A blogon megátalkodott rajongói vagyunk a vak halfajoknak, és ha épp nem a mexikói vaklazacról írunk, akkor is általában vakmárnák és társaik evo-devos kontextusait boncolgatjuk. Ebből a szempontból egyáltalán nem meglepő hát, ha ezek egyik délkelet-ázsiai kollegájáról, a Cryptotora thamicola-ról írunk - ami talán mégis az, a kontextus: ugyanis nem a szem elvesztésének fejlődési-evolúciós hogyanját boncolgatjuk, hanem a halak mozgását.
Ezek a Thaföld északi részén, Tham Maelana és Tham Susa karsztformációiban élő halak ugyanis egész különleges módon közlekednek: vízesesek meredek falain másznak felfele (a fenti képsorok is azt mutatják, amint a halak vadul igyekszenek a vízfolyás irányába). Mozgásuk megdöbbentően hasonlít egy szalamandra mozgásához és ehhez módosult a csontozatuk is: a medencéjük egyes jellegeiben a négylábúak (Tetrapoda) medencéjére emlékeztet, a konvergens evolúció remek példájaként.
A Scientific Reports-ban megjelent cikk szerzői hosszan elemzik a Cryptora csontozatának különlegességét: míg a legtöbb csontoshal esetében a medence teljesen szabadon található a bordáktól, addig itt a két része a Tetrapoda függesztőövhöz hasonlóan összeolvadt állapotban található.
Ez pedig nem véletlen, hanem nagyon is összefüggésben lehet az állat mozgásával. Eleve, az állat teljes gerincoszlopa, az egyes csigolyák morfológiája olyan, hogy az kifejezetten alkalmas az állat testúlyának megtartására (fél)szárazföldi körülmények között. Az összeolvadt borda/medence képlet pedig tipikusan az, ami lehetővé teszi a test megtartását és a hátsó végtagok koordinált mozgását. Ennek a mozgásnak lehetnek a tanúi a fenti képen lilával jelölt csontos képletek (im), amelyek olyan izomközi csontosodások lehetnek - a szerzők feltételezése szerint - amik a mechanikus stressz következtében jöttek létre.
Még érdekesebb talán a mozgás kinematikája: a Cryptotora ui. egyáltalán nem mutatja a halakra jellemző hullámzó mozgást, hanem kifejezetten váltott lépést mutat. Ezzel tényleg unikális, hiszen míg más félszáraz körülmények közt mozgó halak (pl. gébek, tüdőshalak, stb.) általában a farkukkal hajtják magukat előre, ez az állat a hátsó végtagjait is felhasználva löki magát előre, a Tetrapodáknál is jól bevált szekvenciával: a jobb első és bal hátsó végtag mozdul egyszerre, majd ezt követi a bal első és jobb hátsó végtag.
Mindez nagyon emlékeztet arra, amit a szárazföldre kimerészkedő Tiktaalik-hoz hasonló ősi gerincesek mozgásáról gondolunk, illletve azokra a korai "lábnyomokra", amelyeket hat évvel ezelőtt írtak le Lengyelországban. Azaz ez a fajta mozgás az evolúció során, a szárazföldhöz való adaptációkor többször is kialakult, egymástól teljesen független csoportokban.
(Az első anigif a NYTimes honlapjáról származik.)
Flammang BE, Suvarnaraksha A, Markiewicz J, Soares D (2016) Tetrapod-like pelvic girdle in a walking cavefish. Sci Rep 6: 23711. doi: 10.1038/srep23711.
