CB_banner_new.jpg
Egy kísérlet margójára

Egy kísérlet margójára

2008.10.19. 10:40 dolphin

Amikor Stanley Miller tavaly eltávozott az élők sorából, minden nekrológ, így a mi nyúlfarknyink is, kötelességtudóan megemlékezett legendás 1953-as kísérletéről, amikor a Föld primitív légkörét imitálva egy lombikban, aminosavakat egész sorát állította elő néhány gázból.

Kevésbé ismert tény, hogy Miller két másik kísérletet is folyatott ugyanazidőtájt, az egyikben ősi, gőzgazdag vulkáni környezetet imitálva. A kísérletről szóló eredeti cikkben Miller öt aminosav keletkezését dokumentálta ebben a közegben, majd szépen elsülyesztette a kísérlete eredményét tartalmazó flaskákat a hűtője mélyére. S azok ott is ültek egészen addig, míg halála után a labort tisztító kollegák rá nem találtak.

Ők aztán a mai érzékenyebb műszerek segítségével újraanalizálták a fiolák tartalmát és arra döbbentek rá, hogy Miller alaposan alulbecsülte magát: nem kevesebb mint 22 aminosavat és 5 amint leltek. (Itt egy lista róluk.)  

Bár a mai közmegegyezés szerint az ősi légkör aligha volt annyira redukáló jellegű, mint azt Miller feltételezte '53-as munkájában, a vulkanikus kísérlet alapfeltételei minden valószínűség szerint adottak voltak a vulkanikus aktivitásban akkor még igencsak gazdag bolygón.      


Johnson AP, Cleaves HJ, Dworkin JP, Glavin DP, Lazcano A, Bada JL (2008) The Miller Volcanic Spark Discharge Experiment. Science 322: 404.
4 komment Tovább
Egy kísérlet margójára Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
4 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Miért egyenlőtlen a Lyme-kór fertőzések eloszlása? Miért egyenlőtlen a Lyme-kór fertőzések eloszlása?
  • Az USA mezőgazdasága átalakul Az USA mezőgazdasága átalakul
  • Felszarvazva - 4. Felszarvazva - 4.
  • Dezinformációkereskedők Dezinformációkereskedők
  • Mire jó a GMO 38. - Baktériumfertőzések Mire jó a GMO 38. - Baktériumfertőzések

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalbiomass.blog.hu/api/trackback/id/tr655005775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bubuka 2008.10.19. 20:15:49

ez a téma szerintem nagyon érdekes; tudom h a blog nem kívánságműsor, de ha lehet akkor a jövőben gyakrabban írj erről! Köszi! UI: nemrég megvettem 'Az Ős meséje'-t, és meglepődve tapasztaltam h rengeteg említett élőlény esetén van aktuális cikk róluk a blogon! :)
Válasz erre 

primavis 2008.10.21. 10:59:12

ez is egy lehetőség, de szerintem, a mélytengeri árkok repedéseinek a környékén, ahol a magma találkozik a tengervizzel, szintén megfelelő feltételek alakulhattak ki az élőanyag létrejöttéhez! A ma már ismert kutatási eredmények egy rendkivül változatos és komplex élővilágról tanuskodnak az ilyen területeken. Persze, ezek az élőlények fentről is lehúzódhattak, de az út forditva sem lehetetlen, s nem könnyebb és egyszerűbb egyik irányban sem.
Válasz erre 

Ismeretlen_10065 2008.10.31. 22:50:17

bubuka, az abiogenezis termeszetesen napjaink egyik legizgalmasabb intellektualis kerdese. Biztos lesz meg szo rola, de nagyobb odafigyelest azert nem igerek (egyszeruen ez nekem is eleg terra incognita). A regebbi tankonyves kerdesedre: azert tortem eddig a fejem, mert en csak egy alapszintu konyvet ismerek (a Campbell - Reece fele Biology-t) es remenykedtem, hogy elkeveredem valami konyvseboltba egy kicsit szetnezni. Sajnos nem lett ra alkalmam, igy jobb hijjan csak egy felsorolast tudok mutatni, a piacon levo konyvekrol: http://www.amazon.com/tag/biology%20textbook Es van egy turheto online dolog is itt: http://www.emc.maricopa.edu/faculty/farabee/BIOBK/BioBookTOC.html
Válasz erre 

Joska 2010.02.10. 22:36:00

Azért az lett volna az igazi, ha RNS-t, vagy legalább annak kezdeményét (mondjuk a megfelelő bázisokat) is találtak volna a lombikban. Mert úgy tudom a ma legelfogadottabb elképzelés szerint az első életformában az RNS látott el minden feladatot.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Mijez

A Kritikus Biomassza egy főként biológusokból álló baráti társaság blogja, ahol megmondjuk a véleményünket mindenféle biológiával kapcsolatos témáról és nemcsak...

