A héten átadott orvosi Nobel díjak jól mutatják a paraziták elleni küzdelem és kiemelten a malária ellenes harc fontosságát. Az utóbbi évtizedek különböző beavatkozásainak köszönhetően az egykor különösen gyilkos "váltóláz" mára, ha nem is szűnt meg létezni, de visszaszorulóban van.
Amint az Economist e heti összefoglalója jól körülírja, az eddigi egészségügyi beavatkozásoknak köszönhetően 2000 óta közel 3.9 millió afrikai gyerek életét sikerült megmenteni, de ezzel együtt még mindig évi 450 ezer halálos áldozatot követel a betegség.
Ha folytatódik a trend, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint további 90%-al csökkenhet a megbetegedések és halálozások száma a következő 15 évben. Ehhez persze arra is szükségünk van, hogy a lehető legpontosabban tudjuk, milyen beavatkozások működnek, minek köszönhetjük az eddigi sikereket.
Az aktuális Nature lapjain éppen erre kerül sor: a malária fő kórokozójának, a Plasmodium falciparum nevű egysejtű elterjedését (PfPR) monitorozva egyrészt azt is jól ki lehet mutatni, hogy a betegség visszahúzódását - nem túl meglepő módon - a kórokozó prevalenciájának a csökkenése okozta, de ezen túl azt is meg tudták vizsgálni, hogy a leggyakoribb beavatkozási formák mennyire tekinthető sikeresnek.
És ez az, ahonnan jól látszik, hogy ugyan a kezelést elősegítő terápiák, például az artemisinin alapú kombinált kezelés (artemisinin-based combination therapy - ACT), vagy a lakóhelységekben történő rovarírtás (indoor residual spraying - IRS) a maguk módján mind hatásosak, de az eddigi legmeggyőzőbb eredményt talán pont a legegyszerűbb (és nem mellesleg legolcsóbb) megelőző-beavatkozás adta: a rovarírtóval kezelt ágyhálók (insecticide-treated bed nets - ITN). A prevalencia csökkenés és ezáltal a megmentett életek több mint felét egyaránt ennek a látszólag pofon egyszerű eljárásnak köszönhetjük.
Persze ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a betegséget, ami még száz évvel ezelőtt is évi 2 millió halálesetért volt felelőssé tehető, további figyelemre és anyagi áldozatra van szükség, hiszen eddig már többször is előfordult, hogy amikor a betegség annyira visszaszorult, hogy a középosztálybelieket nem érintette, hirtelen eltűnt a politikai akarat, a malária elleni további harcot finanszírozzák.
Az egyik legnagyobb jelenlegi finanszírozó, a Gates Alapítvány becslései szerint, 2040-ig közel 100 milliárd dollárt kell a célra áldozni, ami elsőre nagyon soknak tűnik, de a konzervatívabb becslések szerint is cserében, az elkerülhető megbetegedések hiányában, ugyanez idő alatt egy nagyságrenddel több pénzt lehetne megspórolni.
Ugyanakkor mivel a malária már évezredek óta velünk van, az emberi szervezetben kialakultak természetes védelmi mechanizmusok is, amelyek a maguk módján szintén sok mindenre megtanítanak bennünket a betegség biológiájáról. Ezek közül sokról már beszéltünk itt a blogban is korábban, megemlítve, hogy sok ilyen természetes immunitást okozó mutációnak ára van: bár csökkenti a fertőzés kockázatát, ugyanakkor másfajta betegségek kiváltó oka lehet (pl. sarlósejtes vérszegénység, thalassémiák, favizmus).
Egy újabbara azonban csak a napokban derült fény, szintén egy friss-ropogós Nature cikknek köszönhetően, amiben több mint 20 000 személy DNS-ét vizsgálva sikerült az előbbiek mellett egy újabb polimorfizmusokat azonosítani, ami relatív védelmet ad a hordozóinak a maláriával szemben. Ezek közül az egyik legfontosabbnak a negyedik kromoszómán helyezkedik el, három glikoforin gén (GYPA, GYPB, GYPE) szomszédságában. Ezek olyan sejtfelszíni fehérjéket kódolnak, amelyek a vörösvértestek membránjában ülnek és egyéb feladataik mellett (pl. elősegítik a vörösvértestek keringését), a Plasmodium támadási felületét adják. Ennek megfelelően feltételezhető, hogy ebben a genomi környezetben levő polimorfizmusok valamilyen hatással lehetnek a glikoforinok kifejeződésére és közvetve a parazita bejutására.
Ami a sztoriban külön érdekes, hogy ezek a polimorfizmusok nem ember-specifikusak, hanem a csimpánzok genomjában is előfordulnak. Ami azért lényeges, mert ugyan a betegség a történelem kezdete óta velünk van, nem teljesen világos, hogy már az emberré-válás kezdetén is így volt-e, vagy csak valamikor később, a csimpánzokról, vagy gorillákról került át. Ez azért nem mindegy, mert ennek függvényében különböző értelmet adhatunk a negyedik kromoszómás polimorfizmusoknak: ha azt feltételezzük, hogy a megbetegedés már a főemlős-ősöket is levette a lábáról, akkor jó eséllyel egy nagyon ősi szelekció nyomait találtuk meg, ezért fordul elő mindkét főemlős genomjában. Ellenben, ha azt fogadjuk el, hogy a malária csak azután jelent meg az emberben, hogy annak evolúciója elkülönült a csimpánzétól, akkor már nem ez a helyzet. Ebben az esetben inkább lehet az, hogy a polimorfizmus valamilyen más megbetegedés kontextusában vált fontossá a közös ősben, de később hasznosnak bizonyult a malária elleni evolúciós küzdelemben is, ezért is találjuk még ma is meg.
(A szúnyoghálós kép innen származik.)
Bhatt S, Weiss DJ, Cameron E, Bisanzio D, Mappin B, et al. (2015) The effect of malaria control on Plasmodium falciparum in Africa between 2000 and 2015. Nature. 526: 207–211.
Malaria Genomic Epidemiology Network (2015) A novel locus of resistance to severe malaria in a region of ancient balancing selection. Nature doi: 10.1038/nature15390.
