CB_banner_new.jpg
Kilóg a kígyóláb - 3.

Kilóg a kígyóláb - 3.

2015.07.25. 10:22 dolphin

tetrapodophis_pic.jpgAzt, hogy a kígyók négylábú hüllő-ősöktől származnak nem csak azért tudjuk, mert a klasszikus és molekuláris törzsfák egyaránt a Tetrapoda csoportba helyezik őket, hanem ezt bizonyítják az embrionálisan megjelenő (majd elsorvadó) végtagbimbók, a boák csökevényes hátsó medenceöve, az időről-időre megfigyelhető végtag-atavizmusok is, na meg persze az eddig ismert fosszíliák is szépen tükrözik a lábak elvesztésének állomásait.

Most épp ez utóbbi ismeretanyag gazdagodott egy új, fantasztikusan szép adatponttal (már ha elfogadjuk a szerzők érvelését - de erről majd a végén).

Az aktuális Science lapjain jelent meg egy cikk, ahol a korai Kréta időszakban, a Gondwana területén élő, kígyószerű, több mint 270 csigolyát számláló, de ugyanakkor négy lábbal is rendelkező lényt írnak le. A fosszília feltehetően Brazíliából került elő - azért csak feltehetően, mert igazából egy magángyűjteményben leltek rá, és a környező kőzet alapján lehet csak a Brazil származást valószínűsíteni.

 tetrapodophis_pic_2.jpg

A Tetrapodophis amplectus számos jellege van, ami egyértelműen utal a kígyókkal való rokonságra: egyrészt a ma ismert gerincesek körében csak a kígyóknak van több mint 150 csigolyájuk, és a maradványok közt megmaradt hasi pikkelyek annyira szélesek, hogy a teljes hasi oldalt lefedik, ami szintén egy, a mai kígyókra emlékeztető bélyeg. Ha már csigolyáknál vagyunk, szintén említést érdekel, hogy nem ismerünk más olyan hüllő fajt, ahol több mint 70 farok-előtti (szakzsargonban precaudalis) csigolyájuk mellett lábuk is lenne. (Nem szorosan ide kapcsolódik, de azért akit érdekel, a sok-sok csigolya kialakulásának fejlődésbiológiai mechanizmusáról is írtunk korábban.)

Ugyanakkor a viszonylag satnyának tűnő végtagjai sokkal (de sokkal) jobban fejlettek, mint az eddig ismert "lábaskígyók", példáaul a Najash rionegrina vagy a Haasiophis terrasanctus végtagjai. (Nem mellesleg, időben is "stimmel" a fosszília: a kígyók csoportja kb 150 millió éve különült el más hüllőktől, a T. amplectus pedig kb 113 millió éves lehet, szemben a korábbi rekorder, 95 millió éves Najash-al.) Testfelépítése arra enged következtetni, hogy egy üregrakó élőlény lehetett, ami annyiban meglepő, hogy a korábbi (főleg Európából, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából előkerült) csontvázak tengeri életmódra utaltak (persze lehet, hogy a világ különböző égtájain az egyes kígyófajok más-más életmódhoz alkalmazkodtak). Magyarán a Tetradopodophis a ma élő kígyók korai, üreglakó őse lehetett.

tetrapodophis_legs.jpg

Már, ha tényleg köze van a kígyókhoz, hiszen pár fajsúlyos kutató ezért kétségbe vonja ezt. Az elnyúlt, kígyószerű, végtagnélküli alkat közel 26-szor alakult ki (egymástól függetlenül) a pikkelyes hüllők (Squamata) között, vagyis önmagában nem végtelenül meglepő egy újabb, redukált végtagú hüllőt találni. És hát van pár karakter a Tetrapodophis-ban, ami eléggé "kígyótlan": a gerincoszlop egyes tájai morfológiailag is jól elkülönülnek; csigolyáinak alakja sem tipikus kígyó-csigolya (vagyis elöl konkáv, hátul konvex felszínű); sőt, ami a legfurcsább: hiányzik egy intercentrum nevű csontocska, ami pedig eddig minden élő és fosszilis hüllőben megfigyelhető volt.

reptile_leglessness.jpg

Mindez persze egy nagyon izgalmas kérdést vet fel: az intercentrum hiánya egy utólag kialakult jeleg, vagy pedig annak a bizonyítéka, hogy egy olyan állat maradványaival állunk szemben, ami a hüllők egy korábban nem is ismert csoportját képviseli?