Keresés

impakták

Utolsó kommentek

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mesterséges Geci: Ahogy egy másik blogba küldött kommentemben írtam, lehetünk ló- és tehéntrágya nagyhatalom is, minek ipar ebbe az országba? Bár a tehén nem jó, mert sok metánt fingik a légkörbe... (2023.02.21. 20:59) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Sexcomb: @Mesterséges Geci: Eltűnt valamilyen hozzászólásod? Akkor? Az a cenzúra, hogy nincs cenzúra? Tehát neked van egy erős érzelmi alapállásod, amivel hogy ha nem egyeznek a valóság tényei, akkor inkább... (2023.02.21. 19:42) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Mesterséges Geci: @Sexcomb: gáz, ha ezt magyarázni kell. Cenzúra = csak az jelenhet meg, amit megengedek. Előmoderáció... lássuk csak... ja, igen, ez pontosan az. Ennél már csak az a nagyobb gáz, ahogy ezt itt a blo... (2023.02.21. 19:37) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Mesterséges Geci: Ja, és (lásd előző, még hivatkozni sem tudok rá) pont az Átlátszó hírhedt a félrevezető cikkei miat... Aham... a nemzethhy sajtóban, meg a fideSS propagandistái körében. (2023.02.21. 19:36) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Sexcomb: @Mesterséges Geci: Ha elolvastad volna, rájöttél volna, hogy erről egyáltalán nem szól. Milyen cenzúra? Moderáció azért kell, mert viszonylag gyakran akarnak hozzászólásnak álcázott potencianövelő... (2023.02.21. 18:10) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Utolsó 20

Friss topikok

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mesterséges Geci: Ahogy egy másik blogba küldött kommentemben írtam, lehetünk ló- és tehéntrágy... (2023.02.21. 20:59) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • fuhur: Szerintem az áránál fontosabb kérdés a tű bisszahúzásának a hibaszázaléka. (2022.04.27. 18:53) L-SOMA a gyomorinjektáló kapszula
  • Untermensch4: @lpt1: "milyen érdekes ez a sok GMO-hülye, aki veled szembe jön az autópályán, nem?" Mikor Berta n... (2021.04.29. 21:41) Hogyan duplázhatnánk meg a magyar GDP -t?
  • Tony Multh: Kedves Kalmár Éva, azt kérdezem, hogy a kb 10 évvel korábbi cíkke óta miként látja ma, 2021-ben a ... (2021.03.25. 18:55) Ketogén diétával a rák ellen?
  • glantos70: Érdekes cikk, köszi! (2021.03.05. 21:05) Miért egyenlőtlen a Lyme-kór fertőzések eloszlása?

