Ha van szó szerint tankönyvi példája a darwini evolúciónak, akkor az természetesen a zsiráfok kialakulása lenne. Hiszen ez az a folyamat, amivel leggyakrabban szemlélteni szokták a lamarcki és darwini evolúciós szemlélet közti különbségeket: míg a lamarcki nézet szerint a nyakát nyújtogató, okapi-szerű ős szorgalmas edzése vezetett a meghosszabbodott nyakhoz, addig a darwini nézet szerint a fajon belüli variancia azoknak az egyedeknek nyújtott szelekciós előnyt, akik hosszabb nyakkal rendelkeztek, ami hosszú generációk alatt az ő hosszú-nyakat biztosító génjeik elterjedését és így a faj/populáció általános nyakhosszabbodását okozta.
De persze egész mostanáig nem tudtuk, hogy pontosan milyen gének játszanak a folyamatban szerepet. Sőt, ha őszinték vagyunk, teljesen a napokban megjelent tanulmány sem fogja arról a rejtélyről fellobbantani a leplet, hogy mely genetikai változások hogyan járultak hozzá a nyak megnövekedéséhez, csak arról tudtunk meg egy kicsit többet, hogy mely gének lehettek szelekciós nyomás alatta a zsiráfok evolúciója alatt.
A frissen megszekvenált okapi és zsiráf genomokat összevetve természetesen nagyon sok különbséget találunk, ami jó lenyomata 11,5 millió év számtalan genetikai változásának, ami a két vonalban bekövetkezett a közös ős óta. Hogy ezek közül mi igazán a fontos, és mi esetleg csak neutrális evolúció terméke, az már fogasabb kérdés.
Minden esetre, ha leszűkítjük a kört azokra a génekre, amelyeknek a fehérje-kódoló régiói a pozitív szelekció jegyeit viselik magukon, akkor kb. hetven gén marad, ami fontosnak tűnik. Ezek, funkciójuk alapján a fejlődésben, sejt metabolizmusban, keringés-szabályozásban, illetve sejtosztódásban játszanak fontos szerepet.
Különösen érdekes a fejlődési gének csoportja, ahol olyan klasszikus géncsaládok tagjait lelhetjük, mint a Hox-gének, a Wnt-, illetve az FGF és Notch jelátviteli útvonalak tagjait. Ezek a változások mind-mind magukban rejtik annak az esélyét, hogy valóban fontosak legyenek a nyakevolúció számára, de persze az ok-okozati összefüggések megállapítása azért még várat magára.
Mégpedig leginkább azért, mert a zsiráf, az nem egy tipikus modellszervezet, így természetes mutánsok hiányában egyelőre a találgatás mellett csak az marad, hogy egy-egy mutációt bevisznek egérbe és megpróbálják felmérni, hogy az mennyire okoz változást a mutáns kinézetében. Hogy ez a megközelítés mennyire lesz eredményes, az persze nyitott kérdés, hiszen lehet, hogy több mutáció együttes hatását lehetne csak lemérni így.
És persze, az egyik legnagyobb hiányossága ennek a megközelítésnek, hogy szinte egyáltalán nem foglalkozik a szabályozó-elemek evolúciójával. Pedig, eddigi ismereteink mind-mind azt sugallják, hogy a legizgalmasabb dolgok, nem a fehérjék szintjén történhettek, hanem a meglevő fehérjék felhasználásának terén: hogy hol és mennyi ideig fejeződik ki egy-egy gén, az legalább annyira fontossá válhat, mint egy-két aminosavnyi változás. Ez persze aligha a szerzők hibája, a jelenlegi ismereteinkkkel ez gyakorlatilag csak nagyon értintőlegesen vizsgálható kérdés, de attól az emberben még hiányérzet marad.
Agaba M, Ishengoma E, Miller WC, McGrath BC, Hudson CN, et al. (2016) Giraffe genome sequence reveals clues to its unique morphology and physiology. Nat Comm 7:11519.