Michael Caldwell a University of Alberta kutatója szerint (ő egyébként nem szerzője a Science cikknek) a Tetrapodophis testfelépítésének számos eleme egy 251 millió évvel ezelőtt kihalt kétéltűcsoportra emlékeztet, így - szerinte - akár ennek a csoportnak egy furcsa leszármazottját is láthatjuk (ami, ha lehet, még izgalmasabb lenne, mint a kígyóős verzió.)  


Martill DM, Tischlinger H and Longrich NR (2015) A four-legged snake from the Early Cretaceous of Gondwana. Science 349: 416-419.
Evans S (2015) Four legs too many? Science 349: 374-375.

1 komment evolucio fossziliák Tovább
Kilóg a kígyóláb - 3. Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
1 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • L-SOMA a gyomorinjektáló kapszula L-SOMA a gyomorinjektáló kapszula
  • Hogyan duplázhatnánk meg a magyar GDP -t? Hogyan duplázhatnánk meg a magyar GDP -t?
  • Miért csak az elnöknek jut Regeneron? Miért csak az elnöknek jut Regeneron?
  • Működnek -e a Sars-CoV-2 tesztek? Reloaded. Működnek -e a Sars-CoV-2 tesztek? Reloaded.
  • Mire jó a GMO 38. - Baktériumfertőzések Mire jó a GMO 38. - Baktériumfertőzések

A bejegyzés trackback címe:

https://criticalbiomass.blog.hu/api/trackback/id/tr227653144

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kígyóláb (d)evolúció - 2. 2016.11.12. 21:52:21

Az érdekes cikkek gyakran párban jönnek. Alig pár hete írtam a Cell-ben megjelent tanulmányról, amelyben a kígyók hátsó végtagjának eltünésében fontos szabályozó szakaszt mutattuk be és máris egy remek folytatást, pontosabban kiegészítést lehet hozzá...

Trackback: Kígyóláb (d)evolúció 2016.10.22. 09:13:07

Ha van olyan téma, ami igazán közel áll a szívemhez, a végtagok evolúciója biztos az. Már a blog legeslegelső posztja is ezzel a témával foglalkozott, névszerint miképpen veszt(h)ették el a kígyók a végtagjaikat az evolúció során, de valószínűleg egy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2015.07.27. 10:37:33

Érdekes mellékszál: ciencia.estadao.com.br/blogs/herton-escobar/author-of-4-legged-snake-paper-defies-brazilian-fossil-laws/
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Mijez

A Kritikus Biomassza egy főként biológusokból álló baráti társaság blogja, ahol megmondjuk a véleményünket mindenféle biológiával kapcsolatos témáról és nemcsak...

