójában nem tartalmay hatóanyagot, csak azt mondják a delikvensnek, s ezt követően vizsgálják a hatást. Laikus számára ez fölöslegesnek tűnhet - hiszen "ha nem adtunk gyógyszert, akkor úgysem történik majd semmi" -, de nagyon nem az. Szervezetünk bizonyos esetekben egész fantasztikus mértékben becsapható. A Corlux esetében a placeboval kezelt, ún. "kontroll" vizsgálati alanyok 28.6%-a esetében lehetett gyógyulást észlelni - azaz a hosszú hónapok kutatómunkájával és dollármilliárdok felemésztésével kifejlesztett gyógyszer kvázi hatástalannak bizonyult.
És ezzel nem volt egyedül. Egy áprilisban megjelent felmérés szerint, a legtöbb új-generációs antidepresszáns, köztük a Prozac is, gyakorlatilag csak a legsúlyosabb esetekben képes picit többet nyújtani mint a placebo (és akkor még nem is említettük az esetleges mellékhatásokat).
Mi lehet a biológiai oka a placebo-hatásnak? Teljes válaszunk még nincs, de a rendelkezésünkre álló információk már oszlatják a ködöt. Már pusztán annak a tudata, hogy "kezelést kapunk" - függetlenül attól, hogy közben valójában esetleg csak cukrosvizet ittunk, vagy "gyógypuszit" kaptunk - , agyunk jellegzetes területeinek aktivációját okozza. Az egyik ilyen terület az ún. nucleus accumbens (NAcc), amely idegrendszerünk egyik "élvezeti központja" - számos drog itt fejti ki hatását -, általánosan a jutalomváráshoz köthető aktivitásáról nevezetes. A NAcc aktivitása pedig olyan szisztémás válaszreakciót indít el szervezetünkben, melynek eredményeként általánosan javul a közérzetünk.
Érdekes módon placebo-hatás és placebo-hatás közt is van különbség, cukrosvíz és mímelt akupunktúra nem azonos mértékben hat. Utóbbi potensebb, mivel - feltehetőleg - látványosabb rituálé szükséges hozzá, ami mind azt érezteti a beteggel, hogy őt és problémáját nagyon komolyan veszik.
A placebo hatékonyságának ismeretében talán meglepőnek tűnhet, hogy orvosi berkekben komoly vita tárgya, hogy etikus-e az alkalmazása. Az Amerikai Orvosi Kamara (AMA) szerint nem, helyette bíztatás és nyugtatás a megfelelő eljárás - gyakorlatban azonban az orvosok többsége továbbra is alkalmazza.
Van persze a világnak egy olyan szegmense, ahol a placeboval kapcsolatos etikai és praktikus megfontolások nem okoznak koránt sem ekkora gondot. Mára, az ún. "alternatív gyógyászat" keretén belül, sok millió dolláros iparág jött létre a placebo hatás üzleti kiaknázására. Nem azt állítom persze, hogy a jóga, vagy akupunktúra, vagy herbalizmus minden formája sarlatánság. Számos esetben valóban létező, tanulmányozható ezeknek a kúráknak a hatásmechanizmusa (nem mindig eredménnyel). Ezzel teljesen szemben áll a homeopátia hihetetlen népszerűségnek örvendő biznisze, ahol színtisztán az ezoterikus mesével nyakonöntött placebo hatást kapjuk kézhez.
S hogy a homeopaták nagy része nem teljesen cinikus pénzlenyúló, hanem maga is szentül hisz az általa hirdetettekben? Nos, a placebo természeténél fogva, ez csak erősíti a hatást.
