„Rákról” mint betegségről beszélni nem egyszerű, hiszen tulajdonképpen nem egyetlen betegségről van szó, hanem olyan mutáció-együttesek százairól, amelyek adott kombinációban az érintett sejtek kontroll nélküli osztódását, súlyosabb esetekben a szervezetben szabadon való terjedését (áttétképzést) teszik lehetővé. Ugyanakkor egy dolog azért mindig elmondható: a rák, ha kialakult, nem ragályos. Nem kell attól tartani, hogy a beteggel érintkezők, vagy őt ápolók elkapják. Léteznek ugyan olyan családon belül öröklődő mutációk, vagy ragályos vírusok (pl. HPV), amelyek jelentősen megnövelik a rák kialakulásának kockázatát, de itt is kockázatokról beszélünk, és nem arról, hogy egy rosszindulatú daganatos sejtvonal új gazdát keres magának, ui. utóbbi, ha meg is történne az új szervezet egyszerűen idegenként ismerné fel a rákos sejtet és kilökné/elpusztítaná.
De mennyire természetes ez, illetve van-e olyan természetes „rák”, ami képes fertőző betegség módjára terjedni? Erről beszélgetünk a mostani impaktákban Újvári Beával, az ausztráliai Deakin University kutatójával.
Pontosabban, nem is egy: az 1996-ban felfedezett, és azóta elég pontosan jellemzett eredeti rákvonal mellett nemrég egy újabb, hatásában azonos ragályos, malignus sejtvonalat írtak le. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a ebből a játszmából a tasmán ördög nem jöhet jól ki és a betegség hamarosan Tasmánia összes ördög-populációját érinteni fogja, ám pont az elmúlt hetek egyik fontos felismerése lett, hogy egyes populációkban megjelentek a betegségre valamennyire rezisztens egyedek.
Ennek a fényében van esély rá, hogy hamarosan a tasmán ördög és ragályos rákjai hamarosan ugyanarra az evolúciós útra lépnek, amin a kutyák és Sticker szarkómaként ismert betegségük járnak. Ebben az esetben ugyanis egy ragályos rák kifejezetten enyhe tüneteket produkál, és a gazda immunszervezete elég gyorsan eliminálja is azt – mindezt valószínűleg azért, mert a többezer éves koevolúció alatt (aminek következtében az ebek ragályos daganata egyben a világ legősibb sejtvonalaként is felfogható) a kutyák immunrendszere megtanulta kezelni a betegséget.
Persze nem csak gerinceseket érinthet a dolog: a közelmúltban számos kagylófajban is leírtak hasonló megbetegedéseket, egy extra csavarral. Olyan kagylóleukémiát is azonosítottak így, ami nem is saját eredeti gazdafaját pusztítja, hanem egy rokon faj egyedeit. Az ilyen extrém, interspecifikus rákból egyébként sem ismerünk túl sok példát, az egyetlen ami az elmúlt években feltűnt a szakirodalomban egy kolumbiai HIV-fertőzött esete, akiben a legyengült immunrendszer mellet egy galandféreg-eredetű sejtekből álló tumor jelent meg.
Mindez persze visszavissz egy kicsit oda, hogy akkor kialakulhatna-e ragályos emberi rák? Erre a válasz, hogy mai tudásunk szerint csakis olyan esetekben, amikor az immunrendszer nem működik rendesen, vagy a donor és a recipiens szervezet olyan mértékben hasonlít, hogy utóbbi immunrendszere nem jelez, hogy egy idegen sejt került be.
A részletekért pedig hallgassátok meg a podcastet.
Újvári Beáta:
- Bea kutatói honlapja és ResarchGate profilja
- egy közelmúltbeli cikke a ragályos rákok evolúciós kontextusáról és egy másik arról, hogy milyen gyakoriak lehetnek ezek a betegségek
(A podcastet Varga Máté [CriticalBiomass] és Zsiros László Róbert [Szertár] készíti. Köszönet jár a podcast elkészítéséhez nyújtott segítségért a 444 szerkesztőségének, különösen Sarkadi Zsoltnak, a FabLab Budapestnek, illetve a podcast szignálját készítő Tövisházi Ambrusnak. Ha támogatni akartok, vagy csak ötleteket, kommenteket küldeni, az impaktak_kukac_gmail.com-ra írjatok. Fedőkép forrása: Újvári Beáta.)
[A poszt eredetileg a ScienceMeetup blogjában jelent meg.]
