Az önzetlen segítőkészséget, azaz altruizmust, az egyik legpozitívabb emberi tulajdonságnak tartjuk, és egyben nagyon emberinek is. Mert az még csak-csak megmagyarázható, az "önző gén" elmélettel, hogy sok fajban egy-egy kisebb (többnyire rokoni szálakkal kapcsolódó) csoport tagjai, a csoport érdekeit sokszor saját maguk fölé helyezik. De a vadidegeneken való, haszon nélküli segítés, más tésztának tűnik.  

Arról már írtam korábban, hogy a csimpánzok képesek segítő kezet nyújtani gondozóiknak, ha úgy ítélik meg, utóbbiak rászorulnak. Az azonban eddig nem volt tudott, hogy ugyanezt a segítőkészséget idegenekkel szemben is tanusítanák-e. A legújabb megfigyelések szerint igen: ha két felnőtt a kísérleti alany ketrece előtt (látszólag) összeveszett egy boton, majd az egyikük azt a másik által elérhetetlen helyre tette, akkor a csimpánz kézségesen odaadta a botot (mindez videon) az utánna nyújtózkodó kísérletezőnek. (Ebben csak kicsit voltak hatékonytalanabbak, mint azok a másfél éves gyerekek, akik hasonló kísérletes helyzetben, egy tollhoz segítették a kísérletező "nénit". [video])

Persze az igazi kérdés, hogy a majmok egymás között is képesek-e hasonló trükkre, mert annak van/lenne csak igazán jelentősége. A válasz (természetesen ;-)) ismételten igen: ha egy három osztatú ketrec egyik részébe zárjuk az egyik csimpánzt, ahonnan csak úgy tud átmenni a szomszédos szobába, hogy a harmadik ketrec-részben levő társa kinyit egy ajtót, akkor az esetek túlnyomó többségében elég az első csimpánznak jól láthatóan bénáznia az ajtóval, és a második hamar a segítségére siet [video]. (Fontos ismét hangsúlyozni, hogy ez nem kondicionálás, azaz nincs jutalom a jól végrehajtott feladatért: a megfigyelés arról szólt, hogy mit tesznek emberszabású rokonaink maguktól.)

Ergo bármennyire is emberinek tűnik az altruizmus, és bármennyire is mi magunk alkalmazzuk ezt az viselkedés formát az állavilágban a leggyakrabban, a viselkedés gyökerei a jelek szerint már ott figyeltek csimpánzokkal való közös ősünkben is.