A paradicsomtermesztés (és ez sajnos igaz egy csomó más zöldségé-gyümölcsre is) az örök egyensúlyozás az érés és a rothadás között. A jelenlegi gyakorlat szerint a paradicsomot zölden szüretelik, hűtve szállítják és aztán etilénnel indítják be az érését, mielőtt a boltokba kerül. Nyilván ez érződik az ízén is, de ha éretten szednék le, a termés nagy része már csak lekvárnak lenne alkalmas, mire a fogyasztóhoz ér. Nyilván ez a fogyasztóknak nem annyira jó, nem meglepő módon jó pár megoldás létezik már rá, hogyan lehetne érettebb paradicsomot szállítani. A dolognak komoly gazdasági jelentősége is van, a túlérés miatt éghajlattól függően fejlett országokban a termés 10-30 százaléka pocsékba megy, de fejlődő országokban ez az arány elérheti a hetven százalékot is, így jelentősen vissza lehetne szorítani az élelmiszerpazarlást, ha a paradicsomot megennénk, nem szállítás közben rohadna el.
Az első cikk szerzői az antociánokat használták fel, ezek növényi festékanyagok, egy csomó tápláléknövényünk termeli őket. Úgyhogy fogtak két növényi fehérjét, amik gének kifejeződését szabályozzák (transzkripciós faktor) és kifejeztették a paradicsom termésében. Ez megnövelte a paradicsom antociántartalmát (előtte is volt benne, egyáltalán nem új színanyag), ezt nevezték el Del/Ros1 paradicsomnak. Az így kapott termés meglehetősen sokáig friss maradt, az első A ábrán látható egy nem-GM paradicsom frissen szedve (I) és két hónappal később (II), alatta pedig egy Del/Ros1 paradicsom frissen (III) és két hónap múlva (IV). Számomra meglepő módon (nyilván a szerzőknek nem meglepő, ezért csinálták a kísérletet) ez az antociántermelés a fertőzésektől is védi a termést, a B ábrán látható egy mezei paradicsom, mellette a Del/Ros1. A C grafikonon a paradicsom szottyadását ábrázolták, az egyes adatpontok azt mutatják, a termés hány százaléka feszes az adott időpontban, míg a sima paradicsomok fele már huszonegy nap után elfolyósodik, a Del/Ros1 csak ötven nap után jut el ugyanebbe az állapotba. Az E ábrán az látható, mi történik, ha megszúrják a paradicsomot és egy B. cinerea nevű mikróbával fertőzik. A fehér szaggatott vonal jelzi a felpuhult rész határát, meglepő módon a Del/Ros1 ellenálló a fertőzésnek, míg a mezei paradicsom elfolyósodik. Magyarul készítettek egy magasabb antioxidáns tartalmú paradicsomot, ami ellenáll a fertőzéseknek és tovább friss marad.
Savithri Nambeesan és munkatársai más oldalról közelítették meg ugyanezt a kérdést: Ők egy élesztőből (szintén nagy mennyiségben fogyasztjuk) származó spermidin nevű poliamint termelő enzimet juttattak a paradicsomba. Ezek a termések is tovább frissek maradtak, mint a nem-GM paradicsomok, ez látható a második ábrán, a szedés utáni huszonhetedik napon a mezei paradicsomok fele már megpuhult, de a C4 -gyel jelölt transzgénikus paradicsomok közül még több friss maradt. Mondjuk szerintem ez a hatás jóval kisebb, mint az antociános paradicsomnál. Ez a módosítás a ráncosodástól is védi a termést, ez látható a harmadik ábrán, ebben a tekintetben mindegyik transzgénikus vonal jól szerepelt, bár őszintén szólva én nem látok drámai különbséget a kontrollhoz képest. Valószínűleg ez a kevésbé sikeres elképzelések egyike.
Vijaykumar S. Meli és munkatársai még újabb oldalról indultak neki a paradicsomfeszesítésnek: Kerestek két sejtfalbontó enzimet, amelyek éréskor nagy mennyiségben termelődnek a paradicsom termésében ( α-Man és β-Hex), majd RNSinhibícióval lecsendesítették a termésben a két enzimet kódoló géneket. Nem meglepő módon az így kapott paradicsomok sokkal tovább frissek maradtak, mint a következő ábrán látható, negyvenöt nap múlva is fogyaszthatóak, amikor a mezei paradicsom már rég pürének sem jó.
És végül, de nem utolsósorban, nem hagyhatjuk ki az első kereskedelmi forgalomba került GMOt sem, egy paradicsomot, amit FlavrSavr néven hoztak forgalomba az USÁban. Az Egyesült Királyságban ugyanezzel a megoldással készítettek egy ugyanilyen paradicsomot, amit itt püréként árultak, ez eredetileg sikeresnek bizonyult, mivel a szállítás/feldolgozás során kevesebb romlott meg, így csökkent az élelmiszerpazarlás is, a gyártó olcsóbban tudta adni a termékét, mégis nőtt a haszna, ráadásul a környezet is jól járt, mert ugyanakkora mennyiségű paradicsomhoz kisebb földterület is elegendőnek bizonyult. Ebben a találmányban a poligalakturonáz enzimet kódoló gént csendesítették le RNS inhibícióval, ennek hatására ugyanúgy lassabban romlott meg a paradicsom, mint az előző három módszernél. Ehhez már ábrát sem rakok, ez már lassan történelem, annyira közismert.
Én őszintén szólva csak egyet szeretnék tudni: Ha egy paradicsomban egyszerre termelnének antociánt, spermidint és csendesítenék le az itt említett három sejtfalbontó enzimet, az vajon elállna -e tavaszig?
Zhang, Y., Butelli, E., De Stefano, R., Schoonbeek, H., Magusin, A., Pagliarani, C., Wellner, N., Hill, L., Orzaez, D., Granell, A., Jones, J.D.G., Martin, C., 2013. Anthocyanins Double the Shelf Life of Tomatoes by Delaying Overripening and Reducing Susceptibility to Gray Mold. Current Biology 23, 1094–1100. doi:10.1016/j.cub.2013.04.072
Nambeesan, S., Datsenka, T., Ferruzzi, M.G., Malladi, A., Mattoo, A.K., Handa, A.K., 2010. Overexpression of yeast spermidine synthase impacts ripening, senescence and decay symptoms in tomato. The Plant Journal 63, 836–847. doi:10.1111/j.1365-313X.2010.04286.x
Meli, V.S., Ghosh, S., Prabha, T.N., Chakraborty, N., Chakraborty, S., Datta, A., 2010. Enhancement of fruit shelf life by suppressing N-glycan processing enzymes. PNAS 107, 2413–2418. doi:10.1073/pnas.0909329107
Smith, C.J.S., Watson, C.F., Ray, J., Bird, C.R., Morris, P.C., Schuch, W., Grierson, D., 1988. Antisense RNA inhibition of polygalacturonase gene expression in transgenic tomatoes. Nature 334, 724–726. doi:10.1038/334724a0