Keresés

impakták

Utolsó kommentek

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mesterséges Geci: Ahogy egy másik blogba küldött kommentemben írtam, lehetünk ló- és tehéntrágya nagyhatalom is, minek ipar ebbe az országba? Bár a tehén nem jó, mert sok metánt fingik a légkörbe... (2023.02.21. 20:59) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Sexcomb: @Mesterséges Geci: Eltűnt valamilyen hozzászólásod? Akkor? Az a cenzúra, hogy nincs cenzúra? Tehát neked van egy erős érzelmi alapállásod, amivel hogy ha nem egyeznek a valóság tényei, akkor inkább... (2023.02.21. 19:42) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Mesterséges Geci: @Sexcomb: gáz, ha ezt magyarázni kell. Cenzúra = csak az jelenhet meg, amit megengedek. Előmoderáció... lássuk csak... ja, igen, ez pontosan az. Ennél már csak az a nagyobb gáz, ahogy ezt itt a blo... (2023.02.21. 19:37) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Mesterséges Geci: Ja, és (lásd előző, még hivatkozni sem tudok rá) pont az Átlátszó hírhedt a félrevezető cikkei miat... Aham... a nemzethhy sajtóban, meg a fideSS propagandistái körében. (2023.02.21. 19:36) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Sexcomb: @Mesterséges Geci: Ha elolvastad volna, rájöttél volna, hogy erről egyáltalán nem szól. Milyen cenzúra? Moderáció azért kell, mert viszonylag gyakran akarnak hozzászólásnak álcázott potencianövelő... (2023.02.21. 18:10) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • Utolsó 20

Friss topikok

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mesterséges Geci: Ahogy egy másik blogba küldött kommentemben írtam, lehetünk ló- és tehéntrágy... (2023.02.21. 20:59) Hogyan vernek át? A mérgezett víz esete
  • fuhur: Szerintem az áránál fontosabb kérdés a tű bisszahúzásának a hibaszázaléka. (2022.04.27. 18:53) L-SOMA a gyomorinjektáló kapszula
  • Untermensch4: @lpt1: "milyen érdekes ez a sok GMO-hülye, aki veled szembe jön az autópályán, nem?" Mikor Berta n... (2021.04.29. 21:41) Hogyan duplázhatnánk meg a magyar GDP -t?
  • Tony Multh: Kedves Kalmár Éva, azt kérdezem, hogy a kb 10 évvel korábbi cíkke óta miként látja ma, 2021-ben a ... (2021.03.25. 18:55) Ketogén diétával a rák ellen?
  • glantos70: Érdekes cikk, köszi! (2021.03.05. 21:05) Miért egyenlőtlen a Lyme-kór fertőzések eloszlása?

