Közel egy hónapos késéssel ugyan, de azért gyorsan írok egy rövidet a hírekben nemrég szereplő, bizarul felemás szemű Histioteuthis heteropsis nevű tintahalról.
A tintahalak szeme egyébként is fantasztikus szerv (jobb is mint a miénk, hiszen a fénynek nem kell átverekednie magát idegek és sejtek kusza hálózatán, amíg a fotoreceptorokhoz ér) és ennek a nagy mélységben élő tintahalak egyik szeme nagyobb és fura zöldes színben tündököl (amitől persze minden képzett, jobb-bal aszimmetriát tanulmányozó fejlődésbiológus izgalmi állapotba jön), amely jelenség magyarázatával még adós volt a tudomány.
Pontosabban, ahogy azt a National Geographic cikke is leírja, elméletek már a hetvenes évek óta voltak, de a bizonyítékra mostanig kellett várni. A feltevés az volt, hogy ez a különleges, hatalmas szem a felszínről leszűrődő gyenge fény detektálásában játszik szerepet, pontosabban azt képes kiszúrni, ha valami préda-jellegű dolog elúszik a tintahal felett, kitakarva a fényt. Most a Monterey Bay Aquarium Research Institute ROV-i által készített sokórás filmanyag elemzésével sikerült igazolni, hogy ezek az állatok az oldalukon úsznak, és így a nagyobbik szemük valóban a felszín felé néz, míg a kisebb a mélységbe.
Külön érdekesség, hogy a sárgás-zöldes lencse még valószínűleg a biolumineszcenciát is meg tudja különböztetni a napfénytől, így hiába van számos felszín közelében élő fajnak szellemes, biolumineszcens "terepruhája" a Histioteuthis ellen nem sokra megy vele.
Egyébként, bármilyen jó próbálkozásnak tűnik is ez, azért az én igazi kedvencem ebben a "tenger mélyéről nézünk felfelfe" műfajban továbbra is a Macropinna microstoma nevű halfaj hordószerű szeme, amely az állat látszólag átlátszó koponyájában helyezkedik el (és hasonló módon zöldes árnyalatban játszik).
(A fedőkép a TaucherNet oldaláról származik.)
