Ma gyakran már ott tartunk, hogy annak is örülünk, ha egy egyetem az alapfeladatát (t.i. a diákok megfelelő színvonalon való oktatása) képes ellátni, pedig ez nem feltétlenül természetes így. A világ nagyobb egyetemi közül sok előszeretettel javítgattja saját imidzsét azzal, hogy saját szűkebb környezetében pozitív változásokat eszközöl, vagy könnyen elérhetővé teszi a nagyközönség számára a falai közt felhalmozott ismeretanyagot.
Előbbire lehet példa az egyetem környékén zajló általános alapoktatás megszervezése (ami középtávon fontos és pozitív változásokat okoz a hely demográfiájában), míg utóbbi esetében olyasmire gondolok, mint a University College London (UCL) nyílt előadássorozata, melyet az intézmény világszintű professzori kara tart hetente kétszer, és amire gyakorlatilag bárki beeshet az utcáról. Amolyan "Mindentudás Egyeteme", kevesebb médiafelhajtással, de ettől még folyamatosan értékelhető színvonalon (leszámítva a botrányosan ocsmány színválasztást...).
A UCL Lunch Hour Lecture Series kisebb-nagyobb rendszerességgel érint biológiai témákat, néha olyanokat is amelyek hatalmas érdeklődésre tartanak számot. Például, amikor két éve Steve Jones, az egytem egyik legismertebb biológusa, számos sikeres könyv szerzője, az Értelmes Tervezést vette tűz alá, az előadását meg kellett ismételni, mert kb. tízszer annyi ember jelent meg, mint az előadássorozatnak otthont adó terem befogadóképessége.
Múlt héten Jones újra egy vitatott témát vett elő: mi is van a humán evolúcióval napjainkban? (Az előadás itt megtekinthető.) Tézise, mely minimum vitatható, de néhány mondatban összefoglalva a következőket állította: a múlt századi eugénikusok félelmei megalapozatlanok voltak, az emberi faj semmilyen jel szerint nem satnyul, devolválódik. Ugyanis az emberi evolúció - Jones szerint - momentán stagnál. Stagnál, mert a három legfontosabb tényező, ami lehetővé teszi az evolúciót, alapvetően megváltozott az elmúlt pár száz évben. Egyrészt kevesebb mutáció jelenik meg, hiszen korábbi korokkal ellentétben egyre kevesebb azoknak a férfiaknak az aránya, akik 40 év felett nemzenek gyerekeket (a spermiumokban a mutációk száma ebben a korban felpörög, így idősebb férfiak magjában több mutáció lelhető fel, mint a fiatalokéban). Másrészt a szelekciós nyomás mára szinte megszűnt: míg Shakespeare idejében a gyerekek kétharmada nem élte meg a huszonegyedik szülinapját, ma a fiatalok 99%-a eljut eddig a korig. Harmadrészt, napjainkra szinte teljesen megszűnt az emberi populációk izolációja, így nehezen képzelhető el, hogy egy-egy mutáció néhány generáció alatt elterjedjen egy közösségben.
Az előadás, és a róla szóló beszámolók, nem arattak osztatlan sikert, látható ez pl. PZ Myers és Larry Moran zsörtölődéséből is, s fenntartásaikat részben magam is osztom. Míg az izoláció megszűnése szerintem is fontos faktor abban, hogy fajunk evolúciója mára lelassult, az első két érv nem erősíti meg Jones elméletét, már csak azért sem, mert pont, hogy ütik egymást. Ugyanis lehet, hogy kevesebb mutáció keletkezik, az apák koraibb szexuális aktivitása révén, de ha a korai szelekció nem működik ugyanúgy, mint korábban, akkor a felnőtt populációban fellelhető sokszínűség, variáció nem feltétlenül fog csökkenni, sőt. Ráadásul, mint arra PZ is rámutat: ma már egyszerűen másfajta szelekciós lehetőségek nyíltak meg előttünk: pl. a császármetszés elterjedésével lehetőség lesz a szülőcsatorna diktálta fejkörméret határokból kitörni, és egyre nagyobb fejű gyerekek születhetnek. Hogy ezzekkel az új lehetőségekkel élünk-e (majd) vagy sem, az egy másik kérdés, de elméletileg, per pillanat, semmiképpen sem zárhatók ki...
