Az új évet rögtön egy szenzációval indítjuk, egy olyan felfedezéssel, ami minden valószínűség szerint jelentősen átrendezi, hogy mit is gondolunk a szárazföldek négylábú gerincesek általi meghódításáról.
A Nature-ben frissen megjelent cikk puszta adatanyaga első ránézésre meglehetősen unalmas: elmosódott, éppen csak észrevehető lábnyomok, amelyek egy dél-kelet lengyelországi kőfejtő mélyéről kerültek elő, a Góry Świętokrzyskie (Szent Kereszt Hegyek) közelében.
És mégis, aligha lehetett volna jobban felforgatni az őslénytan területét. A fejben tartandó két lényeges adat ugyanis az, hogy a nyomok egyértelműen egy olyan lénytől származnak, amelyiknek ujjai voltak minden végtagján, és a réteg amiben előfordulnak, az több millió évvel idősebb, mint a négylábú gerincesek eddig feltételezett kialakulása.
A fejlett végtagok, ujjszerű "toldalékokkal" illetve a négylábú gerincesek kialakulása, ha nem is lefutott ügynek tűnt, de mindenesetre egy olyan területnek, ahol a főbb vonalak már jól látszódtak. A rendelkezésre álló, az uszony-végtag átmenet különböző fázisairól tanúskodó fosszíliák (a Tiktaalikal és Acanthostegával bezárólag) alapján a szárazföld gerincesek általi meghódításának időpontját valamikorra a Felső- Devonba tették, durván 370 millió évvel ezelőttre.
A lengyel "lábnyomok" azonban ennél lényegesen korábbról, mintegy 395 millió évvel ezelőttről származnak, s mivel - mint az fenti ábrán jól látható - egy "szabvány" négylábú (pl. szalamandra) mozgásához nagyon hasonló, fejlett, alternáló haladásról árulkodnak, az is egyértelmű, hogy a négylábúak kialakulása még ennél is korábbra tehető.
Ez egyszersmind azt jelenti, hogy az eddig uralkodó nézettel (lásd lent, a.) ellentétben, a négylábúak nem szorították ki hamar a Tiktaalik-hoz hasonló elpistostegid bojtosúszós halakat (mert azok végső soron még halaknak számítottak), hanem nagyon hosszú évmilliókon keresztül együtt éltek (b.). (Akárcsak, mint arra a cikk rámutat, a földön élő tollas therapod dinók és a mai madarak már repülő ősei.)
Kicsit másképp fogalmazva, a Tiktaalik a maga idejében egy (akkor még) "élő fosszília" volt, akárcsak ma a bojtosúszós halak, vagy a kacsacsőrű emlős.
A másik érdekesség, hogy a nyomok környezete révén elég jó képet kaphatunk arról, hogy milyen élőhely adott otthont ezeknek (a most feltételezett) első négylábúaknak. Korábban kiszáradó tavak, majd nagy mangrove-mocsarak voltak a jelöltek, azonban az új lelőhely mindkettőtől különbözik. Anno itt egy egyenlítőközeli sekély, sztromatolit borította tengerpart lehetett, amely valószínűleg apály során mindig szárazon maradt. Feltehetőleg az ilyenkor kintrekedt, tehetetlenül csapkodó halakkal táplálkoztak az első négylábúak.
(Egy jó, de sajnos nem embeddelhető videó van még a Nature honlapján, ahol a cikk utolsó szerzője, Per Ahlberg beszél.)
Niedźwiedzki G, Szrek P, Narkiewicz K, Narkiewicz M, and Ahlberg PE (2010) Tetrapod trackways from the early Middle Devonian period of Poland Nature 463: 43-48.
