Amikor bő egy hónapja a gene drive-ok működési mechanizmusáról, illetve az általunk felvetett etikai dilemmákról írtam, még nem tűnt valószínűnek, hogy a bevetésük hamarosan nagyon is időszerűnek fog tűnni. Márpedig az egyelőre megállíthatatlanul terjedő zika vírus kapcsán most mégis egyre több helyen írnak erről.
A zika vírus egy gyenge dengue vírusnak tekinthető, melynek köztes gazdái (akárcsak a maláriának) szúnyogok. 1947-ben, Ugandában írták le először, rézusz majmokban, s mivel az alaptünetei (max. egy hét alatt elmúló enyhe láz, kötőhártya gyulladás és viszketés) nem annyira durvák, az elmúlt hónapokig nem igazán szentelt senki túlzott nagy figyelmet a vírus biológiájának. Ez azonban nyilván nem marad sokáig így.
Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre erősebbnek tűnik a kapcsolat a Brazíliában (és onnan északra, Közép-Amerika felé) terjedő vírus, illetve az ugyanitt ugrásszerűen megnövekedett Guillain-Barre szindrómás megbetegedések, valamint a mikrocephaliával született gyerekek száma között.
Egyelőre, igazi ellenszer hiányában, leginkább a kéztördelés megy, a figyelmeztetés, hogy állapotos nők ne utazzanak az érintett országokba, ahol pedig már megjelent a vírus, mint El Salvadorban, akár olyan drasztikus felvetések is megjelentek, hogy két évig senki ne vállaljon gyereket.
Használható oltás hiányában az egyetlen potenciális ellenszer nem a vírust, hanem köztesgazdáját, az Aedes aegypti szúnyogot célozó gene-drive. Ez, a már tesztelés alatt álló rendszer némileg különbözik azoktól az "újgenerációs", CRISPR-alapú elgondolásoktól, amelyekről a korábbi posztban írtam, ugyanis ez még egy ugráló-génen, vagyis transzpozonon alapul, amely kicsit céltalanul, de annál hatékonyabban tudja magát elterjeszteni a szúnyogok genomjában szabályozhatóan túltermelve egy halálos fehérjét tudja a szűnyogpopulációt sakkban tartani.
Az Oxitec nevű, oxfordi illetőségű cég OX513A kódnevű "termékét" egy 2007-es tanulmány írja le részleteiben - akkor még a sárgaláz és a dengue elleni harcban akarták használni. Ha a technikai részletekbe nem megyünk túlzottan bele, akkor a lényeg az, hogy a transzpozon által szállított rendszer egy vörös fluoreszcens fehérje mellett (aminek segítségével gyorsan azonosíthatók a gene-drive-ot hordozó állatok) egy olyan másik fehérje önaktiváló-rendszerét hordozza, amely igen nagy koncentrációban toxikussá válik az állat számára. (Ez utóbbi fehérje tetraciklin jelenlétében kikapcsolható, így laboratóriumi körülmények között megfelelő mennyiségű transzgénikus szúnyogot lehet felnevelni, ahhoz, hogy a szabadba kiengedve komoly hatással legyenek a környékbeli populációkra.)
Az Oxitec az elmúlt években számos helyen kísérletezett a szúnyogokkal, egyebek mellett a brazíliai Piracicabában és ha hinni lehet az előzetes eredményeiknek egészen lenyűgöző hatásfokkal: az áprilisban elkedzett teszt eredményeként tavaly év végére 87%-al csökkent a szúnyoglárvák száma (más helyszíneken pedig akár 90% feletti eredményt is elértek). Ez pedig már jelentős csökkentheti a környékbeliek zika-kitettségét is.
Ugyanakkor az OX513A egyik hátránya, pont a hatékonysága: mivel a gene-drive-ot transzgént hordozó szúnyogok a szabadban mind elpusztulnak, a terület ugyan ideiglenesen szúnyog-mentessé válhat, de nagy valószínűséggel hamarosan újonnan érkező szúnyogok népesíthetik be, amelyek jó eséllyel maguk is zika-hordozók lesznek. Azaz, a valóban sikeres fellépéshez folyamatosan kell a transzgénikus szúnyogokat tenyészteni és a szabadba kiengedni.
Persze, a veszélyben levő emberek kilátásaival összevetve, ez most egy kifejezetten megfizethető áldozatnak tűnhet.
(via IFLScience, a fedőkép forrása szintén az Oxitec)
[A poszt eredetileg a ScienceMeetup blogjában jelent meg.]
Phuc HK, Andreasen MH, Burton RS, Vass C, Epton MJ, et al. (2007) Late-acting dominant lethal genetic systems and mosquito control. BMC Biol 5: 11.
