A tejivás, bármennyire is mindennapinak tűnik, egyfajta kiváltság. Kiváltság, mert nem mind vagyunk képesek rá, sőt, a Föld lakosságának többsége képtelen felnőtt korában megemészteni a tejet. Ez pedig arra vezethető vissza, hogy csak kevesekben marad a tejcukor lebontást végző laktáz (LCT) enzim aktív anyatejtől való elválasztás után. Pár hónapja bővebben is írtam erről a jelenségről, annak kapcsán, hogy kiderült, Európában és Afrikában, azok a populációk, amelyek képesek egész életükön át laktázt termelni, különböző mutációknak köszönhetik ezt (azonban a mutáció mindkét esetben az LCT gén ugyanazon szabályozó régiójába esik, valszleg ennek köszönhető a hasonló hatás). A jelenség a konvergens evolúció elsőrangú példája.

Bevallom a poszt írásakor nekem sem fordult meg a fejemben, de az eszmefuttatás, amelyet a mutáció elterjedésének magyarázatára sugalltam (miszerint a tehén-szelidítők körében előny volt ez a mutáció, hiszen extra tápanyagforrást biztosított, s ennek köszönhetően terjedt el), nem az egyetlen lehetséges. Ui. az sem zárható ki, hogy egyszerűen elsősorban azok a populációk kezdtek el tehenészkedéssel foglalkozni, amelyeknél már eleve jelen volt valamilyen okból ez a genetikai változás. Nem nagyon életszerű magyarázat, hiszen a hús már önmagában is komoly tápanyagforrás, de egyetlen lehetőség van arra, hogy eldönthessük mi is volt valójában a helyzet: megnézzük, jelen volt-e a gén őseinkben.

Ehhez ma már természetesen nincs szükség időgépre, egyszerűen hipersteril körülmények között kell apró szövetmintát venni régi csontokból, és a DNS - már, ha egyben van még - máris mesél. Most is valami hasonló történt: olyan csontvázakat vizsgáltak meg, amelyek bizonyíthatóan 7-8,000 évesek - ez az az időszak, amikor a tehéntenyésztés európai hódítóútjára indult.

Az eredmény akár perdöntő is lehetne, hiszen egyetlen esetben sem találtak a laktóz-toleráns allélra, de mégsem az. Ugyanis ahhoz túl kicsi a mintaszám: mindössze nyolc szövetmintáról van szó (három Szarvasról, a többi pedig német, lengyel és litván lelőhelyekről származik). Arra, azonban elég, hogy lássuk, ha esetleg létezett is a szóbanforgó LCT allél, mindenképpen sokkal kisebb gyakoriságú volt az őskorban, mint napjainkban. Ez a tény pedig inkább az "előnyös mutáció gyors elterjedése" hipotézist erősíti.