Facebook

Tovább a Facebook-ra

YouTube csatorna

Címkék

#geekemberek (1) abiogenezis (2) adathordozás (1) adhd (1) agouti (3) agy (5) aids (2) alex (1) alkohol (3) áltudományok (6) alvas (1) anatómia (10) antibiotikum (9) antidepresszáns (1) antipszichotikum (1) antitest (1) anyatej (1) archeogenetika (2) astyanax (4) atavizmus (1) autofágia (1) baktérium (11) ben goldacre (4) biobulvár (56) biodizájn (11) biohacking (2) biokémia (3) biotechnológia (10) biotrial (1) bmp (1) bőr (1) bt toxin (11) burgess shale (1) cannabis (1) carl zimmer (1) cb10 (11) cb10-retro (3) cc-by 4.0 (1) chemoton (1) cichlid (1) cliff tabin (1) craig venter (3) CRISPR (12) csalánozók (1) csigák (1) csokeveny szervek (13) ctvt (1) cukorbetegség (1) daganatok (5) david kingsley (6) deextinkció (2) denevér (4) denisova (3) devbio101 (12) dezinformáció (3) diybio (1) DNS (17) dohanyzas (1) domesztikáció (3) dopping (1) Drosophila (1) ebola (2) ediakara fauna (2) élethossz (1) élet és tudomány (72) elsevier (1) embryo (10) endocannabinoid (1) epigenetika (3) értelmes tervezés (13) értem (12) érzékelés (1) etika (1) evodevo (86) evolúció (12) evolucio (168) exobiológia (1) fajképződés (4) fehérje (4) fejlábúak (2) fgf (1) filmkritika (2) first peoples (2) flagellum (2) fossziliák (25) fotók (1) foxp2 (5) gene-drive (1) génexpresszió (8) genomok (13) gensebeszet (79) génterápia (4) george church (10) geospiza (2) gépház (3) gmo vita (112) gomba (9) greenpeace (10) gyógyszerkísérlet (7) h1n1 (1) hal (1) halak (2) hangya (1) háziasítás (7) hgt (10) hiv (3) homeopatia (5) homo floresiensis (5) homo naledi (1) homo neanderthalis (13) homo sapiens (6) hox (19) hülyeség (3) human (49) idegelettan (8) illúziók (1) immun (9) impakták (11) influenza (1) intelligens tervezés (15) intelligent design (15) ismeretterjesztés (3) járvány (7) kabóca (1) karotenoid (1) kérészek (1) ketogén diéta (1) kettős hélix (1) kettős spirál (1) kezdőknek (5) kitlg (2) klíma (4) kolónia (1) konvergens evolúció (4) könyvajánló (16) környezetvédelem (6) kozmetika (1) kreacionizmus (17) kromoszómák (1) kutya (14) lamarck (1) látás (4) lebontó folyamatok (1) lovak (4) lúgosítás (2) macska (5) madar (2) magnetorecepció (1) malária (1) malaria (1) mamut (3) march for science (1) matemorfózis (1) mc1r (11) meetup (34) melanizmus (1) membracidae (1) méreg (3) mezőgazdaság (1) mikrobiológia (19) mikrobióm (2) mikroRNS (3) mimikri (1) mintázatok (18) modszerek (3) molekuláris gasztronómia (19) mooc (4) mosaicscience (2) mta (3) műanyag (2) myostatin (2) négyes hélix (1) neil shubin (2) neurobiológia (4) nipam patel (1) nobel díj (7) növénybiológia (4) nyelvkészség (1) ökológia (3) olimpia (1) oltások (10) oltványozás (3) ölveczky bence (1) onthophagus (4) opszin (4) optogenetika (1) öregedés (3) organoid (1) öröklődés (13) orvoslás (3) őssejt (9) oxitec (1) paleontológia (1) paleo diéta (6) papagáj (2) parabiózis (1) paraziták (4) peromyscus (3) peter grant (2) pettyesaraszoló (2) pigmentáció (1) pinty (6) placebo (1) polio (2) probiotikum (1) pszeudogének (7) pszichedelikumok (1) pterosaurus (1) puhatestűek (2) ragályos rák (1) rákkutatás (17) rasszizmus (3) regeneráció (2) rendezetlen fehérjék (1) rendszertan (1) retrogén (5) richard lenski (4) RNS (5) rosemary grant (2) rovarok (1) sarlatánok (3) SARS-CoV-2 (1) sean b carroll (2) sejtosztódás (2) shh (1) shinja jamanaka (1) shinya yamanaka (1) snowball (2) specáció (1) steve horvath (1) sügérek (2) szekvenálás (1) szem (14) szendi gábor (6) szépségipar (1) szex determináció (3) szimuláció (1) szintetikus biológia (3) szúnyogok (1) tájékozódás (1) tánc (2) táplálkozástudomány (18) tarsadalom (8) TDCS (1) természetfilm (1) tiktaalik (1) tim hunt (1) többsejtűség (2) toxoplasma (3) transzpozon (3) tudkom (11) tudomány történet (8) tudpol (15) tükörteszt (4) tüskéspikó (3) űrkutatás (1) végtagfejlődés (3) velőléc (1) vércsoportok (1) vírusok (3) viselkedés (7) werner szindróma (1) wnt (1) wolbachia (7) zika (1) Címkefelhő

Archívum

  • 2023 február (1)
  • 2022 május (1)
  • 2022 február (2)
  • 2021 március (2)
  • 2021 február (3)
  • 2020 december (1)
  • 2020 október (1)
  • 2020 augusztus (2)
  • 2020 július (7)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Creative Commons

Creative Commons Licenc

Egyéb

evolúció, biológia, genetika, fejlődéstan, kreacionizmus, intelligent design, intelligens tervezés, áltudományok, biology, genetics, evolution
süti beállítások módosítása
Dashboard