Facebook

Tovább a Facebook-ra

YouTube csatorna

Címkék

#geekemberek (1) abiogenezis (2) adathordozás (1) adhd (1) agouti (3) agy (5) aids (2) alex (1) alkohol (3) áltudományok (6) alvas (1) anatómia (10) antibiotikum (9) antidepresszáns (1) antipszichotikum (1) antitest (1) anyatej (1) archeogenetika (2) astyanax (4) atavizmus (1) autofágia (1) baktérium (11) ben goldacre (4) biobulvár (56) biodizájn (11) biohacking (2) biokémia (3) biotechnológia (10) biotrial (1) bmp (1) bőr (1) bt toxin (11) burgess shale (1) cannabis (1) carl zimmer (1) cb10 (11) cb10-retro (3) cc-by 4.0 (1) chemoton (1) cichlid (1) cliff tabin (1) craig venter (3) CRISPR (12) csalánozók (1) csigák (1) csokeveny szervek (13) ctvt (1) cukorbetegség (1) daganatok (5) david kingsley (6) deextinkció (2) denevér (4) denisova (3) devbio101 (12) dezinformáció (3) diybio (1) DNS (17) dohanyzas (1) domesztikáció (3) dopping (1) Drosophila (1) ebola (2) ediakara fauna (2) élethossz (1) élet és tudomány (72) elsevier (1) embryo (10) endocannabinoid (1) epigenetika (3) értelmes tervezés (13) értem (12) érzékelés (1) etika (1) evodevo (86) evolucio (168) evolúció (12) exobiológia (1) fajképződés (4) fehérje (4) fejlábúak (2) fgf (1) filmkritika (2) first peoples (2) flagellum (2) fossziliák (25) fotók (1) foxp2 (5) gene-drive (1) génexpresszió (8) genomok (13) gensebeszet (79) génterápia (4) george church (10) geospiza (2) gépház (3) gmo vita (112) gomba (9) greenpeace (10) gyógyszerkísérlet (7) h1n1 (1) hal (1) halak (2) hangya (1) háziasítás (7) hgt (10) hiv (3) homeopatia (5) homo floresiensis (5) homo naledi (1) homo neanderthalis (13) homo sapiens (6) hox (19) hülyeség (3) human (49) idegelettan (8) illúziók (1) immun (9) impakták (11) influenza (1) intelligens tervezés (15) intelligent design (15) ismeretterjesztés (3) járvány (7) kabóca (1) karotenoid (1) kérészek (1) ketogén diéta (1) kettős hélix (1) kettős spirál (1) kezdőknek (5) kitlg (2) klíma (4) kolónia (1) konvergens evolúció (4) könyvajánló (16) környezetvédelem (6) kozmetika (1) kreacionizmus (17) kromoszómák (1) kutya (14) lamarck (1) látás (4) lebontó folyamatok (1) lovak (4) lúgosítás (2) macska (5) madar (2) magnetorecepció (1) malaria (1) malária (1) mamut (3) march for science (1) matemorfózis (1) mc1r (11) meetup (34) melanizmus (1) membracidae (1) méreg (3) mezőgazdaság (1) mikrobiológia (19) mikrobióm (2) mikroRNS (3) mimikri (1) mintázatok (18) modszerek (3) molekuláris gasztronómia (19) mooc (4) mosaicscience (2) mta (3) műanyag (2) myostatin (2) négyes hélix (1) neil shubin (2) neurobiológia (4) nipam patel (1) nobel díj (7) növénybiológia (4) nyelvkészség (1) ökológia (3) olimpia (1) oltások (10) oltványozás (3) ölveczky bence (1) onthophagus (4) opszin (4) optogenetika (1) öregedés (3) organoid (1) öröklődés (13) orvoslás (3) őssejt (9) oxitec (1) paleontológia (1) paleo diéta (6) papagáj (2) parabiózis (1) paraziták (4) peromyscus (3) peter grant (2) pettyesaraszoló (2) pigmentáció (1) pinty (6) placebo (1) polio (2) probiotikum (1) pszeudogének (7) pszichedelikumok (1) pterosaurus (1) puhatestűek (2) ragályos rák (1) rákkutatás (17) rasszizmus (3) regeneráció (2) rendezetlen fehérjék (1) rendszertan (1) retrogén (5) richard lenski (4) RNS (5) rosemary grant (2) rovarok (1) sarlatánok (3) SARS-CoV-2 (1) sean b carroll (2) sejtosztódás (2) shh (1) shinja jamanaka (1) shinya yamanaka (1) snowball (2) specáció (1) steve horvath (1) sügérek (2) szekvenálás (1) szem (14) szendi gábor (6) szépségipar (1) szex determináció (3) szimuláció (1) szintetikus biológia (3) szúnyogok (1) tájékozódás (1) tánc (2) táplálkozástudomány (18) tarsadalom (8) TDCS (1) természetfilm (1) tiktaalik (1) tim hunt (1) többsejtűség (2) toxoplasma (3) transzpozon (3) tudkom (11) tudomány történet (8) tudpol (15) tükörteszt (4) tüskéspikó (3) űrkutatás (1) végtagfejlődés (3) velőléc (1) vércsoportok (1) vírusok (3) viselkedés (7) werner szindróma (1) wnt (1) wolbachia (7) zika (1) Címkefelhő

Archívum

  • 2023 február (1)
  • 2022 május (1)
  • 2022 február (2)
  • 2021 március (2)
  • 2021 február (3)
  • 2020 december (1)
  • 2020 október (1)
  • 2020 augusztus (2)
  • 2020 július (7)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Creative Commons

Creative Commons Licenc

Egyéb

evolúció, biológia, genetika, fejlődéstan, kreacionizmus, intelligent design, intelligens tervezés, áltudományok, biology, genetics, evolution
süti beállítások módosítása
Dashboard