Ha tollas őshüllőkről olvasunk a populáris irodalomban, akkor két dologban lehetünk szinte biztosak: egyrészt, hogy valahol előkerül a kérdéses pontosságú "tollas dínó" kifejezés (hogy mi is a baj ezzel, lásd primavis korábbi posztjában), másrészt, hogy a cikk alfája vagy omegája a repülés kialakulása lesz. Természetesen ez valamennyire indokolt, hiszen a levegő meghódítása egyáltalán nem triviális képesség, ugyanakkor ez a csapásirány egy kicsit túlzottan eltereli a figyelmet egy másik, nem kevésbé érdekes kérdésről: maguknak a tollaknak a kialakulásáról.

Az aktuális Nature cikke ebből a szempontból minden bizonnyal hiánypótló, hiszen egy Jura beli aprótermetű madár-ős bemutatásával, épp ezt a kérdést kezdi el boncolgatni. A 152-168 millió éves, galambtermetű élőlény, amelyről szó van, az Epidexipteryx hui, ami immár szinte menetrendszerűen egy kínai lelőhelyről került elő. Az Epidexipteryx a Theropoda csoportba tartozik, és bár a morfometriai vizsgálatok számos olyan vonására derítettek tulajdonságot, amely hasonlóvá teszi a madarakhoz, egyértelmű, hogy ő maga még nem volt madár. 

Inkább az Archeopteryx-ek "dédnagybácsijáról" van szó, ami valószínűleg maga is húsevő volt (erre utal jól fejlett fogazata), s életét a földön töltötte. Testét tollszerű képződmények borították (bár ezek még nem azonosak a mai madarak tollaival, azoknál primitívebbek voltak), mellső és hátsó végtagjain egyaránt jól fejlett karmok voltak jelen. Ami azonban igazán különlegessé teszi, az a farka: ezen négy darab, hosszú, lemezes szerkezetű valami található. Szerepükről csak találgatni tudunk, de ha ma körbe nézünk az állatvilágban, akkor számos madárfajon akadhat meg a tekintetünk, amelyeknek a hímei hosszú faroktollaikkal igyekszenek a nőstények figyelmét elnyerni (lásd pl. pávakakas), így talán nem túlzás némi analógiát feltételezni.

Ha ezek a valamik, mint a szerzők sugallják, s mint az egyébként tényleg valószínű, valódi tollak, akkor az egy érdekes csavart adhat a toll kialakulás történetének: az utolsó lépéshez, a proto-toll és a valódi toll közti átmenethez a lökést a szexuális szelekció adta meg. A nőstények valamiért előnyben részesítették a díszes farokzatot, és ez a nyomás hosszá távon lemezes szerkezetű faroktollak kialakulását eredményezte. Ami persze hosszabb távon lehetővé téve a modern, repülő madarak létrejöttét.

A szexuális szelekción alapuló okoskodással, a pávákkal húzott analógiákkal, csak egy apróbb gond van: nem tudjuk az Epidexipteryx fosszília nemét, azaz koránt sem biztos, hogy egy büszke hímre vetjük kíváncsi szemeinket. Igaz ugyan, hogy ha nőstény lenne, az még nem ok arra, hogy elvessük a fenti okoskodást, de azért tény, a kortárs példák esetében, a farokdísz leggyakrabban csak a hímek kiváltsága.

(Bővebben TetarpodZoology-n, ill. Dave Hone ArchosaurMusings blogjában lehet a leletről olvasni - utóbbiban egy vendégposzt erejéig a cikk egyik szerzője osztja meg gondolatait. Na meg persze, remélhetőleg, a kommentek közt primavis kartács is kiegészíti szűkös mondanivalómat. )